Színház
Kő vagy nem kő
Mindenféle színházi emberek, kritikusok, menedzserek, kutatók, producerek és egyebek mellett a nagy európai fesztiválok munkatársai is Budapestre érkeztek, hogy megnézzék a legjobb magyar előadásokat. A független társulatoknak a túlélést jelentheti, ha felfigyelnek rájuk.
Kormányellenes politikai kiállás a Nemzetiben – Akcióban a Burgtheater színészei
Politikai véleménynyilvánítás és szolidáris kiállás követte a Burgtheater tegnap esti budapesti vendégjátékát. Megfagyott a levegő a Sirály után, de Vidnyánszky Attila is bevetette magát.
Sokat viharzott
Színház az egész világ – áll Shakespeare-nél, s ezt bizonnyal Molnár Ferenc is így tartotta: igaz, egy sor darabja visszájáról igazolja e tételt – a színházban ráismerve a világ egészére.
Nyugi, és vissza a sorba!
Végre reagált a Magyar Teátrumi Társaság a színházi botrányra! Kábé azt, hogy mindenki kussoljon, és ne zavarja pattogásával a boldogság szigetét.
Fiatal színházcsinálók is bojkottálják a POSZT-ot
Még mindig POSZT-bojkott: ezúttal két fiatal rendező döntött úgy, hogy ebből elég volt. Közben Vasvári Csaba színészként tiltakozik.
Továbbpörög a POSZT-bojkott: Az Örkény Színház visszalép a versenytől
A Csáki Judit zsűritagságának elmeszelése miatt kirobbant POSZT-botrány újabb hírei: az Örkény Színház visszalép a versenytől, s kilép a Magyar Színházi Társaságból.
A hatvanharmadik helyett
A színészek felmondtak, a KoMa Társulat ma már tisztán közösségi színházként üzemel. Legutóbb egy újpalotai lakótelep fiatal lakóinak életéről készítettek előadást az érintettek szereplésével, két telepi lakásban.
Hogy jössz te ahhoz, hogy kritizálj?
Van valami üdítően bátor és megmagyarázhatatlan a K2 előadásában: új színház született.
Visszamondja a zsűrizést a kritikus, akit Csáki helyére választottak
Zsigmond Andrea azt írja, nem látja át a magyarországi politikai viszonyokat, ezért nem vesz részt a POSZT zsűrijében.
Drámai naiva – Pap Vera (1956–2015)
„Méltósággal és türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt” – szól a Vígszínház gyászközleménye: Pap Vera holtáig megőrizte színészegyéniségének legjellemzőbb vonásait.
„Kijátszhatja magából a lelkét” – Meghalt Pap Vera színész
59 évesen, méltósággal és türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt Pap Vera, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, aki korábban úgy nyilatkozott nekünk: azt kapta a pályájától, amit várt.