Jelenlétünkkel a rákospalotai Fő út szívét törjük darabokra, akár a panelházszigetek az ódon házsorokat. Egy tipikus vidéki kisváros gyomrában vergődünk, jelentős autóforgalom és jeleskedő szolgáltatóipar: látványpékség, kulcsmásolás, fényezés, önkormányzat. A sörözőt úgy hívják: Mister. Nagyon hiányzik egy amolyan skálakópés áruház, de legendából nincs hiány. Itt van mindjárt egy megmaradt villamospálya-részlet, 1985-ben közlekedett rajta utoljára a 10-es járat a Megyeri csárda felé. Emlékszik rá valaki? Mi nem. Inkább hagyjuk a foszló kalácsos emlékeket, és a nagyira tegyünk egy áramszedőt! Különben is, akad erre más nevezetesség, természetesen vendéglátóhely. Víg Kalmárnak nevezik, kerthelyisége van, miért is mennénk máshová a jó üzlet reményében?
A szakadó eső azonban keresztülhúzza számításunkat. Bőrig ázva érkezünk, a kertészles elmarad. A pincér roppant előzékenyen nem a tágas nagyteremben, hanem valamiféle átjáróban ültet le bennünket, ahol a berendezés a kora kilencvenes évek "polgári" ízlését tükrözi: fehér, fa vagy fautánzatú kárpitozott székek, majdnem selyem tapéta, hidegen csillogó rezek minden mennyiségben. Ellenben a bekeretezett újságkivágásokból álló dekorációból megtudhatjuk, micsoda vendégjárás van itt, ha beindul a bolt. Abban nincs semmi különös, hogy Bajor Imre itt ünnepelte születésnapját - tudomásunk szerint Bajor Imre mindennap megünnepli a jeles dátumot, és valószínűleg mindennap egy másik helyen. Az már izgalmasabb, hogy Koltai Róbert és Moór Marianna itt fújta el a maga hatvan gyertyáját, a legszebb mégis az, hogy a beszámolók szerint Andy Vajna a szilvás gombócért, Horn Gyula pedig a marhapörköltért buszozik Rákospalotára.
Ennyi jó hír láttán nekünk is megjön az étvágyunk, de a választékot látva a bőségtál zavarával küzdünk. Kicsit gyanús a száznál több fogás, de olyan remek elnevezések - Dezső bácsi kedvence, Vidám rabló pecsenyéje, Paraszttál a sógoréktól stb. - sorakoznak az étlapon, hogy elszégyelljük magunkat rosszhiszeműségünkért.
Különben is, a majonézes füstölt-főtt marhanyelv almás salátaágyon (1500 Ft) elég jól mutat a startkockán és a tányéron is. Azt már régóta tudtuk, hogy a füstölt marhanyelvnél legfeljebb egy másik füstölt marhanyelv lehet jobb, az viszont meglepetést okoz, hogy az almás-majonézes lágyítás milyen jót tesz a csemegének. Ismerkedünk az édes hús fogalmával, izgalmas kaland.
A palacsintatésztás erőlevest (690 Ft) viszont már jól ismerjük. Mindenhol ilyet adnak, legfeljebb megpakolják a fridatto elnevezéssel, de talán nem véletlen, hogy azoknak a vendéglőknek a nevét már rég elfeledtük, ahol ez a legízletesebb fogás. Szerencsére telitalálat a tejszínes, hideg gyümölcsleves (790 Ft). Műanyagnak nyomát sem leljük, almának, meggynek és epernek annál inkább, így felfrissülve várhatjuk a bakonyi harcsapaprikást (2200 Ft), füstölt szalonnával, galuskával. Elképzeljük, ahogy az indiánnak öltözött Cseh Tamás nagy bajszú betyárral birkózik a patakmederben, de a valóság szerényebb kiszerelésben érkezik. Nem is lenne vele baj, a galuska omlik, a gomba puha, a harcsa húsa pompás, ám a kényes egyensúly a sótartóval együtt billent meg. És innen nincs visszaút. Hiába a gesztenyével töltött palacsinta, mézes meggymártással (890 Ft) - pikáns desszert helyett már csak egy dolgot szeretnénk: ásványvizet és még több ásványvizet.
