Tartalom

Narancs XX. évf. 17. szám (2008-04-24)

Publicisztika

Publicisztika

Tizenhat éven felülieknek - A 2009-es költségvetés és az ellenzéki kormányzás

Egy ország figyeli izgatottan, hogy vajon működőképes kisebbségi kormányzás, előre hozott választások, netán ellenzéki kormányzás tanúi leszünk-e a következő pár hónapban. Annyi bizonyos, hogy a költségvetés benyújtása, elfogadása és végrehajtása bizonyosan a kisebbségi kormányzás nagy erőpróbája lenne (hogy az első erőpróbája vagy sem, vagy hogy egyáltalán eljutunk-e odáig, meglátjuk). Érdemes áttekinteni, hogy e tekintetben milyen játékteret nyit a költségvetési folyamat törvényi szabályozása a maradék egy szem kormánypártnak, a volt kormánypártnak és a három ellenzéki pártnak - hisz e lehetőségek szabhatják meg, hogy mi történik a következő pár hónapban Magyarországgal.

Publicisztika

Internetadó (Ingyenebéd)

Kedves Narancs, (Mit követel a szerző? Szüntessék meg a kulturális járulékot.) Adva van a kulturális járulék, amit 1993-ban vezettek be Magyarországon, az abból befolyt összeg az NKA kasszájába kerül. Ez jelenleg kb.

Publicisztika

Esőre áll

Láttunk már ilyet. Legutóbb például akkor, amikor a révbesenyői Hámán Kató Színkör a Csárdáskirálynő bemutatójára készült. Ki játszná el szebben, hívebben Szilviát? Erzsébet asszony, a tanácselnök titkárnője (a híresztelések szerint a babája), vagy a nagy természetű, ám alsó tagozatos pedagógus, Olga néni? Olga hívei állították, hogy a tanácselnök macájának nincs hangja, csak a szája jár, az ellenérdekeltek letramplizták a tanárnőt. A legszörnyűbbek a próbák voltak, veszekedés, sikoltozás, még hajtépés is előfordult. Erzsébet a pedagóguslakás hátsó udvarába öntötte a tanácsi szemetet, Olga az öltözőben kromofágot töltött a rivális lakklemosójába...

Publicisztika

Marasztják

Egy kicsit zavarban vagyunk, hogy szabad-e vagy sem, de nekünk, civileknek inkább szabad. Mármint bíráló szókkal illetni az Alkotmánybíróságot (Ab). Hogy a kormánynak és más "alkotmányos szerveknek" ez nem ajánlatos, azt épp az Ab-tól tudjuk. Az idén március 11-én kiadott közleményükkel már foglalkozott lapunk, nem is hoznánk szóba megint, ha az Ab elnöke, Bihari Mihály az Inforádióban a múlt héten ezt az igényt ki nem terjesztette volna a mindenkori ellenzékre is.

Egotrip

Pálya a magasban

Egotrip

Az osztrák mitológia

Bár a tudományos eszközökkel operáló öszszehasonlító mitológia csaknem egyidős a modern kori labdarúgással, a kutatás mindeddig mégsem fordított kellő figyelmet az egyes országok futballmítoszai közti strukturális egyezések kimutatására. A téma aktuálisabb, mint valaha, így a tátongó űrt a közeljövőben nyilván számos, Joseph Campbell nyomdokain járó mítoszkutató kívánja majd betölteni. Az alábbiakban következzék néhány adalék a születőfélben lévő komparatisztika művelői számára.

Párnacsata

Egotrip

Abnormiai kéjlegények

Legutóbb az 1930-as évek kedvelt erotikus szerzőjéről, gróf Zichy Tivadarról esett szó e hasábokon, ám a jeles úri huncut munkássága bízvást többet érdemel egy árva kolumnánál, s így ez alkalommal is róla, pontosabban két elfeledett művéről fogok mesélni. Mindkét mű a baljós eseményekben oly gazdag 1936-os esztendő termése, mindkét mű hamisítatlan válságtermék, s egyszersmind halvány nívójú, de fantáziadús beszámoló a kor megélt és megálmodott nemi kilengéseiről.

