tévésmaci - Ökrök és lovak a cseresznyésben

Amikor Sztupa és Troché az öregemberekkel dohányoztak, az oltári jó móka volt. Mert úgy, ahogy az öregemberek dohányoznak, nem dohányzik senki.

Még én is csak egyvalakit ismerek, aki nagyon jól dohányzik: ez az osztályon felüli dohányos egyszer cigizve mászta meg az Ismail Samani-csúcsot a Pamírban, bár akkor még Kommunizmus-csúcsnak hívták. Csakhogy amikor Sztupa és Troché az öregemberekkel dohányoztak, már nem lehetett csak úgy bagózni mindenfelé, bele a világba, nyakló nélkül. A munkahelyeken már a dohányzósarkokat is felszámolták, a villamosmegállókban éber őrök hesszeltek mindenkit, aki csak a zsebébe nyúlt, a pályaudvarokon a hangosbemondó figyelmeztette a kedves utasokat a tilalomra. Mire pedig a Lenin-csúcsot átkeresztelték Ibn Sina-csúcsra, már mindenhol görbe szemmel nézték, ha valaki előkapott egy blázt - csak a Pamírban nem, meg egy-két kieső és legtöbbször elkerített, kulccsal zárható parkban. Az öregemberek éppen ezért egy ilyen parkban gyűltek össze, egymással szembe fordítottak két padot; négy öregúr és két idős hölgy, és úgy cigiztek közösen. Sztupa és Troché óvatosan közeledtek feléjük, de az ücsörgők közül fölpattant egy testes bácsi és élénk taglejtésekkel invitálta őket, jöjjenek, jöjjenek, már vártuk magukat, "mafa úr jelezte az érkezésüket, jöjjenek, jöjjenek, ott, azt a padot húzzák ide, háromszöget formálunk, és úgy dohányzunk. Sztupa és Troché összemosolyogtak, arcukra volt írva a kellemes várakozás, bár Troché már leszokott a dohányzásról, és most sem tervezett beszállni, de Sztupa úgy volt vele, hogy állja ő a dohányzást bárkivel. Nos, ebben tévedett. Az öregeknek például mindnek elég hosszú körme volt, úgy fogták a cigarettát, épphogy érintették. Volt, aki gyufával, volt, aki öngyújtóval dolgozott, az egyik öregasszonynak még szipkája is volt. Minket meg most elszipkáz a tévéműsor.

Pénteken (14-én) nem azért, mert az imént szóba jött a Pamír, de csak a Zone Romanticán találtam valamit, este tízkor kezdődik az Ararát. Atom Egoyan filmjében összekeveredik a vámos és az ifjú filmcsempész története az 1915-ös örményországi mészárlással.

Szombaton sem lesz sokkal jobb a műsor, délután (negyed ötkor) még lesz a Dunán a Csapdahelyzet, egy alig több mint hatvanperces, régi amerikai krimi, amit a westernfilmek egyik jelentős majsztora, John Sturges rendezett, de estére már megint a nem létező csatornák közt kell kalézolnunk, hogy éjfél után ráakadjunk a Rómeó és Júliára a Fem3-on, mint az tudható, Unfranco Zefírló tollából.

Vasárnap meglátogat mindenkit Whistler jó édes anyja, s jó lesz idejekorán befejezni az ebédezést, mert 14.50-re ígérte magát a tv2-re (Bean - Az igazi katasztrófafilm). Nagy napja ez a csatornának, mert éjfél után leadnak egy egészen érdekes és teljesen kosztümös angol drámát a hetvenes évek végéről, Mária, a skótok királynője címmel.

Hétfőn már éppen sereglettem volna a visszatérő komcsik és a velük érkező adásszünet köszöntésére, amikor észrevettem 23.05-kor a Filmmúzeumon egy gyöngyszemet. Az 1953-as Most és mindörökké persze leginkább arról híres, hogy Mario Puzo megírta A keresztapában. A Frank Sinatra játszta Angleo Maggio közlegény az a szerep, amiért Johnny Fontane annyira szépen kérte a Don közbenjárását, hogy a segítőkész családfő egy levágott lófejjel terelte a helyes irányba a konok nagymogult.

Kedden papnap! Papnap! Végre! Énekeljék is mindjárt velem, hogy aszongya: A csuhásra is rájár a rúd, futkos összevissza, hogyha tud. A Filmmúzeumon 18.15-kor A pap és az örömlány, kilenckor meg A pap felesége - kegyedékre bízom a választást, vagy ahogy felénk, falun mondják a gazduraságok: kinek a pap, kinek a papné. Este tizenegy előtt ugyanitt Amarcord, a világ második legjobb filmje. Ha megmondom, melyik az első, akkor szerdán és csütörtökön nem tévéznek, gilt? A hosszútávfutó magányossága. Csá, ágyesz, bugyesz, akit meglátok a tévé előtt e két napon, megnézheti magát.

Különben is, nézze inkább mindenki magát, mert a tévéműsor még annál is rosszabb.