- Főúr, légy van a kalácsomban!
- Ne aggódjon, uram, a többi mazsola.
Kétségtelen, hogy a felszolgáló, öltözékét, habitusát illetően régi vágásúnak mondható, de hál' istennek, nem a pecsétes, fehér zakós, molyrágta propellernyakkendős értelemben. Kisujjában a szakma, de sajnos az olyan régi beidegződés is, hogy az étlap "tálalásával" együtt venné fel az italrendelést, ami - hacsak nem ásványvizet kérünk - eléggé zavarba ejtő szituáció. Tőlünk viszont távol áll a kioktatás, pláne, ha egyértelműen a jóindulatot tapasztaljuk. Maradunk a víznél, és inkább az alföldi májgombóc- (700 Ft) és a Jókai-bablevesre (1300 Ft) koncentrálunk. Az utóbbi tökéletes választásnak bizonyul. Szó sincs turistaszalámiról, baromfivirsliről (láttunk már ilyet!), a sűrű lében a megfelelő keménységű bab között jobbfajta csülök, vállalható kolbász. A májgombócleves töltelékére sem lehet panaszunk, az ízesítés azonban jellegtelen.
A kolozsvári töltött káposzta (1800 Ft) vegyes érzelmeket vált ki, hiszen voltaképp közönséges töltött káposztát kapunk, mellé (!) egy darab kolbászt és egy szelet sült húst és egy sült szalonnát tettek, s ettől az egész rendkívül esetlegesnek tűnik. Ám annak ellenére, hogy az "elemek" igen távol állnak egymástól, egyikre sem mondhatunk rosszat, mindhárom kifejezetten ízletes a maga nemében. Szerencsére a túrós csuszára (1000 Ft) már minden összeáll. Mondhatnánk, egységben az erő, de csak annyit jegyzünk meg, mennyire örömteli, hogy vannak még olyan helyek Budapesten, ahol valódi csuszatésztát tesznek ilyenkor a tányérra.
