étel, hordó - SUBMARINE STATION

Ahol kertváros van, ott kertváros van, és ezen nem változtat néhány történelmi nevezetesség, vagy a falu bolondjának olyan kijelentése sem, hogy valaha a hun birodalom, sőt akár a rejtélyes Atlantisz központja is lehetett volna itt. Rákosszentmihályra tartunk, igaz, nem először - nemrégiben a legalább atlantiszi lehetetlenségű vietnami éttermet kerestük fel -, és ahogy egyre kijjebb jutunk, annál inkább támad olyan sejtésünk, hogy a kertváros és az alvóváros nem ugyanazt jelenti.

Persze ott még nem tartunk, hogy a Csömöri út forgatagát például a manhattani 42. utcáéhoz mérjük, de azt minden további nélkül megállapíthatjuk, hogy a vasárnapi ebédidő ellenére is az élet nyomait lehet felfedezni, ami igen nagy meglepetés.

Mint ahogy az is, hogy a 80-as számú ház előtt, ott, ahol a 31-es meg a 92-es busz megáll, a jellegzetes, földszintes, teraszos presszókitüremkedés nem a tulaj nőrokonáról elnevezett kocsma, ahol legfeljebb a házi sör és a Szlovákiából faszolt ropi jelentheti az ínyencséget, hanem egy valódi étterem. Már a neve is szokatlan - Submarine Station -, hát még a koncepciója. "Volna kedve alámerülni az óceánba egy tengeralattjáró fedélzetén? Ahonnan egy kajütablakból szemlélve a vízi világot, ízletes rákokat, tengeri halakat, kagylókat és más finomságokat lehet kóstolgatni. A Rákosszentmihály szívében található Tengeralattjáró Állomás étterem hangulatos terasszal, igényes belső térrel várja a finom ételekre, jó borokra és hűs koktélokra vágyókat" - olvassuk a honlapján, és a valóságban ugyan nem találkozunk a magyar elnevezéssel, kétségtelen, hogy a külső jellegtelenség odabent kemény bútoros minőségbe fordul: Verne Gyulá-s atmoszféra, fémből készült tengeri csikók a falon, vörösréz nehézbúvár-felszerelés, és szerencsére nem kell levegő után kapkodnunk a szagok miatt sem.

Az ifjú felszolgálók munkáját csak dicsérni tudjuk, a választék pedig kissé meglepő. Noha a beharangozó még inkább a tenger gyümölcsöskertjét ígéri, az étlapon inkább a szárazföldi húsok vannak többségben, és kiderül az is, hogy az állomás egyúttal steak house is. Libatepertős pirítóssal (850 Ft) kezdjük a merülést, bár inkább repülőrajtnak mondanánk, mint ahogy a csészényi kiszerelésű bélszíngulyás (850 Ft) voltaképpen egy újabb bravúros start. Mindkettőnél a házias ízek dominálnak, de az ízesítéssel úgy trükközött a szakács, hogy ilyesmivel legfeljebb véletlenül próbálkoznánk otthonunkban: például amikor elfogyott a só, és a fűszerszekrény tartalma csak különlegességeket tartogatott. Ám amíg az ehhez hasonló kísérletezés csak a véletlennek köszönhetően arathat sikert, itt fel sem merül, hogy ne tudatos lépések nyomán alakult volna a végeredmény.

Ugyanezt mondhatjuk a rosé kacsamellről (2990 Ft), amit fügés gyümölcslekvárral és mandulás burgonyafánkkal tesznek elénk. A hús omlós, a köret különleges, a szósz pikáns, végeredményben újra egy ismeretlen ízvilágot fedezhetünk fel. Ebben tényleg van valami tengeralattjárós.