Színház

Városi játék - Kísérleti séta a városra való figyelemről

  • Herczog Noémi
  • 2014. augusztus 19.

Színház

Hagyományosan az idegenvezetés felül keresi egy nemzet szenzációit. Elsősorban a monumentalitást mutogatja, az útikönyvek logikája szerint említésre méltó, elit látványosságokat. Királyok, királynők hajdani palotáit, akik már nem élnek, és akik elérhetetlen magasságban éltek. De ami ennél is fontosabb: ezek kipipálós séták.

A szervezett utazások buszból ki - buszba be turizmusa nem segít valódi figyelmet szentelni az idegen műkincseknek és tájaknak. Az egyre nagyobb számú alternatív városnéző séták paradigmaváltása éppen ezen a két ponton érhető tetten. Kezd is elmosódni a határ városnézés és színház között: hogy kell nézni, figyelni, látni - ezeket a kérdéseket a színháznak úgyis fel kell tennie. Fel is teszi, utoljára Boross Martin buszos színházi városnézése, a Promenád, vagy éppen a Dinamo Budapest társulata: ők emlékeztetnek arra is, mennyire kedvelte a sétaakciókat a fluxus.

A Dinamo a Népszínház utcába és a Mátyás térre visz. Azt mutatja, ami "nem érdekes". De részben azáltal, hogy képes valóban megmutatni, kiderül persze, hogy úgy ezerszer érdekesebb errefelé szétnézni, mint mondjuk egy hivatalos parlamenti túrán. Lassan járunk. Fel kell vennünk a kapcsolatot a környezetünkkel. Megfigyeljük az apróságokat: két bútorboltot egymással szemben. A falfirkákat. A Dinamo kísérleti sétája ironizál az idegenvezető hablatyon, Wikipédia-szócikkekkel operál, miközben érzékenyen figyelni is tanít. Elgondolkodtat még azon a látszólag egyértelmű helyzeten is, hogyan kell nézni. Miközben az akció magát nem, de tárgyát véresen komolyan veszi. Azon gondolkodom, miért voltak korábban dramaturgok azok a színházcsinálók, akik ezeket az itthon szokatlan nyelvű és rendkívül izgalmas színházi városnézéseket rendezik. Talán benne van, hogy beszélnek külföldiül.

Budapest Beyond Sightseeing - Dinamo Budapest, június 28.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.