A történet ismerős lehet bárkinek, ha nem az eredeti Pintér Béla-darabból, akkor a magyar balladákból, szappanoperákból vagy a közéleti személyiségekről szóló híradórészletekből. Esküvőre készülődik a család, csontvázakkal (ez esetben egy egész disznóval) a (hűtő)szekrényben.

A fiú, aki házasodik, leginkább a saját mostohahúgába szerelmes, de a leendő ara már terhes, a húgot meg eladta a papa az állomásfőnöknek egy hold szőlőért. Viszont az örömszülők sem boldogok. Leendő anyósék házassága romokban, a háttérben egy legendás, cowboyként emlegetett idegen, az örömszülők vagyonához pedig vér tapad, nem is akármilyen...

Pintér Bélának sokszor felrótták, hogy nem drámaíró, mert szerzői-rendezői színházában a próbafolyamat alatt írja a szövegkönyvet. Parasztopera című előadása lett az első, amelyet újragondoltak. Először Mohácsi János, most pedig Szikszai Rémusz rendezte meg a saját verzióját - utóbbi a határon túl készítette el erdélyi folkmuzsikán és barokk operákon alapuló népies-zenés krimiballadáját. Tudatosan nem nézte meg az eredeti verziót, a temesvári színészek sem látták, és ez egészen különössé tette az előadást azok számára is, akik ismerték a korábbit. Feszült a cselekmény, kevés a geg, a szövegi poénok viszont ütnek, és az énekbeszédről is kiderül, hogy nem szimpla dolog, inkább tiszta éneklés. Darvas Benedek zenéi és Pintér szövegei valóságos kamaraoperává szerveződnek, a balladát átüti a rögvalóság - az ősök bűneit, felelőtlenségét nem fedheti itt homály.

A végzet ott áll a színpadon az elejétől fogva: Mátyás Zsolt Imre halálnak van öltöztetve, ő vezényli a boldogtalanságot (meg kiváló udvari zenekarát). Románok és magyarok együtt nézik a lagziból halotti torba hajló népünnepélyt, és mindenkinek az jár a fejében, hogy a tiszta kommunikáció: alapvetés. Nem visszaélni, hanem élni kell okosan.

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár, április 19.