Belpol

A debreceni menekülttábor bezárása

Belpol

Bárkik, haza!

A város határában működő menekülttábor kitelepítését kéri az igazságügyi tárcától a cívis önkormányzat, mert a "bizonytalan státuszú" elemek állítólag komolyan veszélyeztetik a közbiztonságot. A lakosság többsége a kezdeményezés körüli vitából értesült először arról, hogy Debrecenben grúzok, pakisztániak, irakiak és kosovói albánok lelnek ideiglenes menedékre.

Belpol

Küldöttgyűlés előtt az SZDSZ - Kovács Pisti és Paprika Jancsi együtt mennek a bálba

Legitimációs válság, koalíciós szakítás, politikai vákuum, súlyos népszerűtlenség: a rendszerváltás meghatározó pártja a túlélésért küzd, ám energiáinak javát a személyi kérdések kötik le. A kormányfő diktátumára csak a koalíció elhagyása lehetett az ésszerű válaszlépés, a kényszerpálya következő szakaszai viszont egyelőre még a ködbe vesznek.

Belpol

Csányi Sándor megzsarolása - Kié a Bank Center?

A Bankár vállalkozáscsoport tevékenységét vizsgáló, nyolc éve keletkezett APEH-dokumentumokért követeltek zsarolók 12,5 milliárd forintot az OTP Bank elnök-vezérigazgatójától. Az APEH anno a Bank Center tulajdonosváltásait és jelzáloghitel-ügyleteit vizsgálta. A VPOP most újra nyomoz az ügyben, de az eredeti dokumentumok "elvesztek". A belvárosi irodaépületet jelenleg éppen 13 milliárd forint OTP-hitel terheli, gazdálkodása veszteséges, tulajdonosi háttere pedig rejtélyes.

Belpol

"Úgyis összekényszerülünk, nincs mese" - Baja Ferenc (MSZP) a koalíció szakításáról

A szétválás tény, de az új alapokra helyezett együttműködésnek nincs alternatívája a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára és a Táncsics Alapítvány elnöke szerint, aki az "új demagógia" elleni küzdelmet tartja a legfontosabbnak. A korábban számos magas párttisztséget viselt politikus, aki több sikeres kampányt is vezetett, beszélt azokról is, akikről a politika megfeledkezett.

Külpol

Külpol

Válság Zimbabwéban - Lejtmenet

Idestova egy hónapja már, hogy lezajlottak a választások, de az eredményeket még mindig nem tették közzé. Az ellenzéki MDC (Demokratikus Fordulat Mozgalma) már az első hivatalos részeredményekkel egy időben azt közölte, hogy helyi és parlamenti szinten egyaránt többséget szerzett, az elnökválasztást pedig jelöltje, Morgan Tsvangirai nyerte meg. A kormánypárt, a ZANU PF (Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió - Hazafias Front) részéről inkább a hallgatás volt feltűnő. Egy hivatalos lap azt jósolta, hogy az elnök személyéről csak egy újabb fordulóban születik majd döntés. Aztán már olyan rémhírek is felröppentek, hogy Mugabe az emigráció lehetőségét mérlegeli, de - mint kiderült - ezt csak a hallgatása támasztotta alá.

Trafik

Trafik

étel, hordó - BAJAI HALÁSZCSÁRDA

Emlékeink szerint a fogaskerekű svábhegyi állomásánál már az idők - a mi időnk - kezdetén (1970-es évek) is kerthelyiség feküdt. Kockás abroszos, tangóharmonikás kocsmahivatal, ami a kirándulók és a helyi lakosok számára jócskán megnehezítette a belvárosba jutást.

