kulthírek

  • .
  • 2010. október 28.

Trafik

KRAKKÓ A FÖLD ALÓL Krakkó középkori életébe pillanthatnak be annak az egyedülálló új múzeumnak a látogatói, mely nemrég nyílt meg a város főtere alatt, mintegy 4000 nm-es területen. A 21.
századi technológiát felhasználó látványosság a 2005-2007 közötti ásatások során felfedezett építészeti emlékek bemutatására szolgál. A munkálatok során előkerült több mint 200 csontvázat egy közeli templom sírkamrájában temették el, a kiállítás ezek másolatát mutatja be, egyébként minden eredeti. Bővebben: podziemiarynku.pl.

NÉMET IRODALMI DÍJAK Christa Wolf kapta az idei Thomas Mann-díjat. A 81 éves írónő 1961-ben jelentette meg első könyvét. 1993-ban napvilágra került, hogy akkoriban, 1959-62 között a Stasinak dolgozott - ezt követően viszont ő maga is az állambiztonsági szolgálat célszemélyévé vált. Legutóbbi regénye, a 2002-ben megjelent Leibhaftig a 80-as évek NDK-jában játszódik, hősnője egy kórházban vár NSZK-ból érkező gyógyszerére.

A legrangosabbnak számító német irodalmi elismerés, a Georg Büchner-díj idei kitüntetettje Reinhard Jingl. Az 1953-ban, Kelet-Berlinben született regényíró a fal leomlásáig hat vaskos könyvet írt - de ezek egyike sem jelenhetett meg, miután 1985-ben az elsőként benyújtott kéziratát "nem marxista történelemfelfogása" miatt elutasították. A szóban forgó Vater Mutter Roman csak 1990-ben láthatott napvilágot. Legutóbbi regénye tavaly jelent meg: Die Stille.

FIAC 24 ország közel 200 modern és kortárs galériája mutatkozott be és ajánlotta az általa képviselt alkotókat a 37. FIAC-on, Párizs illusztris helyein, a Louvre-ban, a Grand Palais-ban és a Tuileriák kertjében. A kortárs galériák nemzetközi vásárán ezúttal egy magyar intézmény vett részt, a budapesti Videospace, Komoróczky Tamás, Szabó Eszter és az indiai Gigi Scaria műveivel.

MEGHALT ARI UP A korai londoni punkszíntér egyik legeredetibb egyénisége, Ari Up mindössze 14 évesen alapította meg zenekarát 1976-ban: a Slits úttörő volt a maga nemében, a punk lázadó szellemét a hagyományos női szerepek kötöttségeitől szabadulni akaró attitűddel ötvözte, miközben az elsők között integrálta a punk rock hangzásába a reggae és a dub világát. A lányok (s mögöttük olykor férfi dobos) alkotta zenekar arca volt Ari Up, akit a bőrnadrágján kívül viselt bugyijával - mint a fekete-fehér fotón látható - minden mai tabudöntögető női előadó az elődjeként tisztelhet. Arianna Forster néven született Münchenben, de a megfelelő időben épp a megfelelő helyen, Londonban élt. A Slits volt a Clash 1977-es turnéjának előzenekara, első albuma, a Cut 1979-ben jelent meg. Nem sokkal az 1981-es The Return of The Giant Slits után már fel is oszlottak. Ari néhány utódzenekarban (New Age Steppers, majd két évtizedes szünet után, 2003-ban a True Warriors) szerepelt, aztán régi basszusgitárosa, Tessa Pollitt társaságában újra a Slits élén lépett színre. Tavaly, a Cut megjelenésének 30. évfordulóján ismét turnézni kezdtek, és új albumot is megjelentettek: Trapped Animal. Halálát rák okozta, 48 éves volt. Három gyerek maradt utána. Halálhírét őszinte sajnálatának kifejezésével John Lydon hozta nyilvánosságra, aki Ari édesanyját, Norát vette feleségül.

EUROPEANA: ONLINE KIÁLLÍTÁSOK Két online kiállítást indított el a minap az összeurópai digitális könyvtár, az Europeana: Reading Europe címmel mintegy ezer könyvet emeltek ki az archívum kb. ötmillió darabos digitalizált szövegtengeréből, Reshaping Art Nouveau címmel pedig a jelzett művészettörténeti korszak kincsestárát kínálják fel a böngészőknek, megismertetve a 19-20. század fordulóján virágzó stílus történetét, témáit, alkotóit, építészeti, ipar- és képzőművészeti mesterműveit. A 32 nyelven olvasható szépirodalmi, filozófiai, vallási, társadalomtudományi, technikai, művészeti, történelmi, földrajzi tárgyú, 14-21. századi kötetek között 78 magyar található, többek között Mikszáth, Krúdy, Berzsenyi, Karinthy Frigyes, Deák Ferenc munkái és Werbőczy hármaskönyve. Minden egyéb részlet: http://exhibitions.europeana.eu. Képünkön Sarah Bernhardt (1844-1923) francia színésznő, az Art Nouveau ihlető múzsáinak egyike.

HOLT-TENGERI TEKERCSEK: IRÁNY A NET Az Izraeli Antikvitások Hatósága alapításának 20. évfordulója alkalmából, több alapítványi támogatás jóvoltából, a Google-lal együttműködve megkezdték az összes holt-tengeri tekercs digitalizálását. Az 1950-es évek óta most fogják első ízben lefényképezni a mintegy 30 ezer fragmentumból álló holt-tengeri tekercsek teljességét. Sőt, az infravörös fény segítségével láthatóvá teszik az idők során "eltűnt" írásrészeket is. A nagy felbontású digitalizált felvételek az interneten - az egyik támogató alapítvány nevét fölvevő Leon Levy Holt-tengeri Tekercsek Digitális Könyvtárában - bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé válnak majd. A képekkel együtt számos kapcsolódó adatot is közzétesznek, továbbá a szövegek átiratát és többnyelvű fordításait, így a dokumentumok tanulmányozásának példátlan lehetősége nyílik meg.

Figyelmébe ajánljuk