Trafik

étel, hordó - Rákóczi grillház

Egykor sikk volt errefelé butikot működtetni, és a kirakatnézegetés okán volt jelentős a gyalogosforgalma. Természetesen a Rákóczi útról beszélünk, annak is a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar közé eső szakaszáról, amely immár több mint egy évtizede afféle senkiföldje, legalábbis kiskereskedelmi vonalon.
  • .
  • 2011. október 20.

kulthírek

Könyves díjak Boualem Sansal algériai író vehette át Frankfurtban a német könyvkiadók szövetségének 25 ezer eurós békedíját. Beszédében reményét fejezte ki, hogy a mostani arab forradalmak hazája demokratizálódásában is éreztetik majd hatásukat. Javier Moro nyerte az idei Planeta-díjat: a portugálok elleni függetlenségi mozgalmat támogató brazil uralkodóról szóló El imperio eres tu című kötetével érdemelte ki az év legkiemelkedőbb spanyol regényét elismerő díjat. A Gomorrah című maffiaregényének megjelenése óta halálos fenyegetés árnyékában - s ezért rendőri őrizet alatt - élő Roberto Saviano és a brit David Hare megosztva nyerte a Nemzetközi PEN Klub Harold Pinter emlékét őrző Bátorság-díját.
  • .
  • 2011. október 20.

chili&vanília - Gyümölcsök, olajozottan

Ananász, mangó, licsi, passiógyümölcs, gránátalma, datolyaszilva, pomelo, papaya, kumquat - hallani talán már hallottunk róluk régebben is, konyháinkba azonban - néhány kivételtől eltekintve - ritkán kerültek, különlegességszámba mentek. Azóta sok minden megváltozott, az egzotikus gyümölcsökhöz ma már könnyen hozzájuthatunk, ősszel-télen nemcsak kiváló vitaminforrásként szolgálnak, hanem dekoratívak is.
  • .
  • 2011. október 13.

étel, hordó - Delhi Darbar

Ma már egy indiai éttermen legfeljebb annyira lepődünk meg, mint amikor gulyáságyút látunk a Vasas-juniálison. Például a Dohány utcában, az Akácfa utca közelében már hosszú évek óta szerénykedik a Delhi Darbar nevű létesítmény, de még csak azt sem mondhatnánk, hogy elkerülte a figyelmünket.
  • .
  • 2011. október 13.

rés a présen - Liszt Ferenc kihajol - Szamosi Szabolcs fesztiváligazgató

rés a présen: A Kodály Központ avatásán sokakban felmerülhetett a gondolat, hogy ez a helyszín valósággal kiköveteli egy fesztivál életre hívását Pécsett. Szamosi Szabolcs: Bizony, aki járt már a Kodály Központban, és hallgatott ott koncertet, az tudja, hogy milyen csodálatos ez az új koncertterem. Szakértők műszerekkel igazolták, hogy a pécsi EKF év során felépült Kodály Központot az akusztikája Európa legjobb hangversenytermei közé emeli, s ezt a Pécsett fellépett világhírű művészek, így Maxim Vengerov vagy Kocsis Zoltán is megerősítették.
  • .
  • 2011. október 13.

mi a kotta? A legboldogabb

"Nem a legszebb nő, akivel valaha találkoztam; közepes termetű, kreol bőrű, hosszú nyakkal, széles szájjal, kevésbé dús keblekkel [...] a fekete szemei azonban gyönyörűek." Ezekkel a szavakkal jellemezte egy szorgos velencei diplomata Boleyn Annát 1532-ben, egy kurta esztendővel azelőtt, hogy a hölgyből VIII. Henrik második felesége vált.
  • .
  • 2011. október 13.

kulthírek

Filmek Kabulban, Bagdadban A független afgán játék- és dokumentumfilmek zöme emberjogi problémákkal foglalkozik, ezért is helyezték az őszi kabuli filmfesztivál középpontjába az emberjogi kérdéseket. 32 afgán és 18 külföldi filmet tűztek műsorra, a vetítéseknek egy belvárosi mozi és a kabuli francia kulturális központ adott helyet. 2005 és 2007 után harmadik alkalommal rendezték meg a Bagdadi Nemzetközi Filmfesztivált.
  • .
  • 2011. október 13.

chili&vanília - Nem rakott burgonya

A rakott krumpli talán az egyik legkitűnőbb házias ételünk. Külföldi szakemberek is elismerően nyilatkoznak róla, már ha valamilyen csoda folytán lehetőségük nyílik megkóstolni.
  • .
  • 2011. október 6.

mi a kotta? - A királynő és a herék

"Evviva il coltellino!", azaz "éljen a kis kés!" - a barokk operaközönség ezzel a meglehetősen kíméletlen, de mondhatni lényegbevágó üdvrivalgással méltatta egy-egy kasztrált énekes kiemelkedő teljesítményét. A hang szépségéért oly sok mindent - s rendszerint korántsem önszántukból - föláldozó kasztráltak, az opera történetének első nagy és elviselhetetlen sztárjai előtt tiszteleg a kedden közörömre ismét hazánkba látogató csodanő, Cecilia Bartoli, aki 2009-es Sacrificium című lemezének anyagát előadva a messze múlt olyan óriásait idézi meg, mint Farinelli vagy Senesino (Nemzeti Hangversenyterem, október 11., fél nyolc).
  • .
  • 2011. október 6.

rés a présen - Felkúszott a sörár - Gyüdi Sándor - Nemulass

rés a présen: Nem késő 2007-ben punkzenekart alapítani? Gyüdi Sándor: A Nemulass zenekar Tamás Áron ötletére és hívására jött létre; eszében sem volt punkzenekart alapítani. Sokat örököltünk és kaptunk a punktól, és tán hozzá is tesszük a magunkét, de ez nem punkzenekar.
  • .
  • 2011. október 6.

tévésmaci - Göböly betér az Old Bull Pubba

Amikor Sztupa és Troché járdát építettek, az egyfelől jó mulatság, férfimunka, másfelől - és sokkal inkább - társadalmi munka volt, afféle kommunista szombat, sőt vasárnap. Hétvégén a kerület összes dolgozója és diákja kiözönlött a szabadba, csak a gyár nem állt le, az öntöde három műszakban termelt, a martinkemencét nem lehetett csak úgy takarékra tenni.
  • .
  • 2011. október 6.

kertész lesek - ZSINDELYES

A Mester utcára jobban oda kell figyelnünk. Az idegenforgalom nagy ívben (Nagykörút) elkerüli, noha kis fantáziával azt a sokat emlegetett "pesti hangulatot" - amit nagyapáink érezhettek a távoli múltban -, leginkább itt csíphetjük fülön.
  • .
  • 2011. október 6.