mi a kotta? - A királynő és a herék

  • .
  • 2011. október 6.

Trafik

"Evviva il coltellino!", azaz "éljen a kis kés!" - a barokk operaközönség ezzel a meglehetősen kíméletlen, de mondhatni lényegbevágó üdvrivalgással méltatta egy-egy kasztrált énekes kiemelkedő teljesítményét. A hang szépségéért oly sok mindent - s rendszerint korántsem önszántukból - föláldozó kasztráltak, az opera történetének első nagy és elviselhetetlen sztárjai előtt tiszteleg a kedden közörömre ismét hazánkba látogató csodanő, Cecilia Bartoli, aki 2009-es Sacrificium című lemezének anyagát előadva a messze múlt olyan óriásait idézi meg, mint Farinelli vagy Senesino (Nemzeti Hangversenyterem, október 11., fél nyolc).
A válogatás egyik központi zeneszerzője pedig Nicola Porpora (1686-1768) lesz, aki nemcsak vagy jó félszáz opera komponistájaként érdemel említést, de a miskárolt énekesek kiképzője gyanánt úgyszintén, hiszen a már említett Farinelli mellett ő trenírozta például a legendás Caffarellit is. Valamint tanítványává és mindenesévé fogadta az ifjú Haydnt, de ez persze már egy másik történet.

Kedden tehát mennyei harmóniák uralják majd a Művészetek Palotáját, aminthogy a szombat este is ilyesformán fog alakulni - a Belvárosi Szent Mihály-templomban. Ott ugyanis a mű megjelenésének háromszázadik évfordulóját ünnepelve a Savaria Barokk Zenekar Esterházy Pál Harmonia Czlestis című alkotását szólaltatja meg (október 8., hét óra). E munka becse nem csekély, bár a derék nádor és római birodalmi herceg természetesen nem ezért nyerte el az (imént jelmondatában parafrazeált) aranygyapjas rend nyakból lecsüggő báránykáját. Mindenesetre egy ilyen koncert valósággal Isten áldása a magányban, s ezzel a fordulattal blaszfém módon már át is kötöttünk a szombat este másik fő eseményéhez: Bogányi Gergely Liszt-műsorához (Nemzeti Hangversenyterem, október 8., fél nyolc), mivel ennek kiadott programját zárja majd a Költői és vallásos harmóniák sorából való Bénédiction de Dieu dans la solitude, melynek programjául Liszt Lamartine egy békeköszöntő strófáját idézi. "Honnan jön, ó Uram, e béke bús szívemre? / Honnan jön ez a hit, mely úgy árad ma benne?" - indul a külügyminiszterként oly sikertelen poéta verse, melynek szakaszzáró frázisa már a lelkünkben megszületett új ember növekedését köszönti.

Az emelkedettség hangvétele uralja majd az Orgonasztorik című sorozat aktuális Liszt-estjét is, persze szokás szerint Mácsai Pál oldott mesélői közreműködésével jótékonyan összepárosítva (Nemzeti Hangversenyterem, október 9., fél nyolc). Fassang László az Orfeusz című szimfonikus költemény orgonaátiratával lát majd a muzsikáláshoz, s az isteni dalnok említésével akár vissza is léphetnénk az operamitológia kasztráltjaihoz vagy épp Bartoli művésznőhöz. Ám inkább idézzük a program zárószámául választott első nagy Liszt-orgonamű, az Ad nos, ad salutarem undam keletkezéstörténetét, hisz e nagy fantáziát Giacomo Meyerbeer Próféta című nagyoperájának egyik historizáló korálmotívumára komponálta Liszt. A párizsi kolléga pedig e hálás sorokkal sietett megköszönni gesztusát: "...boldoggá tesz, hogy dallamaim egyikét méltónak találta, hogy egy darabjának motívumául szolgáljon, mely Európa-szerte elhangzik majd, megmámorítva mindazokat a szerencséseket, akik az Ön csodálatos, költői ujjainak játékában hallják műveit. Ám még inkább megtisztelve érzem magam, hogy rokonszenve jeléül nekem ajánlja művét, mert ha megtiszteltetés a nevemet az Önével összekapcsolva látni, még kellemesebb számomra az, hogy Ön ilyen módon juttatja kifejezésre, hogy barátok vagyunk."

Neked ajánljuk