A szervezett utazások buszból ki - buszba be turizmusa nem segít valódi figyelmet szentelni az idegen műkincseknek és tájaknak. Az egyre nagyobb számú alternatív városnéző séták paradigmaváltása éppen ezen a két ponton érhető tetten. Kezd is elmosódni a határ városnézés és színház között: hogy kell nézni, figyelni, látni - ezeket a kérdéseket a színháznak úgyis fel kell tennie. Fel is teszi, utoljára Boross Martin buszos színházi városnézése, a Promenád, vagy éppen a Dinamo Budapest társulata: ők emlékeztetnek arra is, mennyire kedvelte a sétaakciókat a fluxus.
A Dinamo a Népszínház utcába és a Mátyás térre visz. Azt mutatja, ami "nem érdekes". De részben azáltal, hogy képes valóban megmutatni, kiderül persze, hogy úgy ezerszer érdekesebb errefelé szétnézni, mint mondjuk egy hivatalos parlamenti túrán. Lassan járunk. Fel kell vennünk a kapcsolatot a környezetünkkel. Megfigyeljük az apróságokat: két bútorboltot egymással szemben. A falfirkákat. A Dinamo kísérleti sétája ironizál az idegenvezető hablatyon, Wikipédia-szócikkekkel operál, miközben érzékenyen figyelni is tanít. Elgondolkodtat még azon a látszólag egyértelmű helyzeten is, hogyan kell nézni. Miközben az akció magát nem, de tárgyát véresen komolyan veszi. Azon gondolkodom, miért voltak korábban dramaturgok azok a színházcsinálók, akik ezeket az itthon szokatlan nyelvű és rendkívül izgalmas színházi városnézéseket rendezik. Talán benne van, hogy beszélnek külföldiül.
Budapest Beyond Sightseeing - Dinamo Budapest, június 28.
