„Megfürdőzni a színésznők hónaljszagában” – POSZT-körkérdés 3.

  • Kovács Bálint
  • 2013. június 14.

Színház

Parti Nagy Lajos szerint a színházaknak ideje lenne elgondolkodni azon, mi lenne, ha épületeiket Mol-töltőállomásokká alakítanák, Mácsai Pál tart a nézők túlzott elégedettségétől, Ascher Tamás pedig Pintér Bélával ünnepel. A POSZT-on az előző évad legjobb és legrosszabb színházi élményeiről kérdeztük a művészeket, és arról, mit várnak a következő évtől.

Parti Nagy Lajos író

false

 

Fotó: MTI

Két, egymáshoz közel álló élmény volt fontos számomra az előző évadban: az Alföldi rendezte Mephisto a Nemzetiben és Gothár Péter rendezésében A kék angyal az Örkény Színházban, amelyek ugyanarról beszélnek, ugyanolyan durva, radikális eszközökkel. Ha általánosabbat kéne mondanom, megkockáztatnám, hogy az évadban legfontosabb az a menet volt, amit az Alföldi-féle Nemzeti Színház végigcsinált. És ez nem azt jelenti, hogy minden egyes előadás olyan hú, de nagyon jó lett volna, hanem azt, hogy elképesztő tisztességesen, felkészülten, pontosan beszéltek arról az országról, amelyről nem szeretnének beszélni azok, akik most elveszik tőlük a színházat. És ezen belül azért szeretem nagyon a Mephistót, mert pont annyit kezd ezzel a regénnyel, amin egész Európa lassan nyolcvan éve rágódik, amennyit kezdeni kell vele – és nem többet. De nem ez a mi nagy kudarcunk, hogy nem kell tovább menni 1936-nál (amikor megjelent)? Ha megnézzük, hogyan van meg a mai Magyarországon mindannak a mintázata, ami ott és akkor megvolt, akkor vagy a homokba dughatjuk a fejünket, vagy elkezdhetünk sikoltani. Igen, aki azt mondja, hogy a mai magyar színház nem beszél arról, ami körülvesz minket, az hazudik. Hogy a Vidnyánszky-féle Nemzeti ősztől beszél-e majd róla, azt nem tudom, de nagyon szeretném, ha megtenné egy egészen más, pregnánsan, világosan, élesen érvényesített nézőpontból, és tudna arról beszélni, hogyan néz ki az országunk egy erősen konzervatív nézőpontból. Őszintén szólva, ez engem nagyon érdekelne.

A legrosszabb az volt, hogy miközben én magam sem tudtam nem-politikai terepként végiggondolni a színházat, úgy senki sem nem-politikai terepként gondolt rá. De egy ilyen előélet után egyszerűen nem lehet úgy csinálni, mintha pusztán művészi kérdés volna Alföldi leváltása és Vidnyánszky kinevezése – mindenki tudja, hogy ez politikai döntés volt. De lehet, hogy nem ez volt a legrosszabb, hanem valami, amiről nem szoktak beszélni. A különféle művészeti ágak különféle módon élték meg a rendszerváltást; a színház még mindig csak abban a paradigmában képes gondolkodni, hogy az államtól kapja meg a működéséhez szükséges összeg túlnyomó részét. Az irodalom a kilencvenes évek elején kiment a rideg szabadpiacra, azóta az a mű, amelyik nem rentábilis, hosszú távon nem működik. Hogy megtörténik-e ez a paradigmaváltás a színházban is, még mindig nem dönthető el. Ha az önkormányzatok kivonják azt a pár milliárd forintot ebből a szcénából, akkor ezek a megejtően kidizájnolt épületek, mint itt a Pécsi Nemzeti Színház, mik lesznek? Mol-töltőállomások? Bankok? De talán nem jutunk el idáig, mert a főnökök valamiért szeretnek megfürdőzni a színésznők hónaljszagában; valahogy azt hiszik, hogy van ebben valami plusz – a többi művészet le van szarva. És ez nem baj: legyen is.

