Trafik

kulthírek

Valami Borges ez, mert elromlott a tévém. "Mindenekelőtt egy kép: Arizona földje, Arizona és Új-Mexikó, az aranyáról és ezüstjéről híres föld, a szédítő, éteri föld, a roppant fennsík és a törékeny színek földje, ahol fehéren ragyognak a madarak lecsupaszította csontvázak.

Rajtunk ütvén a tavasz, közeledvén a nyár, városunk lakosságának jelentős része iziben elkezd romkertelni, mi azonban nem követjük őket, miképp már most sem kertelünk, hanem cifrátlanul kimondjuk, hogy az utóbbi tizenöt évben bizony nem nyílt kocsma ebben a Budapest fantázianevű locusban.

Nemrég beszámoltunk Anton Bruckner számmániájáról, és most felvetjük a kérdést, vajon mikor unta volna meg a Zeneakadémia hátsó bejáratánál heverő csikkek megszámlálását egy jelentősebb koncert szünetében?

Volt egyszer egy híres francia szakácsdinasztia, a Troisgros. A történet a 30-as években kezdődött, amikor Jean-Baptiste Troisgros feleségével a Loire menti Roanne-ba költözött, és megvásárolta a falu vasútállomásával szembeni apró szállót.

kulthírek

Balogh Anti útja a Györe-padtól hazáig már sima ügy volt, bár sietnie kellett, ha el akarta érni a délután kezdődő vb-döntőt.

Nekünk nyolc, bár a Kicsi Tysonnak vagy Szomjas Györgynek puhány lenne ez a környék, ahogy Faházi asztaliteniszezőnek a tükörszoft.

A múltkor a fizetőpincér Quintilianuson nevelkedett szóáradata miatt nem volt alkalmunk elmondani az új ceterum censeót, most gyorsan az elején sort kerítünk rá: azonnal tegyenek ki hamutartókat a Zeneakadémia hátsó bejáratához, ahol ezek hiányában a dohányzó úri közönség kénytelen telerondítani az utcát!

1446-ban Augsburgban egy férfit máglyán égettek meg, egy asszonyt pedig elevenen ásattak el sáfrányhamisítás miatt.

kulthírek

Balogh Antit persze lazán ott felejtettük a Györe-padon, de semmi vész, mert ő jobban járt így.

A hirtelen jött tavasztól részegülve a Váci utca felé vesszük az irányt. Megkergültünk? Alighanem.

Ó, mennyire kiveszett belőlünk ama képesség, hogy érzékelni és élvezni tudjuk a régi elbeszélő művészet egyik alapvető jellegzetességét, ami nem más, mint az élőbeszédszerűség, azaz a mondott, a kimondott, az elmondott, az előadott, a valóban nézők előtt elbeszélt események szavainak ritmusa, tagoltsága, lendülete és retorikája, avagy - ha már ez egy zenei rovat - a muzsikája!