Színház

Svéd felségvizeken

Jack Thorne színházi adaptációja: Engedj be!

Színház

Világvárosokban szoktak ilyen trendi előadásokat csinálni kultikus, svéd vámpírregénnyel és -filmmel. A Hukklét és a Taxidermiát jegyző Pálfi György először rendez színházban.

A helyszín a most még romos Zsilip, mely hamarosan zsinagógaként és zsidó kulturális központként fog újjászületni. Igen, egy világvárosban a színház már nemcsak vörös bársonyszék, szünetben elmajszolt minyon, ruhatáros néni kezébe nyomott százas, hanem lecsorgó vérre emlékeztető, vörös festék a színészek nevével összegraffitizett falakon, építkezési törmelék szaga, farostlemezekből ácsolt, éppen csak kifűtött nézőtér is. Csak hát a körítésen, az élménycsomagként is felfogható hangulatfokozó elemeken túl nem találtam semmit. Persze az is lehet, hogy itt a stílus maga a mű.

Mindezzel együtt nagyszabású kezdés az Engedj be! a TRIP részéről, amelyet az Átriumot elhagyó Magács László alapított és helyspecifikus előadásokra szakosodott. (Efféle színházi vállalkozás sem árt egy világvárosnak.) Van egy állandó bázisuk, a TRIP hajó – a volt Kassa tengerjáró – a Szilágyi Dezső térnél, ahol főleg koncerteket és gyerekelőadásokat lehet megnézni. Ha lemegy a vámpíros széria, a tervek szerint régi, átriumos előadásokat fognak újrajátszani izgalmas, új helyszíneken: A Kihallgatást rendőrségen, a Dada Cabaret-t pedig az üresen álló volt Otthon Áruházban. Az iskolai erőszakról is lesz előadás egy iskolában.

Az Újpesti rakparton, a Palatinus házak udvarán található Zsilip pedig tényleg stílusos hely egy vámpíros előadásnak. Itt volt régen a pártétkezde, ami megmozgatja a konteókban hívők fantáziáját is, akik a volt ÁVH-s székházat is érintő alagútrendszert álmodnak az épület alá. A szereplők fóliával letakart törmelékhalmokon bukdácsolnak, egy betonkeverőből lámpa világít, az aulát körülvevő galériák, töredezett lépcsők változatosabbá teszik a teret, és kapóra jön a csörlő is, amivel az ember a lábánál fogva fellógathatja embertársát, hogy lecsapolja annak vérét. A zene gyári hangeffekteket tartalmaz és nagyon hangos. Az előadás tehát jól kihasználja ezt a sivár senkiföldjét, a letűnt világ romkellékeit, a hely szellemét már kevésbé.

Pedig arra tippeltem volna, hogy ki fogja használni, hiszen a regény szépen bele van ágyazva a nyolcvanas éveknek abba a világába, amit 2004-ből lehetett látni, ekkor íródott ugyanis a könyv. Dübörög benne a hidegháború és a Kiss Alive! című koncertfelvétele (sétálómagnóból), szovjet tengeralattjárók borzolják az idegeket svéd felségvizeken és alkeszek, szipusok, testi-lelki szegények kallódnak Stockholm külvárosában. Pálfi előadása azonban hangsúlyosan a mában játszódik egy osztály nélküli társadalomban, mi másért cserélte volna le a telefont Skype-ra és a Rubik-kockát a csak néhány éve kiadott Dark Souls nevű videojátékra, bár, gondolom, itt a zombik is közrejátszhattak. (Megjegyzem, az alkotók Jack Thorne színházi adaptációját használták, nem lehet eldönteni, hogy a regénytől eltérő mozzanatok honnan származnak, némi nyomozás után annyi kiderült, hogy az alkotók bátran belenyúltak a szövegbe.)

A TRIP előadása tehát minden szempontból elemeli a történetet, sőt kifejezetten stilizál, miként a rikító, kissé futurisztikus jelmezek is, amelyek csont nélkül beleillenének egy tinihorror tematikájú revübe. Ezt a szürreális, mesejátékos vonalat erősíti a bicikliző óriásmajomnak öltözött cukorkaárus alakja is, tényleg jól néz ki, csak épp a szerepe tűnik tisztázatlannak az előadásban. Pálfit mintha az általános érvényű érdekelné ebben a történetben, a szeretethiány, a kapcsolatok elsivárosodása, viszont akkor a színészeknek kellene megtölteni az üresen hagyott tereket, ők viszont – akár egyéb segítség hiányában, akár rendezői útmutatásra – karikatúrákat játszanak. Pedig majdnem jól látszik a párhuzam a pedofil Hakan és Oskar szeretetéhes anyja között is, de csak jóval az előadás után rakom össze, hogy a két felnőtt ugyanabban a házban, ugyanazon az éjszakán bújik be egy-egy gyermek mellé az ágyba. Elég nehéz bonyolultabb kapcsolatrendszereket megmutatni, ha valaki karikatúra-alkesz-szingli-anyát játszik háziköntösben, pomponos papucsban, uborkával a szeme alatt, és épphogy nem csuklik, mint Forgács Gábor a Szeszélyes évszakokban. A tornatanár sípol és fut, hiszen a tornatárok azt szokták, a nyomozón csak felül van egyenruha, alul pedig – Benny Hillt idézi a poén, ha emlékszik még rá valaki – alsónadrág. Az Oskart bántalmazó srácokat sem lehet komolyan venni, önmaguk paródiái ők is. Oskarnak és Elinek vannak szép, szuggesztív pillanatai az előadásban, különösen az utóbbit játszó Szőke Abigélnek.

A stilizálásnak áldozatul esett a regény számos mellékszála is, ami egyébként nem árt egy színpadi adaptáció esetén. De érthetetlen, hogy akkor miért maradtak meg benne bizonyos, a nézőt összezavaró párbeszédek – mi értelme van például felhozni Eli nemét, amikor a téma semennyire sincs kifejtve? Az előadás horrorral való viszonya is eldönthetetlen, valahol az ügyetlenkedés és a paródia között lebeg. Folyik, habzik a vetített vér a falakon, de elmarad a borzongás.

Zsilip, december 6.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.