Színház

Molnár Ferenc: Delila

Színház

Nyolcvan év után visszatért a Révay utcába, az ősbemutató helyszínére Molnár Delilája, amelynek egyetlen bemondását (a csapos közbe-/beleszól) még az is jól ismeri, aki amúgy tüntetően távol tartja magát a színpadi óramű-technika monoklis mesterének darabjaitól. Puskás Tamásék üdítően feszesre fogott előadása most is megcsodáltatja ezt a technikát, amely itt éppenséggel a „ha a nő igazán szeret” példázatát meg a „férfi mind őrült” aranyigazságát mutatja fel egy autós úri csárda közegében. A 2018-as Delila kiállításában inkább úri, mint csárda, Balsai Móni pedig olyan tökéletes harmincas évekbeli kosztümöt és frizurát viselhet, mintha nem is Darvas Lili, hanem egyenesen Greta Garbo örökébe lépne az okos asszony szerepében. Mely szerep ugyancsak pompásan áll neki: a finom eleganciaregisztere egészen a sajátja, így a néző nemcsak a feleség mindent megbocsátó türelmét, de kis híján még annak valószínűtlenül nagylelkű, házasságmentő gesztusát is elhiszi a szép színésznőnek. A feleség által gazdaggá tett szerelmi kísértőt, a vamp hálás-hálátlan szerepkörébe oly nagyon átkívánkozó pincérlányt Trokán Nóra játssza: kicsit mindig duzzogó hanghordozása egy létező manipulációs technikát idéz, és közben még a rokonszenvünket is megőrzi. A két nő között őrlődő férfit hajdan Somlay Artúr rettegetten morózus, nagyszabású alkatára írta Molnár, s róla bizonyára el lehetett mondani, hogy oroszlánként üvölt – de Stohl Andrásról már nem lehet. Ő nagyon profin és lelkiismeretesen, a szívhangokkal sem spórolva dolgozik a színpadon, csak épp akaratlanul is azt teszi még kérdésesebbé, hogy ugyan érdemes-e egy ilyen kaliberű férj megtartásáért annyira küzdeni? A férfi jutalomjáték így a csapost bájos szertelenséggel alakító Magyar Attiláé marad, aki helyből hiteles, túlkoros „árvagyereknek” hat, s mi csak hálát érezhettünk minden közbeszólása hallatán.

Centrál Színház, március 9.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.