rés a présen: Már a suliban is foglalkoztál jelmeztervezéssel, vagy a divattervezés volt a főirány?
Béres Móni: Mindig tervező akartam lenni. Miután a gyerekkori lelkesedésem nem hagyott alább, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába mentem, ami egy igazi fejtágító kaland volt. Az erős rajzi képzés mellett nagy hangsúlyt fordítottak a totális tervezői szabadság megélésére. Az egyetemen (MoMe) ennél jóval gyakorlatiasabb oktatást kaptunk, megtanultuk igényesen megvarrni a legextrémebb ötleteinket is. Fontosnak tartom, hogy egy tervező pontosan tisztában legyen azzal, hogyan lehet kivitelezni a munkáját, még akkor is, ha nem saját kezűleg készíti majd el. A diplomaévemet Madridban töltöttem bőrszakon. Itt szerettem bele a spanyol barokk öltözködésbe, és miután megismerkedtem egy ottani színtársulattal, velük próbálhattam ki először élesben, milyen tervezőnek lenni.
rap: Miért pont a táncszínház?
BM: Két lehetőséget láttam magam előtt, a divatvilágot és a színházat. Az előbbi akkor igazán jó választás, ha van lehetőséged céget alapítani, saját márkával. A színházzal az volt a problémám, hogy 15 évvel ezelőtt nem igazán jutottam el alternatív előadásokra, így a hagyományos színház korhű jelmezei és a balett-táncosok kezeslábasai lebegtek a szemem előtt. Még középiskola alatt jártam egy rajzszakkörbe, itt találkoztam először Ágenssel és Gergye Krisztiánnal. Pár év múlva összefutottunk kortárs előadásokon, és ahogy néztem őket a színpadon, azt éreztem, én is részese szeretnék lenni ennek. Ez az a műfaj, ami a legtöbb szabadságot nyújtja, folyton új kihívásokkal. A ruha itt nem öncélú, hanem része valaminek.
rap: Mi a különbség a színházi és a táncjelmez között?
BM: A táncosokra gyakorlatilag rá kell szögelni a jelmezt. Egy nadrágnak ki kell bírnia, ha a szereplő a nyakába teszi a lábát, és a kötött koreográfia miatt arra sincs lehetőség, hogy néha megigazgassa magát. Lehet, hogy egy ruha jól néz ki, de vajon hogyan mutat fejjel lefelé lógva? Főleg strapabíró, elasztikus anyagokat használok, testhezálló, mégis szabadabb mozgást engedő szabásvonalakkal. A ruhának a fellépő egyéniségéhez is passzolnia kell. Persze bakik és gyors improvizálást megkövetelő helyzetek mindig vannak, például ha egy szereplő otthon hagyja a jelmezét, és függönyből kell összerakni rövid idő alatt valamit.
rap: Hogyan működsz együtt a koreográfussal?
BM: Első lépésben a rendező egy megbeszélés során felvázolja az elképzelését a darabról. Beülök a próbákra, skiccelek, megbeszéljük, aztán már csak dolgozni kell. Van, hogy a próbafolyamatok során teljesen átalakul a mű, akkor gyúródik össze, véglegesnek csak a premier előtti két hétben mondható. Ez tőlem is rugalmasságot, gyors improvizációt kíván, illetve az én vizuális ötleteim is hatással vannak az alakuló előadásra, még inkább részese lehetek. Sokszor egy rafinált jelmez ihleti a koreográfust mozdulatokra.
rap: Mikor lehet látni legközelebb új jelmezeidet?
BM: Épp túl vagyok a Közép-Európa Táncszínház Shakespeare-mesék bemutatóján, szintén Gergye rendezésében műsoron van a Nemzetiben a Kvartettdecember 1-jén és 28-án. Bastien és Bastienne címmel február 26-i bemutatóra készülünk a MűPában Philipp Györggyel.
