Ha hihetünk a brit sajtónak, a szigetországban hetek óta az időjárásnál is többet beszélnek az Attractionról, a Hip Hop Boyz egykori frontembere és koreográfusa, Szűcs „Real Action” Zoltán által alapított árnyékszínházi társulatról. A 2004 óta létező formációt ugyanis már a Britain’s Got Talent áprilisi válogatója óta elképesztő népszerűség övezi, de amióta a hó elején a legtöbb nézői szavazattal döntőbe is jutottak, a hangulat és a nemzetközi helyzet csak tovább fokozódott. A brit fogadóirodáknál toronymagasan a magyar csapat vezet, és a műsor zsűritagjai nemcsak hogy szuperlatívuszokban beszélnek róluk, de egyikük ki is jelentette: azt szeretné, ha ők nyernének.
| ||
Az árnyékszínház egy fehér, hátulról megvilágított vászon mögött játszódik, a táncosok pedig összehangolt mozgásuk révén testükből – és néha egy-egy kiegészítő eszközből – formálják meg a tárgyakat, épületeket, állatokat és embereket is, ügyelve persze a formák közti átmenet plasztikusságára is. Noha nem lehet azt mondani, hogy a görög korig visszamenő tradíciókkal rendelkezne, azért nem teljesen ismeretlen a műfaj: az 1971-ben alakult, „hagyományos” táncszínház, az amerikai Pilobolus például világszerte ismertté tette, amikor 2007-ben lenyűgözően ötletes műsorukkal felléptek az Oscar-díjátadó ceremónián, de éppenséggel az Attraction is tett valamit az ismertségért, amikor bemutatkoztak tavaly a magyar sportolók olimpiai eskütételén.
Mondják, hogy a tánc eleve univerzális nyelv, de az árnyékszínház még inkább az – és az Attraction nagyon ért hozzá, hogyan szólítsa meg a lehető legszélesebb közönséget, nem csak a rendkívüli technikai felkészültségükkel, de az árnyakkal elmesélt történetek hangvételével is. Pár perces műsorszámaikban biztosra mennek: szerelemről, gyerekszületésről, a szeretett partner vagy a szülő haláláról mesélnek, sőt egyik számukban megjelentek az iraki háború áldozatai is. A hatásmechanizmus persze nem túl bonyolult – az érzelmes képek szinte biológiai szinten hatnak az emberre –, és néha túl is merészkednek a giccs határán (a szó szerint a mennyekbe távozó halott anya képe azért valóban elég meredek). De mindez egyrészt nagyon jól működik – lásd a tehetségkutató két perc után már zokogó nézőit és zsűritagjait –, másrészt úgyis eltereli a figyelmet az esetleges közhelyességről a kivitelezés varázslata. Mert az Attraction pontosan felismerte a sajátos formában rejlő lehetőségeket; például, hogy milyen jól be lehet árnyékokkal mutatni a szerelmesen egybeolvadó testeket vagy egy gyerek felnövését. Alighanem sokat tanultak épp a Pilobolustól is – hol csak technikát, hol egy-egy konkrét képet is (a repülőgépét vagy az elefántét például).
A ma esti Britain’s Got Talent-döntő ide vagy oda, az Attraction máris nyert: tízmilliónál többen látták a fellépésüket, az angol lapok (is) folyamatosan róluk cikkeznek – ha Szűcs Zoltán és csapata tudja, hogyan lehet élni egy ilyen lehetőséggel, akkor a mesés pénzjutalom nélkül is olyan magasságokba juthatnak, ahol magyarok mostanában nemigen jártak. A csapat egyetlen hátránya, hogy tagjai nem britek – noha a tehetségkutató, ahogyan az a nevéből is kiderül, indulásakor a szigetországbeli üdvöskék felkutatását tűzte zászlajára. A lánglelkűbb angol patrióták nem is félnek erre újra meg újra emlékeztetni a felvetést igazi gentlemanekként kommentáló zsűrit. („Tisztában vagyok vele, hogy címe szerint brit tehetségkutatóról van szó, és önök nem britek, de abszolút megtiszteltetésnek veszem, hogy ezt a műsort választották tehetségük bemutatására” – mondta egyikük a műsorban.) Ha az országhatárokkal nem törődve mégis az Attraciton nyer ma, az győzelem lesz nem csak Szűcsék, de az európai gondolat számára is.
