kulthírek

  • Narancs
  • 2005. október 13.

Trafik

kulthírek
TÁNCDÍJ KAIRÓBAN Fehér Ferenc, a Finita la Commedia társulat táncos-koreográfusa a legjobb férfi színész díját vehette át Kairóban, a Nemzetközi Alternatív Színházi Fesztiválon, ahol az együttes a Medusa piercing és az EXIT című előadással szerepelt, melyek rendező-koreográfusa O. Caruso.

KULTURÁLIS FÕVÁROSI NYILATKOZAT Most hozták nyilvánosságra azt a nyilatkozatot, amelyet a 2010-es európai kulturális fővárosi pozícióra pályázó magyar városok szeptember 16-17-i pécsi konferenciáján fogalmaztak meg. E szerint a még versenyben lévő hét város azt tartaná megnyugtatónak, ha az NKÖM által felkért bírálóbizottság egyértelmű ajánlással és nyilvános értékeléssel tenne szakmai alapú javaslatot a végső döntést meghozó kormánynak. Egyúttal arra kérik, hogy tekintettel az EU-hoz újonnan csatlakozó Magyarország szerényebb lehetőségeire, a kormány kezdeményezze a kulturális főváros év uniós támogatásának megemelését. Elhatározták: a győztes helyet ad majd programjaiban a többi város "kulturális teljesítményeinek" is.

GYORSSEGÉLY AZ ART-POOLNAK A kulturális tárca 2 millió forintos gyorssegélyben részesíti a pénzügyi ellehetetlenüléssel fenyegetett Artpool Művészetkutató Központot, s mivel továbbra is kiszámítható pénzügyi támogatást kíván nyújtani neki, az év végén lejáró közhasznúsági szerződést is meghosszabbítja vele. Az NKÖM lépését örömteli tényként értékeli az Artpool közleménye, ám egyúttal felhívja a figyelmet arra is, hogy a gyorssegély az intézmény idei hiányának csak egy részét pótolja, a pénzösszeget nem tartalmazó közhasznúsági szerződés meghosszabbítása pedig önmagában kevés: tárgyalásra lenne szükség egy új működési struktúra kidolgozása érdekében. (Az előzményekről lásd múlt heti számunkat.)

ÍRÓFOCI, MÁSODIK FÉLIDÕ A magyar íróválogatott olaszországi sikeréről beszámoló múlt heti hírünkből sajnálatosan kifelejtődött Zilahy Péter neve, aki pedig a mieink csapatát vezette, sőt az Európa-bajnokság ötletgazdájaként főszerepet játszott annak megszervezésében is.

KAVIÁROS IKON A moszkvai Tretyakov Képtár leszedte az Orosz pop-art című kiállításának egyik alkotását, miután ötven ortodox hívő aláírásával további lépéseket kilátásba helyező levelet kapott: a tiltakozók szerint Alekszandr Koszopalov munkája, amelyen aranyszínű ikonháttér előtt a gyermekét tartó Szűz Máriát formázó kaviármező látható, vallási gyűlöletet kelt, és sérti alkotmányos jogaikat. Koszopalov a budapesti Ludwig Múzeum október 2-án zárult Essence Of Life Art - Az élet sója, a művészet borsa című, innen éppen a moszkvai Tretyakovba, majd Szentpétervárra utazó kiállításának egyik résztvevője volt. "Evett mostanában kaviárt?" feliratú sorozata arra a szituációra reflektál, ahogy az egykori Szovjetunió megszokott kommunista szimbólumainak eltűnésével keletkezett vizuális űrbe benyomult a nyugati fogyasztási kultúra ikonográfiája. A 32 éves kora, 1975 óta az Egyesült Államokban élő művész a moszkvai Ekho rádiónak adott nyilatkozata szerint neheztel a múzeumra, mert engedett a nyomásnak, s kijelentette: művének nincs vallási vonatkozása, az ikon s a kaviár egyaránt az orosz szellemiség metaforája. (Koszopalov munkásságáról bővebben: sotsart.com)

