Valahogy megint a Felvonulási térre keveredtünk, de most távol esünk a megújult irodaházaktól. A Damjanich utcánál már a bérkaszárnyák sorakoznak, bár abban egyetértünk, hogy ezekben a házakban nem szívesen lettünk volna lakók utcai kilátással negyven-ötven évvel ezelőtt... Na jó, nem is lehettünk volna. De lehetett ugyanakkor itt, a sarkon kínai étterem? Egy Rákóczi-túróst! A rendszerváltás idején viszont volt. Nem ám gyorsbüfé, hanem fecskefészkes, pekingi kacsás vásári luxus. Igaz, arra nem vennénk mérget, hogy pincéjében nem tároltak - bor helyett - némi márkahamisított ruhaneműt, de ha így is történt, láttunk mi annak idején ennél cifrább dolgokat. Különben meg hagyjuk a "Meghökkentő epizódok a magyar-kínai kereskedelmi kapcsolatokból" című dolgozat elkészítését másra! A kínai étteremnek úgyis hűlt helye, nemrégiben viszont arra lettünk figyelmesek, hogy a hely homlokzata megújult, amolyan "rádayutcás" külsőbe öltöztették, és ráírták: Csepp kávézó. Verhetjük a fejünket a falba, miért nem szálltunk le idejében a trolibuszról. Mire ugyanis visszafordultunk a Bajza utcából, na jó, a Lövölde térről, addigra ismét profilváltás történt. Külsőre észre se vennénk - a homlokzat megmaradt -, ám messziről azt látjuk, hogy valami moziplakát-szerűséget tettek az ablakba. Közelebb érve valóban filmsztárokat tekinthetünk meg - a Walt Disney rajzolta Aladdint a pajkos 1001 éjszakai portás társaságában, akinek ugyebár nem jutott elemlámpa. De szó sincs arról, hogy "gyerünk a moziba be", étterembe, méghozzá autentikus arabba csábít a molinó. A bejárat előtt palatábla hirdeti, hogy hétvégén, este hastánc - szinte beleborzongunk. Csakhogy éppen nappal járunk, vagyis izgalmat legfeljebb egy dzsinn jelenthet tonikkal. Ám elnézve a vegyes enteriőrt, inkább a vörösboros kóla mellett döntenénk. Olyan érzésünk támad, hogy a járólapok és a mennyezetet uraló, tulipiros madarakkal díszített tükrök még a kínai korszakból származnak, nem beszélve az üres akváriumban végződő műanyag szökőkútról. A barna faberakásos falak, illetve a néhány bőrből készült fotel viszont már a "Cseppes" időszakra utal. De a falakra celluxozott (!) szíriai idegenforgalmi plakátokat biztosan az új vezetés helyezte fel. Mint ahogy a népművészetinek tűnő ülő- és heverő- (!) alkalmatosságokat is. És persze van jó pár tipikus étkezőasztal és székek, őket nem tudjuk hova sorolni.
Az étlap szintén "összetett". Van egyfelől a kutyaközönséges felhozatal gombalevestől bolognai spagettiig, sőt számos pizza, és csak a "könyv" utolsó fejezete kecsegtet az arab konyha jellegzetességeivel. Kipróbálnánk a lencse-, hát még a báránynyaklevest (pofon kell, barikám?), ám a roppant előzékeny pincér sajnálkozva közli: egyikkel sem szolgálhat. Szerencsére humusz (450 Ft) van, többfajta lepény (150 Ft/db), végül nem is mondhatunk semmi rosszat a kezdetekről. A pékáru szinte olvad a szánkban, a humusz állaga jól eltalált: nem túlzottan olajos, nem is túl száraz. Az íze karakteresebb annál a bolti árunál, amit az arab fűszeres kínál, úgy tűnik, itt a szív is szerepet kapott az összeállításnál. Ugyanezt mondhatjuk a birjaniról (1290 Ft), ami erősen fűszerezett csirke rizzsel, de ez így persze nem mond semmit. A lényeg, hogy még véletlenül se képzeljenek el általában lecsós csirke vagy valami hasonló álnéven futó félrevezetést. Ez az egyszerű étek - beleértve a köretet - sokkal rafináltabb, természetesen a fűszerek miatt. Hogy még sűrűbb jókedvünk legyen, kérünk egy szír cserepet (1190 Ft), ami valóban egy zárt cserépfazékban tálalt zöldségkavalkád; bár a benne lévő paradicsom, paprika, cukkini, krumpli, padlizsán és gomba mennyisége több mint tekintélyes, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy e kaland során az olajoskanna a kelleténél többször szabadult el.
Tejberizzsel (200 Ft) próbáljuk visszanyerni egyensúlyunkat, a desszert a török gyorsbüfés átlagot hozza, ami bizony dicséret. És persze dicséret illeti azt az erőfeszítést is, amit az Aladdin mentatea- és vízipipavonalon képviselni próbál, s valószínűleg a süppedős székek és heverők is azt a célt szolgálják, hogy hamisítatlan arab hangulatot csempésszenek a falak közé. Örülünk neki, de annak még jobban örülnénk, ha az egész létesítmény ezt az imázst mutatná. A jelenlegi szedettvedettség ugyanis kimondottan gyilkolja a hangulatot.
