A Pianínó című esten Szép Ernőként lép a Katona József Színház alagsori kisszínpadára. A szövegeket Benedek Miklóssal, a rendezővel együtt válogatta, de a kutyája is nagy szakértő.
Szombat este egy utolsó Mephisto-előadással lezárult a Nemzeti Színház Alföldi-korszaka. A jeles napon Stohl András nyomába szegődtünk: fotógalériánkban megnézhetik, hogyan jut el a színész a borotválkozástól Hendrik Höfgen végső színre lépéséig.
A Kossuth-díjas színművészt arról kérdeztük, hogy miért vállalta el minden különösebb rábeszélés nélkül a Börtönszínházak Országos Találkozójnak zsűrielnöki tisztjét.
Mi van, ha a közönség nem veszi a lapot? Kell-e félteni az Örkény Színházat a politikától? A Jászai-díjas színművésszel a POSZT-on beszélgettünk, a több díjat is nyert Peer Gynt-előadás után.
Megtartották az Alföldi Róbert vezette színház utolsó bemutatóját, Klaus Mann Mefisztó című regényének színpadi adaptációját, az új Nemzeti ötezredik előadását. Fellélegezhet a hatalom: hál' isten, itt a vége. És aki a képviselői közül odamerészkedett (örülni? kárörvendeni?), hát legalább látta, mit mutat a tükör.
Alföldi Róbert utolsó rendezése a Nemzetiben, Stohl életének legnehezebb szerepe. A Mephisto apró megalkuvásokkal, kis lépésekben elbukó színészsztárja, Hendrik Höfgen példája anélkül aktuális, hogy a darab erős politikai utalásokkal élne.
A történet ismerős lehet bárkinek, ha nem az eredeti Pintér Béla-darabból, akkor a magyar balladákból, szappanoperákból vagy a közéleti személyiségekről szóló híradórészletekből. Esküvőre készülődik a család, csontvázakkal (ez esetben egy egész disznóval) a (hűtő)szekrényben.
Parti Nagy Lajos szerint a színházaknak ideje lenne elgondolkodni azon, mi lenne, ha épületeiket Mol-töltőállomásokká alakítanák, Mácsai Pál tart a nézők túlzott elégedettségétől, Ascher Tamás pedig Pintér Bélával ünnepel. A POSZT-on az előző évad legjobb és legrosszabb színházi élményeiről kérdeztük a művészeket, és arról, mit várnak a következő évtől.
Ünnepi hangulat, Kósa és Halász a vörös szőnyegen, szolid buzizás és altesti poénok. A Nemzeti új igazgatója és a Bolha a fülbe meghódította a Pécsi Országos Színházi Találkozót.
A hazai kortárs tánc Caspar Hauserje. "Talált gyerek", szinte a nevelőintézetből került a színpadra. Egészen egyedi, nyers stílusával és "magának való" személyiségével a szcéna egyik legizgalmasabb figurája. Az utóbbi években többet lépett fel külföldön, mint itthon. A Running bemutatója után interjúztunk vele.
Van-e önmagában értéke a házasságnak? Nagyobb biztonságban van-e egy gyerek, ha egy férfi és egy nő neveli, mint ha egy meleg pár? Lehet-e, kell-e céltudatosan nevelni egy gyereket a hazaszeretetre (vagy ez egyéb kötődések - kultúra, család - révén úgyis megtörténik magától)? Van-e értelme bármilyen konkrét, írásos szerződésnek állam és állampolgár között?
Molnár Piroska egyedül is továbbjátssza az elbúcsúztatott nemzetis Esterházy-darabot, Csákányi Eszternek még köszönnek azok, akik ismerni vélik politikai hovatartozását, Székely Csabának pedig semmi baja sincsen az egoizmussal. A POSZT-on az előző évad legjobb és legrosszabb színházi élményeiről kérdeztük a művészeket, és arról, mit várnak a következő évtől.
A magyarok újabb kori nagy londoni sikere, a huszonegyedik század hat-hárma egy árnyékszínházi társulat, a világ egyik legnevesebb tehetségkutatója, a Britain’s Got Talent döntőjébe jutott Attraction nevéhez kötődhet. Hogy így lesz-e, az a ma esti döntőből kiderül.