chili&vanília - Kettőből egy

  • .
  • 2011. július 21.

Trafik

Amennyiben tökéletesen érett, piros, napfényes, igazán mély ízű paradicsommal (álmodozás) és krémes, lágy, bivalytejből készülő mozzarellával, buffalával (hozzáférhető), na meg persze néhány levél friss bazsalikommal és kiváló olívaolajjal készül a salátának alig nevezhető, ám annál nagyobb népszerűségnek örvendő minimalista kompozíció, akkor akár a világ legfenségesebb ételei között is számon tarthatjuk. Ha ehhez még egy olasz falu, netán egy kockás terítős asztal is társul, egyenesen feledhetetlen.
Ha ellenben se íze, se bűze paradicsom, pattogó gumigolyó mozzarella és szárított bazsalikom alkotja, akkor hirtelen megfordul a kocka, a kedvelt fogás pedig villámgyorsan kullogó unalommá válik. ACaprese, azaz mozzarella paradicsommal gyakorlatilag minden étterem étlapján szinte kötelező elemmé avanzsált, teljesen mindegy, hogy olasz vagy nem olasz. (A Cézár saláta mellett talán ez a második, amely nélkül mintha manapság nem létezne étlap.) Pedig ez is az ételek azon csoportjába tartozik, ahol kizárólag a hozzávalók minőségén múlik, hogy a végeredmény végül középszerű vagy zseniális fogás. Az alábbi receptben a fenti veszélyt elkerülendő, egyesül apanzanella, vagyis a toszkán kenyérsaláta, amelyautentikusanáztatott, kifacsart kenyérből és paradicsomból készül, valamint a caprese - és így lesz két klasszikus étel házasságából egy bombabiztos, tízperces nyáresti saláta.

Paradicsomos-mozzarellás kenyérsaláta

Hozzávalók (2-4 adag)

2 nagy szelet szikkadt magos kenyér

(fehér is lehet)4 nagy szem érett paradicsom2 mozzarellagolyó, lehetőség szerint bivalytejes4 szem szárított paradicsom

fél dl balzsamecetsó, frissen őrölt bors 1 dl extraszűz olívaolaj

8-10 friss bazsalikomlevél, tépkedve5-6 szál petrezselyem, durvára aprítva

A kenyeret falatnyi kockákra vágjuk vagy tépkedjük. Ha friss a kenyér, megpirítjuk (ha nagyobb mennyiségben készül, sütőben 200 fokon 10 percig pirítjuk). Felkockázzuk a paradicsomot és a mozzarellát. Elkeverjük a balzsamecettel a sót és borsot, majd fokozatosan hozzáadjuk az olívalajat. Összekeverjük a paradicsomot, a pirított kenyeret, a mozzarellát, hozzáadjuk a felaprított bazsalikomot és petrezselymet, végül ráöntjük az olívaolajos-ecetes öntetet. Szükség szerint sózzuk, borsozzuk. 10 percig állni hagyjuk, hogy a kenyér beszívja az öntetet és a paradicsom levét. Természetesen tovább variálható: hozzá lehet adni pl. szardellát, parmezánt, olajbogyót, más zöldségeket, sült paprikát, articsókaszívet stb.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.