A héten két főesemény tarthat igényt kitüntetett figyelmünkre, s mindkettő szombaton. A Nemzeti Filharmonikusok nyári szokásrendjüknek megfelelően Martonvásárra, a Brunszvik-kastély parkjába ruccannak (augusztus 1., hét óra), s Beethoven-programjuk amúgy módszeresen, az elsőn kezdi, és az utolsón végzi. Vagyis a kiváló jozefinistának, avatott szabadkőművesnek és nagyvonalú mecénásnak, Gottfried van Swieten bárónak ajánlott I. szimfónia hangzik fel a koncert első részében és Beethoven utolsó zongoraversenye, az ötödik, Esz-dúr hangnemű a másodikban. A karmesteri teendőket ezúttal Medveczky Ádám látja majd el, míg a kotta első angliai kiadója által az "Emperor" melléknévvel felruházott, s valóban fenséges versenymű magánszólamát Kocsis Zoltán fogja eljátszani - a közöröm tehát borítékolható.
Aminthogy jócskán indokolt az előzetes lelkesedés Plácido Domingo pesti fellépéséről szólván is, hiszen a korszakos tenor saját, Operalia elnevezésű énekversenyének döntőjét vezényli majd az Operában (augusztus 1., hét óra). A művész, akit bő negyedszázada a szaklapnak nem tekinthető, ám tekintélyes Newsweek magazin az opera királyának akklamált, immár karmesterként is számottevő sikereket tudhat maga mögött, amint erről akár a Mezzo szombati, kora délutáni adásából is bizonyságot nyerhetünk. A műsorra tűzött felvételen ugyanis de Falla Éj a spanyol kertekben című "szimfonikus impresszióit" dirigálja Domingo a Chicagói Szimfonikus Zenekar pár év előtti koncertjén, a Kocsishoz hasonlóan a zongorától végleg soha el nem szakadó Daniel Barenboim játékát kísérve. Pesten, legelső operaházi fellépésén ezzel szemben áriák zenekari kíséretét fogja igazítani a szobrot érdemlő, sőt szobrát már régen kiérdemelt (lásd mexikóvárosi fotónkon) operai öregisten, aki nem is oly soká a Simon Boccanegra bariton címszerepében áll majd a negyven éve meghódított MET színpadára.
Domingót tavaly egy angolszász zenekritikusi szavazás minden idők legnagyobb tenoristájának választotta, s a húszas listán mindössze egyetlen nálánál fiatalabb énekes szerepelt (a hangban és kiállásban egyaránt megnyerő Juan Diego Flórez). Ilyesformán csak helyeselni lehet a törekvést, mely az Operalia révén váltig kutatja a lehetséges utódokat: a tenorok és persze minden más hangfaj képviselői közül. Figyelmezzünk hát a döntősökre!
