De amikor elolvastuk a honlapjuk ajánlóját, mindjárt céltudatossá vált a környékbeli bóklászás. "A Darbar szó iráni kifejezés, jelentése: a sah nemes udvara. Később Indiában és Nepálban a szó az uralkodó udvarát vagy feudális fogadását (sic!) jelentette. Utóbb törvénybe iktatták és lejegyezték a perzsák és a perzsa-türkmén uralkodók. A Darbar szó jelölhet feudális államgyűlést, melyen a fejedelmi államok ügyeit intézték, vagy csupán ünnepi összegyűlést, mint a britek uralkodása idején." Ételről ugyan nincs szó, ám úgy véltük, a sorok e "feudális államgyűlés" büféjét is elrejthették. Ott pedig csuda dolgok lehetnek.
Például egy kisded a pult mögött. Természetesen nem ő a csapos - sőt egyáltalán nincs csapos -, ám anyukája (?) vélhetően a személyzet tagja. Hamarosan előkerül egy másik hölgy is, s innentől kezdve már ketten foglalkoznak a csöppséggel; ő legalább annyira tündéri, mint amennyire éhesek vagyunk mi. Ám úgy tűnik, hogy ez - rajtunk kívül - senkit nem érdekel. Az étlapnak nem csak tanulmányozására, de a bemagolására is lenne időnk, ám mit érnénk vele, ha senki nincs, akinek felelhetnénk belőle.
Végül csak sort kerítenek ránk is. Sokat várunk a del shorba nevű lencselevesre is (510 Ft), bár cseppet sem vigasztal. Túlságosan forró, viszont egyedi ízt vagy bármi "egyéniséget" nem találni benne. Ellenben a seekh kabab, vagyis a darált bárányhús tekercs (1950 Ft) olyan csípős, hogy a könnyünk kicsordul. Ez még nem lenne baj - végül is indiai étteremben vagyunk, nem a Ruszwurmban! -, ám a hús túl száraz, langyosnak is alig mondható; a csalamádéra emlékeztető zöldségköret pedig hótt jellegtelen. Ha mégis muszáj dicsérni valamit, akkor a fokhagymás és a peshawari (aszalt gyümölcsös, kesudiós) nanra (320, illetve 530 Ft) mondhatnánk, hogy nem okoz csalódást, sőt egész jó. Ez körülbelül annyit jelent, mintha a bajai halászcsárda fehér kenyerét ajánlanánk.
Delhi Darbar, gyorsan elfelejtünk.