CAPOTE LEGELSÕ REGÉNYE Október 25-én, a Random House kiadásában megjelenik Truman Capote elveszettnek hitt legelső regénye: a Summer Crossing közvetlenül a második világháború után játszódik New Yorkban, főhőse egy jómódú családból származó fiatal lány, aki - miközben szülei elutaznak, hogy megnézzék a háborúban találatot kapott franciaországi villájukat - viszonyt folytat egy parkolóőrként dolgozó brooklyni zsidó háborús veteránnal. Az Álom luxuskivitelben hangulatára emlékeztető regény akkor került elő, amikor Capote volt ház-vezetőnőjének egyik rokona tavaly a Sotheby's aukciós háznál áruba bocsátotta - a kéziratot ma a New York-i Közkönyvtár őrzi. Capote életrajzírója, Gerald Clarke szerint az író nem tartotta kiadásra érettnek, ezért nem jelentette meg művét, és ezt tiszteletben kellett volna tartani, hagyatékának kezelői azonban a publikálás mellett döntöttek. Így immár nem az 1948-as Más hangok, más szobák az első Capote-regény, hanem ez. Maga a szerző úgy tudta: a kézirat megsemmisült, amikor 1966-ban, Hidegvérrel című regényének sikere után új lakásba költözött, ám házvezetőnője egy dobozba tette és megőrizte.

Capote című most bemutatott filmjében a Hidegvérrel megírásá-nak történetét dolgozta fel Bennett Miller. Az írót Philip Seymour Hoffmann alakítja, a kansasi családot kiirtó gyilkosok egyike, Perry Smith szerepét pedig Clifton Collins Jr. A Hidegvérrelt 1967-ben Richard Brooke filmesítette meg, Perry Smith szerepét akkor Robert Blake alakí-totta, aki jelenleg felesége meggyilkolásának vádjával áll bíróság előtt.

FRANKFURTI KÖNYVVÁSÁR Október 19-23. között rendezik meg az idei Frankfurti Könyvvásárt: a szervezők kb. 270 ezer látogatóra számítanak a világ legnagyobb ilyen rendezvényén, ahol több mint száz ország 6700 kiállítója mutatja be nyomtatott vagy digitális formában megjelenő kiadványait. Frankfurt szokásos tematikáját idén egy nemzetközi sajtóvásár és az antikváriusok első itteni találkozója gazdagítja, a jövőre Németországban rendezendő labdarúgó-világbajnokság előszeleként külön teret kap a foci, s a könyves és filmes ipar közelítésének jegyében tovább folytatódik a könyv-vásár és a Berlinale tavaly elkezdett kooperációja is.

Frankfurt idei díszvendége az Enter Korea mottó jegyében a távol-keleti ország: hatvan dél-koreai szerző lesz jelen, mellettük természetesen színházi és táncelőadások, kiállítások, filmvetítések, felolvasások, szimpóziumok próbálják közelebb hozni a koreai kultúrát Európához. A Books on Korea című kiállítás látogatói száz koreai könyvet tölthetnek le mobiltelefonjukra uBook formátumban. A hivatalos megnyitón egy költő, Ko Un és az ország miniszterelnöke, Lee Hae Chan tart beszédet. (Egyéb info: book-fair.com.)

Jövőre Indiáé a fókusz - ez az első alkalom a díszvendégség 1976-os bevezetése óta, hogy olyan ország lesz a Schwerpunkt, amely már korábban is volt az.

ÁZSIAI FILMFESZTIVÁL A porcelánbaba, A temetetlen halott és a Sorstalanság képviseli hazánkat idén Pusanban: a dél-koreai rendezvény az elmúlt tíz év során Ázsia legnagyobb filmfesztiváljává nőtt, programján több mint 300 film szerepel.

Figyelmébe ajánljuk