kulthírek

  • .
  • 2009. április 16.

Trafik

POSZTUMUSZ VONNEGUT Look at the Birdie címmel novemberben lát napvilágot a 2007-ben elhunyt Kurt Vonnegut tizennégy, eddig publikálatlan novelláját tartalmazó kötet: a tavalyi Armageddon in Retrospect után ez már a második hasonló összeállítás. A Delacorte kiadó egy 15 kötetes Vonnegut-sorozatot tervez, benne az ismert műveken kívül még egy válogatást meg nem jelent írásokból, valamint az író levelezését. UNIVERSAL + GOOGLE Zenés videowebsite indítását jelentette be a világ egyik legnagyobb zenei kiadója, a Universal és a YouTube videomegosztó tulajdonosa, a Google: a VEVO névre keresztelt, az év folyamán indítandó portál, valamint a YouTube hirdetési bevételein a tartalmat szolgáltató Universal és a technikai hátteret biztosító Google osztozik majd.
A YouTube-on videókat néző amerikai internetezők száma januárban átlépte a havi 100 milliós csúcsot.

3W A rendszeresen Európában dolgozó amerikai színházi rendező, Robert Wilson Rufus Wainwright zenéjével a német fővárosban mutatta be új rendezését: a Berliner Ensemble színpadán vitte színre William Shakespeare szonettjeit - 24-et a 154-ből.

BEATLES Szeptemberben digitálisan újramaszterelt formában megjelenik a Beatles 14 albuma, jelentették be Londonban. Az EMI Abbey Road Stúdiójában négy éven át dolgoztak a hanganyaggal. Az eredeti borítógrafikákat új ismertető szövegek és ritkaságnak számító fotók egészítik majd ki, a lemezeken pedig QuickTime formátumban archív felvételekkel és a fiúk stúdióban rögzített dumáival teljes mini dokumentumfilm mutatja be az adott album készítését. A cédékkel egy időben dobják piacra a The Beatles: Rock Band című videojátékot is.

FRANCIA FILMNAPOK Április 15-26. között vidéken, 16-19. között pedig Budapesten rendezik meg az idei Francia Filmnapokat. A bemutatók sorában látható többek között Laurent Cantet tavaly Cannes-ban Arany Pálmával díjazott műve, Az osztály.

PRITZKER-DÍJ: PETER ZUMTHOR Peter Zumthor az idei Pritzker-díj nyertese: az építészszakma legrangosabb - 100 ezer dollárral és egy bronzmedállal járó - elismerését május 29-én, Buenos Airesben veheti át a 65 éves svájci építész, akit tavaly is megtalált egy komoly kitüntetés, a japán Praemium Imperiale-díj. Szemben az eddigi egyetlen svájci Pritzker-nyertessel, a pekingi olimpiai stadiont is tervező Jacques Herzog és Pierre de Meuron komplex megoldásokban tobzódó kettősével, Zumthor munkásságát végtelen purizmus jellemzi. "A lényegtelent ünneplő társadalomban az építészet ellenállást fejthet ki, szembeszállhat a formák és jelentések pazarlásával, és saját nyelvét beszélheti" - fogalmazott 1998-ban kiadott Thinking Architecture című könyvében. "Építészete kifejezi, mennyire tiszteli a környezet primátusát, a helyi kultúra örökségét és az építészettörténet felbecsülhetetlen tanulságait" - szól egyebek közt a zsűri értékelése.

Peter Zumthor svájci tanulmányai után a New York-i Pratt Institute-ban képezte tovább magát. 1967-től a Graubünden kanton építészeti örökségét őrző hivatal tanácsadója volt. Irodáját 1979-ben indította el egy svájci faluban, Haldensteinben, s azóta is itt él és dolgozik tizenöt fős csapatával, gondosan válogatva a befutó ajánlatokból. Tervezett Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Spanyolországban, az Egyesült Államokban és Finnországban is, de legtöbbször hazájában. Képeinken néhány ismertebb épülete: termálfürdő és hotel a svájci Valsban (1996), kápolna Köln közelében (2007) és a kölni érsekség műkincseit őrző Kolumba Múzeum (2007), melynek homlokzatába beépítette a helyén állt, lebombázott templom maradványait.

NYÁRI FESZTIVÁLELÕZETES Programvéglegesítési és jegyelővételi szakaszba fordultak a nagy nyári fesztiválok. Július 1-4. között a 17. Soproni VOLT külföldi fellépői között lesz a Sepultura, a Ladytron, az Art Brut és Goldie, kedvezményes belépők június 5-ig kaphatók: bérlet: 17 900 forint, napijegy: 6990, június 6-tól helyszíni áron: bérlet: 19 900, napijegy: 7990 (a külön helyen, a Soproni Arénában rendezendő Ákos-koncertre is érvényes változatban mindegyik árhoz 2000 forint hozzáteendő). A VOLT-ra és a július 9-12. közötti Heineken Balaton Soundra egyaránt érvényes bérlet 39 000 forint. Zamárdi szabadstrandján ott lesz a Dub Pistols, az Ozomatli, a Nouvelle Vague és Mad Professor, lemondta viszont a Thievery Corporation. Kedvezményes bérlet június 12-ig: 25 000 forint, napijegy 9990, ezután életbe lép a helyszíni ár: 29 900, illetve 12 000, a kempingjegy egy ezrest kóstál.

Az augusztus 12-17. közötti 17. Szigetet ezúttal is két programnap vezeti fel: a 20. születésnapját ünneplő Tankcsapda kapta a mínusz egyediket, a nulladik pedig a Rock Against Racism mozgalommal karöltve (lásd: Narancs, 2008. április 24.) a rasszizmus ellenében szerveződik, miután az 1978-ban született angol mozgalom aktivistái megneszelték, hogy tolerancia terén Magyarország nagyon rossz irányba fordult az utóbbi időkben. A nemzetközi sztárok között itt lesz az Offspring, a Klaxons, a Toten Hosen, a Snow Patrol, a Coldcut, a Bloc Party, a Placebo és a Prodigy. Április 30-ig a hazamenős bérlet 30 000 forint, az ottalvós 37 500, a napijegy tízezer, május 1-jétől a hazamenős bérlet 37 500, az ottalvós 45 000, a napijegy pedig szintúgy tízezer. Az elmúlt két évben állami támogatás nélkül működő Sziget idén újra segítségért fordult a Miniszterelnöki Hivatalhoz: 2,7 milliárdos költségvetésük 5 százalékát szeretnék megkapni, kb. 135 millió forintot - válasz a fesztivál múlt heti sajtótájékoztatójáig nem érkezett.

A Közép-Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválját is magában foglaló nyíregyházi Vidor Fesztiválnak egyelőre csak az időpontja fix (augusztus 28.-szeptember 5.), a zenei programot júliusban hozzák nyilvánosságra.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.