tévésmaci - Herr Igel Josty kávézójában lógatja a lábát

  • .
  • 2007. május 24.

Trafik

Az a drámai helyzet, hogy ismét egyházi ünnephez lesz szerencsénk, ami tévénézeti szinten csak meghagyásokkal nevezhető öt találatnak.

Az a drámai helyzet, hogy ismét egyházi ünnephez lesz szerencsénk, ami tévénézeti szinten csak meghagyásokkal nevezhető öt találatnak. Biztos lesznek olyanok, akik jól fognak mulatni - róluk sem feledkezünk meg. Ám nekem speciel napokba tellett, míg összehordtam pár, jóindulatú túlzással nézhetőnek nevezhető darabot. Amikor a helybéli lágyszívű kritikushoz fordultam, valami végeérhetetlen elbeszélésbe fogott a XIX. század Berlinjéről, lement a nap, mire a Potsdamer Platzra értünk, igaz, ott végre letelepedhettünk Josty kávézójában. Azt kereste a Homérosz nevű öreg csákesz a Berlin felett az égben, konkrétan a senki földjén. Persze nem találta - ha erre azt mondják, hogy nem csoda, hiszen Homérosz vak volt, akkor könnyű belátni, hogy a klasszikus műveltségnek semmi értelme. Azért nem találta ugyanis a veterán, mert nem fogadott detektíveket. De legalább egy Emilt. De az öreg legfeljebb e-maileket fogadott, azt is a forgatás után. Pedig az Emil és a detektívek című húszas évekbeli műremek jó része ugyancsak Josty kávézójában játszódik. Mint tudjuk, közben lett egy új Berlin és egy új Potsdamer Platz és... és? És lett egy új Josty kávézója is, mondhatni az eredeti helyén, a Sony Centerben. Mégis, micsoda különbség. Nos, ezt a különbséget próbálja megragadni Franziska Buch regényadaptációja (ne röhögjenek, lesz a héten "men is). Lehet, hogy a helybéli lágyeszű az egyetlen, aki szerint fantasztikus a végeredmény, mert bárkivel beszéltem, az mind öklének buzogányát emlegette a művel kapcsolatban. Az a lényeg, hogy ezen a héten ellenőrizhetik.

Pénteken (25-én) igazából semmi érdekes nincs. Ideírjuk a Dalok a második emeletről című svéd filmet, mert Malmőben jó a hot-dog, de a művet ajánlottuk már, akkor sem jó szívvel (Filmmúzeum, 21.20).

Szombaton igazából semmi érdekes nincs. Ami van, az is már vasárnap voltaképpen. A leguánom a bogarat szereti. Amikor ránk borul az éjfél, hülye horrorokkal szívhatjuk az idő vérit ki. 0.35-kor "men az RTL Klubon, s amint vége, 2.50-kor A fehér féreg búvóhelye a film+-on. Magam inkább azt mondanám, búvóhülye, mert amolyan vicceskedő nekibuzdulás, valami híresebb csóka rendezte, de nem képzelik, hogy utánanézek. Már előtte is alszok inkább.

Vasárnap igazából semmi érdekes nincs. Ben Hur, basszus - na, ezt tudja a tévé egyházi ünnepeken, melyek rendszerint kétnaposak, ezért ma csak a Bent nyomják, holnap Hurt, kinn az m1-en 20.25-kor mindkétszer. Simán vége lesz a Hattyúk tavának orosz filmváltozatára, amit pedig a Duna ad 23.15-kor.

Hétfőn igazából semmi érdekes nincs. De akinek tegnap bejött a szoktató komolyzene, az egyrészt költözzön össze a Csontzenésszel, másrészt ma se hagyja ki a Varázsfuvolát háromnegyed négykor az egyesen - ja, Bergman, na és? Az Emil és a detektívek reggel 9.40-kor volt a Dunán, de sajna elaludtam.

Kedden igazából semmi érdekes nincs. Legfeljebb a hat tyúk tava folytatása, A három nővér, de mielőtt lázasan tepernének előfizetni az HBO-ra, szólok, hogy 17.50-kor valami amerikanizált változatát vetítik 2005-ből.

Szerdán igazából semmi érdekes nincs. De ha már úgyis előfizettek az HBO-ra, nézzék meg a Fehér tenyeret 12.45-kor. Szerintem jobb, mint A fehér féreg búvóhelye. Szerencsére a héten nem adja a Duna tévé Zorán életművét, mert a Fehér sziklák tuti versenyben lenne.

Csütörtökön igazából semmi érdekes nincs. De ha már az oroszok a spájzban vannak (miért, oda raktam a tévét, a befőttek és a nagyi urnája közé), akkor simán megnézhetjük a Zone Európán 21.40-kor a Szörnyekről és emberekről című orosz filmet.

Aki ezek után bekapcsolja a tévéjét, megnézheti magát!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.