kulthírek

  • .
  • 2009. november 26.

Trafik

GYÁSZ 74 éves korában elhunyt Jeanne-Claude: a francia művész 50 éven át működött együtt férje, a land art klasszikusának nevezhető Christo projektjeiben, szigeteket és épületeket burkoltak be, völgyek közé emeltek függönyt stb. Folyamatban lévő terveiket, az Arkansas folyó befedését és az olajoshordókból építendő sivatagi piramist nélküle kénytelen bejezni Christo. REKORDDAL ZÁRT VELENCE Június óta több mint 360 ezren nézték meg az 53.
nemzetközi képzőművészeti biennálét Velencében. A rendezvény kurátora, Daniel Birnbaum szerint ez a rekord is jelzi, hogy a gazdasági válság akár kedvező folyamatokat is elindíthat a művészeti világban.

ÁZSIAI KÖNYVDÍJ A kínai Su Tong The Boat to Redemption angol címmel futó regényének ítélték a Man Ázsiai Könyvdíjat, a Man Booker-díj ottani megfelelőjét, melynek versenyében angolra még le nem fordított művek vehettek részt. A kulturális forradalom utáni Kínában játszódó történet szerzője egyik korábbi könyvéből forgatta Vörös lámpa az ajtó fölött című, Oscarra jelölt filmjét Zhang Yimou.

GRASS ÉS GDANSK Szülővárosa, Gdansk centrumában megnyílt a Günter Grassnak szentelt galéria, ahol a képzőművészettel is foglalkozó Nobel-díjas író képeinek és szobrainak kiállításán túl workshopokat, előadásokat és irodalmi esteket is tartanak. Létrehozásához alkotásainak adományozásával is hozzájárult az író.

MOME-DÍJ Hannes Böhringer kapta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem díját: a hétköznapi és a művészeti jelenségek újraértelmezésével foglalkozó német filozófus az elmúlt években két projektet vezetett munkahelye, a braunschweigi Hochschule für Bildende Künste és a MOME között (A hálón át, 2003; A hétköznap építészeteiben - megszokás, tétlenség, múzsai idő, 2007).

ZAHA HADID KÉTSZER Az iraki származású brit építésznőnek két jelentős épülete készült el, illetve közeledik befejezéséhez mostanában: a MAXXI, azaz a 21. század művészetének múzeuma (Museo Nazionale delle Arti del XXI Secolo) a napokban megnyílt a római közönség előtt, a londoniak pedig immár a hullám formájú tetőszerkezettel együtt csodálhatják meg a jövő évi olimpiai úszóstadiont, már csak az alumíniumborítás hiányzik róla. A 150 millió eurós állami beruházásként készült MAXXI alapítványként működik a jövő év elejétől, de már üresen is megtekinthető. Tízezer négyzetméter kiállítási teret alakítottak ki benne, nagyobb része a képzőművészeté, a kisebb az építészeté. A kiállításokon túl előadóterem, könyvtár, médialabor, kávézó, étterem, könyvesbolt jóvoltából eleven kulturális központnak szánják a Flaminio városrészben, egy egykori laktanya helyén emelt épületet. Nevéből adódóan e század művészetére koncentrál - különös tekintettel az itáliai vonatkozásokra -, gyűjteményeit azonban a 20. század utolsó negyven évére visszatekintve építik fel, a folyamatok érzékeltetése érdekében.

A 244 millió fontból létesített londoni úszóközpont két 50 méteres medencének és egy 25 méteres műugró-medencének ad otthont, 17,5 ezer nézőt fogad majd be. A játékok befejezése után a nézőterét 3500 férőhelyesre csökkentik.

RADIO MÜEZZIN Francia és belga turnéra indul decemberben a Radio Müezzin című német színházi produkció: a Stefan Kaegi rendezte előadás témája elsősorban Kairóban aktuális, de jelentős muzulmán népességű európai városokban is az lehet. Kaegi - A tőkét, Marx művét feldolgozó, Budapesten is látott előadást készítő színházi műhely, a Rimini Protokol svájci tagja - ezúttal egy korszakos változásra reflektált, mely a jövő évtől áthangolhatja Kairó légkörét. Az egyiptomi fővárosban kb. 30 ezer mecset található. Ma még mindegyiknek saját müezzinje van, aki napjában ötször imára szólítja a híveket. A különböző zenei kísérettel és hangerővel megszólaló müezzinek sajátos kakofóniája azonban véget érhet, ha bevezetik a vallási ügyek minisztériuma által tervezett rendszert, és - legalábbis az állami fenntartású mecsetek ezreiben - a rengeteg müezzin helyett egységes hang szól majd rádión keresztül, központilag kiválasztott müezzinek előadásában. Eltűnhet egy kulturális tradíció, egy speciális rítus. A dokumentumszínház műfajába sorolható előadás során valódi müezzinek beszélnek otthoni környezetüket mutató videókkal a háttérben életükről, hivatásukról, hagyományaikról. A rendező Kairóban választotta ki őket, egyikük vak Korán-tanító (régebben kifejezetten vakokat kerestek erre a munkára, hogy ne leskelődhessenek a magasból), másikuk a központi szerepre kiválasztottak közé tartozik (egykori bodybuilder és Korán-előadó világbajnoki ezüstérmes). A darab ősbemutatója Kairóban volt tavaly decemberben, márciusban Berlin, júliusban Athén és Avignon, októberben Dublin következett, s hamarosan sorra kerül Strasbourg, Montpellier, Párizs, Antwerpen és Brüsszel.

BÁRSONYOS ÉVFORDULÓ A berlini falomlás évfordulója kissé háttérbe szorította, de azért Prágában is illendően megünnepelték a maguk bársonyos forradalmát. Ez alkalomból Václav Havel félig-meddig privát koncertre invitálta néhány amerikai kedvencét: fellépett Lou Reed, akinek zenekara, a Velvet Underground nemcsak a tilosba futó cseh zenészekre hatott, hanem az egész 1989-es átmenet jelzőjét is adta, Joan Baez, aki 1989-es pozsonyi koncertjére a gitárja szállítójaként csempészte be a rendezvényről elvileg kitiltott Havelt, aztán meg az ő szavaival merészelt szólni a Charta 77-ről, mire kikapcsolták az áramot, valamint Suzanne Vega, aki 1990-ben az egyik első nyugati sztárként szerepelt Prágában. A prágai nemzeti múzeum új épületében audio/videokiállítás idézi fel Csehszlovákia négy szocialista évtizedét Za Svobodu! (Légy szabad!) címmel, részben a Szabad Európa rádió archívumának felhasználásával. A Galerie Louvre falain pedig (tényleg ez a neve) Tady bylo Husákovo (Ez volt Husák országa) címmel Lubomir Kotek mutatja be a 80-as évek második felében készült fotóit, Václav Havel, Jirina Siklová szociológus, Josef Klíma író és mások kísérőszövegeivel.

Figyelmébe ajánljuk