mi a kotta? - Kéményseprőt látok

  • .
  • 2009. szeptember 17.

Trafik

A múlt alkalommal a desszertnél hagytuk el a szót, s most menükártyánkon a sajtot és a giardinettót átugorva rögtön a bor- és pezsgőszakaszra térünk. Erre a madeirás butéliákat és Pommery-ütegeket megéneklő, s az ajánlórovatból egészségben eltávozott Csontzenész szívének oly kedves témára, hiszen nyakunkon a 18.
Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál. A kulturált alkoholfogyasztást propagáló rendezvény számára az "budai Danubia Zenekar pénteki gálahangversenye biztosít helyet e hasábokon (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 18., fél nyolc). A koncert életigenlő slágerprogramját a Felhívás keringőre nyitja majd, melyet azután az Olasz szimfónia és a Bogányi Gergely szólójával felhangzó nagyromantikus b-moll zongoraverseny követ - a komponisták neveinek kitalálását akár beugró kérdésnek is ítélhetnénk, ha nem láttunk volna televíziós vetélkedőt az utóbbi években.

A héten egyebekben továbbra is kötésig állunk a zenei ünnepekben: a fertődi Esterházy-kastély vonósfesztiváljának műsorán például újabb négy kvartett, az osztrák Minetti (szeptember 17.), a brit Belcea (szeptember 18.), a francia Ardeo (szeptember 19.) és az Apollón múzsavezetői funkcióját nevében hordozó lengyel Apollon Musagéte (szeptember 20.) ül majd a pódiumra - mindahányan fél nyolckor. Szombaton pedig az MR Szimfonikusok és Stephen D'Agostino kíséretében a Nemzetközi Trombitaverseny díjnyertesei adnak koncertet a hangszerükre íródott versenyművek legjavából (Zeneakadémia, szeptember 19., fél nyolc). A programot Haydn közkedvelt Esz-dúr trombitaversenye fogja zárni, s e hangnem hegemóniája jellemzi majd a Rádió márványtermi Haydn-sorozatának aktuális kora estjét is (szeptember 21., hat óra). A zongorista Kemenes András műsorán hat Esz-dúrban fogant szonáta hangzik majd el, jól érzékeltetvén Haydn vonzódását a hangnemhez, melyet már Beethoven előtt a hősi, fenséges és komoly jelzőkkel társítottak a zeneértők - az Eroica szimfónia és az Emperor zongoraverseny elkészültével meg aztán pláne.

Az elkövetkező napokban Pesten jár az Ensemble Intercontemporaine (Trafó, szeptember 22., fél nyolc), s ugyancsak izgalmas kortárs programmal fogjuk vendégelni az Alpaslan Ertüngealp karnagy vezetésével fellépő Savaria Szimfonikus Zenekart is (a korábban hirdetett Thália helyett a Katonában, szeptember 23-án, fél nyolckor). Ám minderről csak kutyafuttában szólhatunk, ugyanis vasárnap elérkezik az operaházi új évad első bemutatója, Benjamin Britten A kis kéményseprő című gyermekoperája (szeptember 20., tizenegy és két óra). Az éppen hatvanéves mű Bata Rita mozgásszínházi pallérozottságú rendezésében kerül majd a kiskorú közönség elé, méghozzá csonkítatlanul: merthogy eleddig magyar nyelven mindössze a darab második fele volt megismerhető, míg a cselekményt exponáló első, prózai részt mellőzték a hazai megszólaltatások. A viktoriánus gyermekmunka gyakorlata felett számos kortárs éppúgy megütközött, mint az utókor, ám Britten a maga felháborodását más irányba terelte, mint a mára csökkentett ázsiójú Friedrich Engels, s inkább így szólt: Let's Make an Opera!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.