Trafik

csontzene - Hamu és Nietzsche

Ceterum censeo: figyelmeztetjük és egyben kérjük a Zeneakadémia urait, hogy haladéktalanul helyezzenek el hamutartókat az utcán dohányzó közönség számára, különben kénytelenek leszünk a múlt héten Münchenben megtapasztalt módszerrel élni.

Trafik

tévésmaci - Sül a napon süldögél, patak partján pipik

Smaci befordult a sarkon, nem akármilyen sarok volt ez, öcsém, a Cityben. És nem akármilyen smaci (persze, tévé), szorosan testhez simuló fekete dresszt viselt meg valami ugyanolyan színű harisnyanadrág-szerű harisnya- vagy cicanadrágot.

Zene

Zene

Porból lettél... 2 x 3:10 (film)

Porból, annyi bizonyos, vagy legalábbis alighanem, de íme, itt van egy markánsnak éppenséggel nem nevezhető állítás arra nézvést, hogy porrá is leszel - s veled minden összeesküvés-elmélet: ugyancsak alighanem. A porhintés pedig homokanimációvá.

Zene

Belenézni késő - Igor & Ivan Buharov: Lassú tükör (film)

A "testvérek" legújabb (amúgy már a tavalyi filmszemlén bemutatott, s ott díjat is nyert) filmje alighanem hasonlóan vegyes érzelmeket kelt majd a bátor mozinézőkben - lesz, aki egy az egyben felejtené el a nyolcvanperces élményt, mások pedig egyszerűen képtelenek lesznek kiverni a fejükből a Lassú tükör néhány kivételesen erős jelenetét.

Zene

Színész az egész... Két este a Radnótiban (színház)

Színész és szöveg - valahogy ez mutatkozik közös nevezőnek a Radnóti Színház két legutóbbi bemutatóját látva. Más aztán semmi. Tán még a vitriol: hiszen Oscar Wilde Bunbury című darabja vitriolos komédia, Ingmar Bergman Rítusa pedig ugyancsak vitriolos dráma.

Képzőművészet
Film

Film

"Gyógyszertárakban szeretnénk forgalmazni" - Buharov és társai, filmesek

Nyolc évvel azután, hogy az Igor Buharov (Szilágyi Kornél), Ivan Buharov (Hevesi Nándor), Vasile Croat (Horváth László) és Nyolcas István (Nyolcas István) összeállítású 40 Labor filmkészítő kollektíva elkészítette a Másik ember iránti féltés diadala című filmet, a két Buharov saját nagyjátékfilmmel jelentkezett. Úgy terveztük, hogy a Lassú tükör premierje alkalmával Szilágyi Kornéllal ülünk le beszélgetni, de hamar csatlakozott hozzánk másik két volt "40 Labor"-os; Nyolcas István és a Lassú tükör főszerepét alakító Horváth László is.

Könyv

Könyvmelléklet

Könyv

Szépen megélt szenvedés

Géher István: Polgár Istók. Első ének. 2003-2007

"Az én időmben a Paksi halászcsárda söntésébe jártak azok az írók, akik a Bolond Istók szinte vándortémává nemesedő folytatását kívánták volna megírni" - mondá egy deresedő szakállú szerkesztő, mikor a kezembe adta e könyvet. S lám, most a honi irodalomtudomány egyik legjelesebbje, Géher István hatvan fölött verses regény írásába kezd; és mint tudjuk, nem előzmények nélkül próbálkozik a szépirodalommal, a legkülönbözőbb klasszikus formákban (anakreoni dalok, haiku) tett kísérletei nagyon is tehetséges, eredeti költői megszólalásról árulkodnak.