Megmondom, mit várok a következő évadtól: hogy azok a színházak, amelyek eddig tradicionálisan művészszínházaknak voltak tekintve, tehát mindenekelőtt az Örkény, a Katona és a Vígszínház, még véletlenül se adjanak egy jottányi sanszot se arra, hogy nem azok, amiként őket elgondolják. Hogy véletlenül se gondoljanak a tingli-tanglira, és teljesítsék be azt a programot, amit a közönség gondol róluk. Az alternatívok pedig maradjanak kőkemények.

Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója

false

 

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Összekötöm, mert összetartozik – ha nem is a „leg”, de – egy jó és rossz élmény. Tavaly kilenc jelölésünk volt a Színikritikusok Díjára. (Én nem nézem le a színikritikát, nem fölényeskedem vele, mert nélkülözhetetlen, akkor is, ha pont olyan kevés a jó kritikus, mint a jó előadás.) És a kilenc jelölésből egy díjat sem kaptunk meg. Ez egyszerre volt jó élmény és pofára esés.

A következő évadtól csak azt várom, hogy a színházunk fejlődésben és mozgásban maradjon. Erre utazom, úgyszólván. Ezt úgy lehet elérni, ha az ember kockázatokat enged meg a színháznak. A főváros készíttetett egy felmérést arról, hogy hol a legelégedettebbek a nézők: mi a három legnagyobb elégedettséget kiváltó színház egyike vagyunk. Ez egyrészt javítja az ember közérzetét, másrészt azonnal beleoldódik a kétely méregcseppje: vajon elég merészek vagyunk mi?

Ascher Tamás rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora

false

 

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Maradéktalan örömöt adó élményem kevés volt, de én nagyon örülök az olyan örömnek is, aminek van maradéka – és ilyenből volt rengeteg. A legörömtelibb talán a Pintér Béla és Társulata Parasztopera című előadásának tizedik évfordulója volt, amelyet egy rendkívül mulatságos happeninggel ünnepeltek: Wahorn Andrástól Dresch Mihályig léptek fel és mutattak be produkciókat művészek. Az egészet általános vidámság és színházszeretet lengte be, teljesen függetlenül bármiféle politikától – tisztán színházi öröm volt. És megemlíteném még A nép ellensége bemutatóját a Katonában: azt éreztem, lehet úgy politikai színházat csinálni, hogy az egyrészt értékes és igaz esztétikum – ugyanakkor egy változatlan Ibsen-szöveggel mond el rengeteg mindent arról a világról, amiben ma élünk.

Nagyon rossz élményem, hogy megerősödött és egyértelművé vált a „két tábor” létezése. Ez rendkívül ártalmas, és tulajdonképpen hazugság: mindenki, aki nem a jelenlegi kurzus szólamait fújja, automatikusan ellenséggé van nyilvánítva, holott nagyon sokszínű a paletta mind a két oldalon. Ezt a sokszínűséget szünteti meg egy terrorisztikus és felülről diktált kettéosztás, amely nem a valóságot ábrázolja. Különösen ártalmasnak tartom ebben az ügyben Kerényi Imre munkásságát és nyilatkozatait.

A következő évadtól – ami egyben tanév is – azt várom, hogy a Színművészeti Egyetem képes legyen azon a színvonalon tovább működni, amelyen eddig, noha, mint minden egyetem és az egész magyar felsőoktatás, bajban van. Szeretném, ha szellemesen és kreatívan védenénk ki az összes támadást, és tudnánk úgy működni, ahogyan korábban is, azoknak a csodálatos tehetségeknek a védelmében, akik itt készülnek arra, hogy létrehozzák a jövő színházát.

POSZT-os körkérdésünk első része Tenki Réka, Trokán Nóra és Trokán Péter válaszaival itt, második része Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Székely Csaba feleleteivel pedig itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.