Nina Raine Billy világa című drámája a Pesti Színházban egy siket fiúról szól, és arról, hogyan (nem) tudunk mi, nagyjából-egészéből fogyatéktalanok együtt élni azokkal, akik együtt élnek a „fogyatékkal”. Alaphelyzet, tankönyvi ihletésű színdarab egy fontos problémáról, amelyről a színháznak is beszélnie kell, ha részt óhajt venni az úgynevezett társadalmi szerepvállalásban.
Billyt afféle ultraliberális család veszi körül; a látszólag megértő-elfogadó szülők ezerrel dolgoznak azon, hogy fiuk beilleszkedjen az „egészséges” társadalomba. Ezerrel és elszántan: számtalan extravagancia és trendi lózung jellemzi a belső sebzettségét fennkölt önzéssel leplező apát, a lavírozásba-egyensúlyozásba-mediálásba belefáradt anyát, a másként, láthatatlanul fogyatékos, súlyos szeretetdeficitben szenvedő bátyot és húgot. Billy magányos köztük, semmi kétség; aztán beleszeret a hallók világából a teljes süketség felé tartó Sylviába, és egy új világ nyílik ki előtte: a sajátjaié. Egy furcsa, önkéntes gettó, melynek íratlan szabályai egy idő után épp Sylvia számára elviselhetetlenek.
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
A darab és Szőcs Artur visszafogott rendezése megmenekül a giccs és a melodráma bélyegétől – de hogy ettől menekül, azt azért végig látjuk. A színészek nemcsak a feladat szakmai, hanem társadalmi súlyát is átérezve teremtik meg figuráikat; ez a színháznak kevésbé tesz jót, mint az üzenetnek. Mindazonáltal Hegedűs D. Géza, Pap Vera, Péter Kata, Géczy Zoltán hatásosan játszik, Bata Éva a megsüketülőfélben lévő lány szerepében a legtöbb ellentmondást képes megjeleníteni, Telekes Péter pedig naturalisztikusan is tökéletes Billy.
Az előadás igazi erénye, hogy nem a tompa, közönyös társadalmat bírálja, hanem épp ellenkezőleg: az elfogadó, befogadó, toleráns és segítőkész közeg paradox reakcióira hívja föl a figyelmet. A végén mintha mindenki megvilágosodna hirtelen, és rögvest a helyes útra tér – de tudjuk, ez a mese világa meg a színpadé. Odakint minden egy csöppet bonyolultabb.
Pesti Színház, december 22.