Könyv

Kemény István (1925-2008)

Nem tetszene neki se az, hogy írok, se az, amit írok. Alig van nagyobb ostobaság, mint egy nekrológ. Beszélni egy emberről, kiknek is? Akik ismerték, azoknak felesleges, akik nem ismerték, azoknak meg hiába. Gyászmunka? Ha nem hallottam volna Keményt egy barátja sírjánál beszélni, most én sem szólalnék meg. Ilyen volt, a legkevésbé sem érdekelték a konvenciók, a formalitások, de sok engedményre hajlandó volt mások kedvéért, akiket szeretett, és ezt elvárta azoktól, akik szerették.

Könyv

Magyar konyha - Grecsó Krisztián: Tánciskola

Magyarázunk. Hétköznapi életünkben is mindannyian homo interpretationisok vagyunk. Hol önigazolást, hol megoldást keresünk, vagy, szerényebben, csupán tájékozódni, beilleszkedni szeretnénk. A kulturális apparátus, amit ráeresztünk az életünkre, mindenféle fogalmakból, mítoszmaradványokból, szimbólumokból, kiégett metaforákból és közhelyekből, előítéletekből, ismeretmorzsákból és mágikus formulákból összebarkácsolt tákolmány. Értelmező munkánk rendszerint csődöt mond, legalábbis kívánnivalót hagy maga után, ami kulturális apparátusunk állandó reparálására vagy korlátoltságunk kevély kimerevítésére ösztökél bennünket.

Könyv

Két malomban - Tatár Sándor: Bejáró művész

Tatár Sándor legújabb verseskötetének borítóján egy 72-es busz indul el törökbálinti végállomásáról a Kosztolányi Dezső térre. Ha ennek a képnek van többletjelentése túl azon, hogy Tatár is törökbálinti lakos, akkor valami olyasmi lehet, hogy hogyan lehet eljutni a peremről a központ felé úgy, hogy soha ne érkezzünk meg oda.

Elsüllyedt szerzők XIV.

Könyv

Dadi, maródi

Kuncz Aladár (1885-1931)

"Az állomáson, mely meszelt, parányi, Kuncz Aladár fogad és Kosztolányi." (Nagy Gáspár: A pántos kapukon túl) "Néha dolgozom is, inkább olvasok. Az érvényesülés ördöge még mindig bánt. Aug. közepén Kolozsváron leszek" - írja Ferenczi Sárihoz címzett, "Carantec, la jul 20. 1914" keltezett levelében. Aha, Kolozsváron... És lesz.

Könyv

Sokáig élnek? Majoros Sándor: Emberrel esik meg

Majoros Sándor a pontosan és jól fogalmazó prózaírók közé tartozik. Mondataiban kevés a fölösleges szó, novelláiban a fölösleges mondat, történeteiben pedig a fölösleges rejtelem. Olvasóbarát, szimpatikus, humoros. Ezeket a szavakat persze nem minden szépíró venné magára és művére nézve dicséretnek, mondván, hogy ennél magasabb rendűek a célok. Prózája sem kizárólag a szórakoztatónak mondott kategória, de mint jó mesélő kiváló érzékkel tudja egyensúlyban tartani írásaiban a népi anekdotázós hajlamot és a szikár próza egyszerű tárgyilagosságát.

Könyv

A szabadság lélegzete

Esterházy Péter: Semmi művészet

Élő klasszikussá avatott írók számára nem létezik nagyobb veszély, mint a saját klasszicitásuk; kései műveik tétje, kérdése pedig egyre inkább az lesz, sikerül-e önmagukhoz képest megújulniuk. Az utóbbi években Kertésznek ez nem sikerült, Nádas egyesek szerint darabjaira robbantotta, mások szerint a semmiből építette újra önmagát; Esterházy az utóbbihoz képest finomabb elmozdulásokkal dolgozik, új könyvében mégis sikerül a saját árnyékát átugrania - méghozzá parádésan.

Könyv

Trancsír és kártyatrükk - Borisz Akunyin: Különleges megbízatások

Három komplett detektívregénynyel (és a Különleges megbízatásokkal együtt immár két kisregénynyel) a sorozatindító Azazel után elég szó esett már arról, hogy kicsoda és mit akar a szerző. Röviden: semmit és mindent. Az álnév mögé bújt irodalmár persze csak játszik, amikor krimit ír, de - miként az az általa is sokat idézett orosz klasszikusoktól sem idegen - forradalmi programot is hirdet.

