Önkéntes gettó − Billy világa

  • - ki -
  • 2012. január 11.

Színház

Nina Raine Billy világa című drámája a Pesti Színházban egy siket fiúról szól, és arról, hogyan (nem) tudunk mi, nagyjából-egészéből fogyatéktalanok együtt élni azokkal, akik együtt élnek a „fogyatékkal”. Alaphelyzet, tankönyvi ihletésű színdarab egy fontos problémáról, amelyről a színháznak is beszélnie kell, ha részt óhajt venni az úgynevezett társadalmi szerepvállalásban.

Billyt afféle ultraliberális család veszi körül; a látszólag megértő-elfogadó szülők ezerrel dolgoznak azon, hogy fiuk beilleszkedjen az „egészséges” társadalomba. Ezerrel és elszántan: számtalan extravagancia és trendi lózung jellemzi a belső sebzettségét fennkölt önzéssel leplező apát, a lavírozásba-egyensúlyozásba-mediálásba belefáradt anyát, a másként, láthatatlanul fogyatékos, súlyos szeretetdeficitben szenvedő bátyot és húgot. Billy magányos köztük, semmi kétség; aztán beleszeret a hallók világából a teljes süketség felé tartó Sylviába, és egy új világ nyílik ki előtte: a sajátjaié. Egy furcsa, önkéntes gettó, melynek íratlan szabályai egy idő után épp Sylvia számára elviselhetetlenek.

 


Fotó: Szkárossy Zsuzsa

 

A darab és Szőcs Artur visszafogott rendezése megmenekül a giccs és a melodráma bélyegétől – de hogy ettől menekül, azt azért végig látjuk. A színészek nemcsak a feladat szakmai, hanem társadalmi súlyát is átérezve teremtik meg figuráikat; ez a színháznak kevésbé tesz jót, mint az üzenetnek. Mindazonáltal Hegedűs D. Géza, Pap Vera, Péter Kata, Géczy Zoltán hatásosan játszik, Bata Éva a megsüketülőfélben lévő lány szerepében a legtöbb ellentmondást képes megjeleníteni, Telekes Péter pedig naturalisztikusan is tökéletes Billy.

Az előadás igazi erénye, hogy nem a tompa, közönyös társadalmat bírálja, hanem épp ellenkezőleg: az elfogadó, befogadó, toleráns és segítőkész közeg paradox reakcióira hívja föl a figyelmet. A végén mintha mindenki megvilágosodna hirtelen, és rögvest a helyes útra tér – de tudjuk, ez a mese világa meg a színpadé. Odakint minden egy csöppet bonyolultabb.

Pesti Színház, december 22.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.