kulthírek

  • .
  • 2009. szeptember 17.

Trafik

HOZZÁFÉRHETÕ HANGTÁR A British Library az interneten keresztül ingyenesen elérhetővé tette hatalmas hangtárát: kb. 28 ezer felvételről, kétezer óra körüli anyagról van szó, a hangrögzítés kezdeteitől a mai napig.
A gyűjtemény zömét 2000-2001 során, egy lottóbevételekből finanszírozott projekt keretében vásárolta meg az intézmény. A legrégebbi felvételeket egy brit antropológus rögzítette ausztrál őslakosok között, viaszhengerre, 1898-ban. Irány a sounds.bl.uk.

GYÁSZ 60 éves korában szívroham következtében meghalt Jim Carroll: a New York-i punkszíntér poétája első kötetével (Organic Trains) 1967-ben jelentkezett, s Ginsberg és Kerouac elismerését is élvezvén találta meg útját a művészvilágba. Dialógusokat írt Warhol-filmekhez, Larry Rivers festőművész asszisztense volt, együtt lakott Patti Smith-szel és Robert Mapplethorpe-pal - e korszak krónikája a Forced Entries: The Downtown Diaries, 1971- 1973. Színpadi karrierjét Patti Smith indította el, amikor saját zenekara elé állította, hogy velük adja elő verseit. Aztán összeállt a Jim Carroll Band is: 1980-as Catholic Boy című bemutatkozó albumán hallhatók legismertebb számai (a People Who Died és a címadó szerzemény), de ezenkívül is több zenés és spoken word lemezt készített. Középiskolás éveinek kosárlabdás és drogos korszakát felidéző 1978-as könyvét (The Basketball Diaries) 1995-ben Leonardo Di Caprio főszereplésével vitte vászonra Scott Kalvert.

SARKOZYÉK SPANYOL SZÍNPADON Escándalo en Palacio címmel mutatta be Pedro Ruiz vígjátékát a madridi Teatro Reina Victoria, melynek főhőseit egyértelműen a francia elnöki párról mintázta a férfi főszerepet is alakító szerző-rendező: egy meg nem nevezett ország elnökéről és csodaszép feleségéről van szó (a női főszerepet Lidia San José játssza), akiknek legintimebb pillanatait is árgus szemekkel figyeli a média.

DÍJNYERTES FILMEK MAGYAR SZÍNÉSZNÕKKEL Nem volt még ilyen a Velencei Filmfesztivál 66 éves történetében: szombaton két olyan alkotás is kiemelkedő elismerést aratott, melyben magyar színésznők is fontos szerepet alakítottak: a legjobb rendező Ezüst Oroszlán-díját elnyert iráni-amerikai Shirin Neshat Zanan Bedone Mardan (Asszonyok férfiak nélkül) című filmje sikerének jelentős alkotórésze volt Tóth Orsi játéka, a zsűri különdíját kiérdemlő török-német Fatih Akin Soul Kitchen című vígjátékában pedig a gyógytornászt alakító Gryllus Dorkáé. (Képeinken Tóth Orsi az 1953-as iráni államcsíny idején játszódó történet egyik jelenetében, Gryllus Dorka pedig a velencei vörös szőnyegen; mindkét filmet bemutatják a szeptember 19-ig tartó Torontói Filmfesztiválon, akárcsak Pálfi György Nem leszek a barátod című alkotását.) Az Arany Oroszlán-fődíjat Samuel Maoz izraeli-francia-német produkciója, az 1982-es libanoni háború idején játszódó Lebanon kapta. A legjobb alakításokat Colin Firth (Tom Ford: A Single Man) és Ksenia Rappoport (Giuseppe Capotondi: La doppa ora) nyújtotta, a legjobb fiatal színésznek járó Mastroianni-díjat pedig Jasmin Trinca vehette át (Michele Placido: Il grande sogno). Díjat kapott a francia Jaco Van Dormael rendezte Mr. Nobody látványtervezője, Sylvie Olivé, a Life during Wartime forgatókönyvéért pedig az amerikai Todd Solondz. Két elismeréssel gazdagodott a Fülöp-szigetekre való Pepe Diokno: az Orrizonti-szekció díját és a legjobb első film De Laurentiis-díját érdemelte ki műve, az Engkwentro. A legjobb doku a kínai Du Haibin 1428 című munkája, a legjobb rövidfilm Etienne Kallos dél-afrikai-amerikai produkciója, az Eersgeborene (Elsőszülött) lett. A Velencei Filmfesztivál az izraeli Meni Philip alkotását jelölte az idei Európai Filmdíjra: Sinner.

ELLOPTÁK WARHOL SPORTOLÓIT Ellopták Andy Warhol híres sportolókról készült festményeit: a tíz képet Richard Weisman üzletember rendelte meg Warholtól 1977-ben, s az ő Los Angeles-i házának étkezőszobájából vitték el a teljes sorozatot, szeptember elején. A nyomra vezető információért egymillió dollárt ajánlottak fel - ez legalább az ellopott érték tíz százalékának felel meg. Richard Weisman műgyűjteményéről From Picasso to Pop címmel jelentetett meg könyvet. Illusztrációnkon a 101 x 101 cm-es Athlete Series darabjai közül a kosárlabdás Kareem Abdul Jabbar, a teniszező Chris Evert, az ökölvívó Muhammad Ali és a focista Pelé portréja.

RÉGI SZÉP IDÕK A második világháborúból hazavágyó brit katonák kedvence, a most 92 éves Vera Lynn került az e heti brit albumlista élére We'll Meet Again - The Very Best Of Vera Lynn című, 24 számos válogatáslemezével, épp 70 évvel azután, hogy hazája hadat üzent a náci Németországnak. A Pink Floyd-féle The Wall egyik dalában (Vera - Bring The Boys Back Home) is megidézett énekesnő az eddigi legidősebb listavezető. Mellette, pontosabban mögötte a Beatles szállta meg a listát: az első száz között található a zenekar tizennégy albuma, melyeket szeptember elején digitálisan restaurált változatban dobtak piacra (zárójelben a helyezések): Sgt Pepper's (5.), Abbey Road (6.), Revolver (9.), Rubber Soul (10.), The Beatles (21.), Help (29.), Past Masters (eredetileg albumon ki nem adott dalok gyűjteménye, 31.), Magical Mystery Tour (33.), A Hard Day's Night (37.), Please Please Me (38.), Let It Be (49.), With The Beatles (51.), Beatles For Sale (56.), The Beatles In Mono (57.), Yellow Submarine (89.).

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.