Rajtunk ütvén a tavasz, közeledvén a nyár, városunk lakosságának jelentős része iziben elkezd romkertelni, mi azonban nem követjük őket, miképp már most sem kertelünk, hanem cifrátlanul kimondjuk, hogy az utóbbi tizenöt évben bizony nem nyílt kocsma ebben a Budapest fantázianevű locusban. Mérget ugyan nem vennénk a kijelentésre, bíróság előtt azonban vállaljuk írói munkásságunk fenti részét. Nyíltak kávézók és kávéházak, teázók és teaházak, retro és re-retro helyek, szaporodtak a Liszt Ferenc terek és a Ráday utcák, ám ezen látványos fejlemények a várost egy szállodai, kontinentális reggeli igényes magasába emelték összesen; minden van: tojás, sajt, lekvár stb., de nem tudjuk, melyik repülőtéren szálltunk le. Egy kocsma erre is választ ad, akár a Lázár utca 7. alatt húzódó, szemérmesen tárulkozó Spájz. A gasztronauta bevallja, kezdetektől drukkere az intézménynek; üzletvezetőjének, Robin Lászlónak több ígéretes próbálkozásában részt vett már az aktuális pultok vadabb oldalán. Most úgy tűnik, eljött az ő pillanata; olyan nyilvánosságot teremthet, amely nem csupán henryfondás gasztronómiai arcélével állhat helyt a vendéglátás kíméletlen párbajában, hanem életre kelthet egy szellemet, amely a Rác-kert Pál utcai fiúkba illő einstandolásával hunyt ki a leginkább Balzac tollára illő metropolisban. Arra a közönségre apellálhat, amely utoljára a kilencvenes évek első felében ülhetett magas lovon; az akkor még kevéssé honos mobiltelefonok nélkül is elindulhatott, szívében azzal a biztos reménnyel, hogy előbb-utóbb kedves, avagy kedvetlen ismerőseire lel.
A Spájz hívogat, de berángatni nem akar; megvárja, amíg eljön az ő ideje. Az idő a vendég képében érkezik. A kocsma tehát készen áll, hogy egy leendő mondat alanyaként a szájára vegye, na nem a város, hanem néhány beszélő fej, akik miatt létrejött, akik majd a gondjaikba veszik, akiket majd a gondjaiba vesz. A Spájz csöndesen nyílt decemberben, noha legott hideg konyhával; sajt- és paraszttálak (kis/ to/tál: 750 Ft, nagy/to/tál: 1400 Ft), kencék és csülkök (kis adag: 1400 Ft, nagy adag: 2400 Ft) zárkóztak fel békítően a villányi folyóborok (Takler cuveé: 150 Ft/dl, Villányi portugieser, ősi pince 170 Ft/dl) ütegei mellé. A kocsma újabb, a posteriori definíciójához jutottunk: bódulatra vágyakozó agysejtjeink méltó táplálékukat több forrásból elnyerhetik, ám az igazi kocsmában a földi nehézkedéssel szembeszegülő akciók, egy másik dimenzió magasába tett látogatások végleges és végzetes sikerét földi béklyókkal ellensúlyozhatjuk - ehetünk. Nem csupán ropit, melegszendvicset, töltött ostyát, mogyorót, az állatkerti büfék menüjét, hanem húst téphetünk, csontot roppanthatunk, szalonnát katonázhatunk. Hagyma harsanhat a fogak között. Szelídebb lelkek savanyú, a keresztlevélben: marinírozott hallal (850 Ft), és avokádókrémmel (750 Ft) domesztikálódhatnak. Plusz: a boltban apró kölcsönkönyvtár és házi befőttek. A Spájz érésre ítélt, mint a krumplisalátája. Van ideje. Oda fog érni. Ahogyan a flexibilis nyitva tartás egy pontján hívott taxi is remélhetőleg, amelyben a wunderbaum bódító aromáját a belső íven előzve magunk lehetünk a bioillatosítók egyenesen.