Könyv

Egy multikulti művész - Hushegyi Gábor: Németh

Hushegyi Gábor másodszor szentel monográfiát Németh Ilona Dunaszerdahelyen élő képzőművésznek. A 2001-es kötet megjelenése óta eltelt idő alaposan átrajzolta Németh művészetének értékelését. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy míg a korábbi könyv nyelve magyar volt (megfejelve nyúlfarknyi szlovák és angol rezümével), most az angol dominál (igaz, a kötet végén a teljes szöveg olvasható szlovákul és magyarul). Németh ugyanis többes kötődésű művész: komoly szerepet tölt be a szlovákiai képzőművészetben (2001-ben a Velencei Biennálén Jirí Suru·vkával együtt állított ki a közös szlovák-cseh Pavilonban), Magyarországon szinte évente mutatja be műveit, és munkái nemcsak Közép-Európában, hanem külföldön (például Luxemburgban, Svájcban, Franciaországban és Japánban) is ismertek.

Könyv

"Minél idegenebb területekre menni"

Esterházy Péter író

A Harmonia Caelestis és a Javított kiadás szorosan egymáshoz tartozó apakönyvei után Esterházy Péter ezúttal anyaregényt írt. A Semmi művészetben egyúttal kísérletet tesz művészete újradefiniálására is.

Könyv

Ádáz lemondás - Tóth Krisztina: Kutya

Fekete földrögnek tűnt, az olvadáskor hegyoldalról leomlott hókupacnak. Sötétedett, nem látszott más a tájból, csak ónos földek, párás volt az ablak, ahogy közeledtünk, úgy tűnt, mintha mozogna, mintha egy kabát emelgetné a karját: egy árnyékstoppos az útszélre dobva, amin fényszórók tekintete hajt át.

Könyv

A levegőt is sajnálja - Helmut Schoeck: Az irigység - a társadalom elmélete

Viszonylag kevéssé ismert szerzőnek számít mifelénk, pedig még a közelmúltban is (gondolhatunk itt elsősorban a hatvanas-hetvenes évekre) ő volt az egyik legdivatosabb társadalomelméleti szerző, akinek írásait a szakmán kívüli publikum is előszeretettel olvasta (és nem csupán azért, mivel húsz éven át volt a Welt am Sonntag kolumnistája). Pályafutása tipikusnak mondható, s jól modellezi a világháború utáni nyugati (s ezen belül sajátosan a német) értelmiség útkeresését.

Tranzit
Tudomány

Tudomány

VECTOR projekt - "Budapest tényleg durva"

A Critical Massen is bemutatkozott az a mobil mérési eszköz, amely a városi ultrafinompor-terhelést minden eddiginél hatásosabban képes szemlélteni. Bizonyára senki nem lepődik meg azon, hogy kell hozzá egy kerékpár. Legfeljebb azon, hogy a nemzetközi projektben magyarok is vannak: a Magyar Kerékpárosklub.

Sport

Sport

A magyar hoki diadala - Ötből öt

Azt hiszem, erre igazán most senki sem számított. A magyar jégkorong-válogatott idén visszafogottabb bizakodással vágott neki a divízió 1-es világbajnokságnak, mint az elmúlt öt-nyolc évben bármikor. Az 1998-as C csoport-győzelem óta folyamatosan erről beszéltünk, házigazdák is voltunk jó párszor, játszottunk remek meccseket, a Pannon Kupákon és barátságos meccseken el-elkaptunk nálunk magasabban jegyzett csapatokat a szlovákoktól a svédekig, de már annyiszor buktunk el a siker kapujában, hogy kezdtünk belenyugodni: az A csoport ezúttal is álom marad.