kulthírek

  • .
  • 2009. augusztus 27.

Trafik

ELKELT A JACKSON-PORTRÉ A felfokozott várakozásnak ugyan meg nem felelve, de így is millió dolláros nagyságrendű áron kelt el Andy Warhol Michael Jacksonról készített portréja: a Long Island-i Vered Gallery ennél pontosabban nem határozta meg, meddig ment fel az 1984-es mű licitje, s nem hozták nyilvánosságra a vevő kilétét sem. DAVID MAMET ANNE FRANKJA Megfilmesítik Anne Frank naplóját: a Disney-produkcióban készülő filmet David Mamet Pulitzer-díjas színműíró rendezi, saját forgatókönyvéből. VATIKÁNI NYITVA TARTÁS Szeptemberben és októberben este 7-11-ig is fogadnak látogatókat a normál esetben délután 6-kor záró vatikáni múzeumok, de este fél 10 után már nem engednek be látogatókat, mert a gyűjtemények megtekintése legalább másfél órát igényel. A különleges időben történő múzeumlátogatás csak előre foglalt jeggyel lehetséges, erre a mv.vatican.va honlap nyújt módot. TERÉZIA MORA: DÍJRA JELÖLVE A magyar származású Terézia Mora Der einzige Mann auf dem Kontinent című, nemrég megjelent regénye is szerepel a húsz mű között, amelyek egyike október 13-án, a Frankfurti Könyvvásár nyitányakor megkapja majd az idei Német Könyvdíjat.
A húsz regényt egy 154 címet tartalmazó listáról választotta ki a zsűri.

BEZÁRT A PICASSO MÚZEUM Két évre bezárt a párizsi Picasso Múzeum: az 1985 óta működő, évente félmillió érdeklődőt vonzó intézmény felújítása 30 millió euróba kerül majd. Ennek fedezetét az ötezer alkotást tartalmazó kollekcióból összeállított kiállítások utaztatásával teremtették elő. A zárva tartás idején nemcsak az épületben rendelkezésre álló, jelenleg ezer négyzetméteres kiállítási teret duplázzák meg, hanem egyúttal a gyűjteményt is digitalizálják. Az utolsó napon csaknem hatezren éltek a kivételesen ingyenes látogatás lehetőségével.

PERSEPOLIS 2.0 Az iráni elnökválasztást követő tiltakozási hullám erőszakos megállítására reflektálva két külföldön - állítólag Sanghajban - élő fiatal iráni hozzálátott, hogy a maga módján mesélje el a történteket. A maga módján, de világszerte ismert keretbe helyezkedve: a Cannes-ban sikert aratott, s Oscar-díjra is jelölt Persepolis című animációs film eredeti képregényváltozatát használták fel, a Franciaországban élő alkotó, Marjane Satrapi engedélyével. A Sina és a Payman nevet használó fiatalok a mai helyzetet bemutató szövegeket írtak az ismert képekhez, s az így létrehozott Persepolis 2.0-t közzétették a spreadpersepolis.com címen, egyúttal felszólítván az olvasót, hogy töltse le és terjessze. Ezt tesszük.

ELLES [at] CENTREPOMPIDOU Gyűjteményének női oldalát állítja előtérbe idei nagy kiállításainak egyikén a párizsi Pompidou Központ: elles [at] centrepompidou címmel a 20. század kezdetétől napjainkig több mint kétszáz női művész ötszáznál is több alkotását mutatják be szeptember 7-ig, tematikus és kronologikus elrendezésben. Olyan művészek szerepelnek együtt, mint Sonia Delaunay, Natalia Goncsarova, Frida Kahlo, Tamara de Lempicka, Suzanne Valadon, Diane Arbus, Dora Maar, Niki de Saint Phalle, Orlan, Yoko Ono, Louise Bourgeois, Agnes Martin, Eva Hesse, Dorothea Tanning, Valie Export, Marina Abramovic, Magdalena Abakanowicz, Tatiana Trouvé, Sophie Calle, Kiki Smith, Jenny Holzer, Barbara Kruger és mások. Az absztrakt és a figuratív, az organikus és a szisztematikus, a konceptuális és a szenzuális közötti távolságot áthidaló alkotók csoportjában kapott helyet Vera Molnar, aki 1946-ban 20 évesen, ösztöndíjasként került ki Rómába, s annak lejárta, 1947 után a hazautazás kockázata helyett Párizst választotta. Geometrikus indulás után számítógépes művészettel kezdett foglalkozni, s 1979-ben a Pompidou Központban működő Atelier de Recherches des Techniques Avancées-ben dolgozott. Illusztrációinkon a kiállítás katalógusa, egy részlet az enteriőrből, híres férfi művészek neveit feminizáló jelvényekkel, valamint a saját testét plasztikai alapanyagként használó és műtétekkel időről időre átalakíttató Orlan Le baiser de l'artiste című munkája.

LOPOTT MÛTÁRGYAK, ONLINE Az Interpol az interneten hozzáférhetővé tette az ellopott műtárgyak adatbázisát: ily módon is megpróbálják megnehezíteni az illegális műkincs-kereskedelmet. A folyamatosan frissített adatbázis mintegy 34 ezer tétel fényképét és leírását tartalmazza, az ügynökség 187 tagállamából - ez lép az eddig DVD-n kapható adatbázis helyére. Az interpol.int címen elérhető információk iránt érdeklődők egy űrlap kitöltése után, jelszóval férhetnek hozzá a tényleges tartalomhoz.

SZIGETI GYORSMÉRLEG A Tankcsapda mínusz egyedik napja és a fesztivál öt napja összesen 390 ezer embert vonzott a Szigetre, így ötezerrel megdőlt a legutóbbi rekord. A szervezők közlése szerint ebben nincsen benne a rasszizmus elleni nulladik nap, aminek a nyeresége jótékony célra ment volna, nem pedig a fesztivál bevételeit gyarapította volna, de veszteséges lett. A 2,65 milliárd forint költségvetésű rendezvény nyeresége meghaladja a tavalyi százmilliót. A terület helyreállítása folyamatban van.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.