chili & vanilia - Kagylószezon

  • .
  • 2008. szeptember 25.

Trafik

Magyarország nem kifejezetten kagylótenyésztő nagyhatalom; mondjuk a tenger hiánya elfogadható indoknak tűnik. Más országokban ellenben nagy lendülettel indul ősszel a kagylószezon.
Vegyük például Belgiumot. A kagyló a belgák nemzeti eledele, fogyasztásának hagyománya és kultusza van. Ha végigsétálunk Brüsszel éttermi negyedein, hatalmas lábasokban tálalt gőzölgő, rendkívül fokhagymás illatú kagylóhalmok tárulnak fel mindenütt. Szezonális étel, szabály szerint kizárólag az "r" betűt/hangot tartalmazó hónapokban szabad enni, sőt, egyesek azt a szigorú álláspontot képviselik, hogy csakis azokban a hónapokban, melyek neve "r"-rel végződik. Magyarul szeptembertől februárig. Kissé illúzióromboló ugyan, hogy a nemzeti eledelük nyersanyaga nem Belgiumban terem, mindenesetre a meglepő helyzet az, hogy a kagylót Hollandiából importálják, ott fejlesztettek ki ugyanis olyan ipari méretű kagylótenyészeteket, amelyek el tudják látni ezt a mennyiségű keresletet. Szóval nem is belga a belga. Szögezzük le egyszer s mindenkorra: a kagylót kézzel esszük. Az első héjból villával kiesszük, és ezt az üreset használjuk aztán evőeszköznek: ezzel emeljük ki a héjából, majd a szánkhoz. Belgiumban egy nagy adag sült krumpli is jár mellé, ezt tunkolják a lébe. Én megelégszem egy jó friss bagettel is. Elkészítése nagyon egyszerű, az ízesítés variálható. Az alapszabály, hogy amelyik kagyló természetes állapotában ki van nyílva, azt ki kell dobni, főzés után pedig azt, amelyik zárva marad. Hipermarketekben és halszaküzletekben itthon is beszerezhető, nyugodtan próbálják ki.

Fokhagymás-tejszínes feketekagyló, lépésről lépésre

Hozzávalók (2-6 személyre)

2 kg feketekagyló

5 dkg vaj

6 rúd szárzeller

4 fej salotta (vagy 2 fej hagyma)

6-7 fokhagymagerezd

1,5 dl száraz fehérbor

0,5 dl sherry

0,5 dl tejszín

só, bors, egy csokor petrezselyem

1. Felszeleteljük a zöldségeket: a zellert vékony karikákra, a hagymát szeletekre, a fokhagymát finom darabokra.

2. Közepes lángon megolvasztjuk a vajat, rádobjuk a zöldségeket, és fedő alatt puhára pároljuk (kb. 5-6 perc).

3. Amikor a zöldségek megpuhultak, felöntjük a fehérborral, sherryvel és tejszínnel. Egy-két percet főzzük. Sózzuk, borsozzuk. (Ha megkóstoljuk, kissé sótlannak kell érezni, mert a kagylótól majd még sósabb lesz.)

4. Amíg a zöldségek párolódnak, előkészítjük a kagylókat: nagy edényben friss vízbe dobjuk őket, alaposan átmossuk, hogy minél több homok leázzon a héjukról. Ha valamelyikből kis algaszerű "szakáll" lóg ki, attól megszabadítjuk. Amelyik ki van nyílva, kidobjuk.

5. Az előkészített kagylókat beletesszük a tejszínes-zöldséges lébe. Erősre állítjuk a lángot, a lábast lefedjük, és kb. 6 percig így főzzük. Ekkorra a kagylók gyönyörűen kinyílnak.

Finomra aprított friss petrezselyemmel megszórva, kenyérrel és száraz fehérborral fogyasztjuk.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.