Szigetvár nem fél Alfölditől: megtartják a pécsiek által lemondott darabot

  • narancs.hu
  • 2018. április 21.

Színház

Május 27-én lesz látható az Igenis, miniszterelnök úr! című előadás.

Pár napja indoklás nélkül mondta le a pécsi Zsolnay Színház a budapesti Átrium Színház és a Kultúrbrigád közös előadását, amelyben Alföldi Róbert játszotta volna a főszerepet.

Lemondták Alföldi kormánykritikus darabját Pécsett

Indoklás nincs. A Szabad Pécs azt írja, május 27-én a pécsi Kodály Központban adták volna elő az Átrium és a Kultúrbrigád közös előadását, az Igenis, miniszterelnök úr!-at. A darab főszereplője Alföldi Róbert és Hevér Gábor.

Ezt követően számos pécsi, Pécs környéki cég, egyesület, illetve magánszemély fejezte ki felháborodását az Átrium Színháznak és a Kultúrbrigádnak, végül a szigetvári Vigadó Kulturális Központ vállalta a darab műsorra tűzését – írja mai közleményében az Átrium Színház. Az előadás az elmaradt alkalom napján, május 27-én délután fél négykor és este hétkor tekinthető meg.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.