kertész lesek - THÖKÖLY

  • .
  • 2009. július 16.

Trafik

A kiegyensúlyozottság netovábbja, hogy a Thököly út és a Stefánia út sarkán az egyik éttermet Thökölynek, a másikat Stefániának nevezik. Az előbbi látszik izgalmasabbnak, legalábbis ami a kerthelyiséget illeti, hiszen míg a Stefániának csupán afféle utcára ragasztott, nejlonfóliás "télikertje" van, a Thökölyhez az a valaha jellegzetes, zöldrácsos, kockás abroszos kert tartozik, amit oly sokszor szokás könnyes szemmel emlegetni. Igaz, hogy a muskátlit művirág helyettesíti, a választék viszont valódi magyar bőségtál, ami egyszerre vonzó és ijesztő, ugyanis nemcsak az ínyt csiklandozza, de 25-30 éves emlékeket is felidéz.
Azokat a szomorú időket, amikor még nem számított viccnek a következő párbeszéd:

- Főúr, légy van a kalácsomban!

- Ne aggódjon, uram, a többi mazsola.

Kétségtelen, hogy a felszolgáló, öltözékét, habitusát illetően régi vágásúnak mondható, de hál' istennek, nem a pecsétes, fehér zakós, molyrágta propellernyakkendős értelemben. Kisujjában a szakma, de sajnos az olyan régi beidegződés is, hogy az étlap "tálalásával" együtt venné fel az italrendelést, ami - hacsak nem ásványvizet kérünk - eléggé zavarba ejtő szituáció. Tőlünk viszont távol áll a kioktatás, pláne, ha egyértelműen a jóindulatot tapasztaljuk. Maradunk a víznél, és inkább az alföldi májgombóc- (700 Ft) és a Jókai-bablevesre (1300 Ft) koncentrálunk. Az utóbbi tökéletes választásnak bizonyul. Szó sincs turistaszalámiról, baromfivirsliről (láttunk már ilyet!), a sűrű lében a megfelelő keménységű bab között jobbfajta csülök, vállalható kolbász. A májgombócleves töltelékére sem lehet panaszunk, az ízesítés azonban jellegtelen.

A kolozsvári töltött káposzta (1800 Ft) vegyes érzelmeket vált ki, hiszen voltaképp közönséges töltött káposztát kapunk, mellé (!) egy darab kolbászt és egy szelet sült húst és egy sült szalonnát tettek, s ettől az egész rendkívül esetlegesnek tűnik. Ám annak ellenére, hogy az "elemek" igen távol állnak egymástól, egyikre sem mondhatunk rosszat, mindhárom kifejezetten ízletes a maga nemében. Szerencsére a túrós csuszára (1000 Ft) már minden összeáll. Mondhatnánk, egységben az erő, de csak annyit jegyzünk meg, mennyire örömteli, hogy vannak még olyan helyek Budapesten, ahol valódi csuszatésztát tesznek ilyenkor a tányérra.

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).