tévésmaci - Kutyák és holdak

  • .
  • 2011. április 14.

Trafik

Amikor Sztupa és Troché befogták az egyszarvút, megmondom őszintén, hogy az nagy kínnal-keservvel sikerült csak. "mafa fényes délelőtt lélekszakadva rohant be a györkönyi úton, és torkaszakadtából óbégatta, hogy "itt az unicornis, itt az unicornis, láttam az egyszarvút, láttam az egyszarvút".
Szerencsétlenségére a főszegen nem volt egy kocsma sem, így el kellett rohannia egészen a Napsugár kisvendéglőig, kábé a falu közepére, de addig bezörgetett a házak ablakán, beszólt Kispál harangozónak és Sundinak is, hogy verjék félre mindkét templom harangját. A kisvendéglőben épp a hátsó udvarba rakták ki a székeket, ma úgy mondanák, hogy a teraszra, röhej. Meg ebédet is főztek, mert délre várták az ebédjegyeseket. Miután fellármázta a fél falut, és leöblítette az ijedt hangszálait kadarkával, "mafa Sztupa és Troché keresésére indult - szokott sikerülni neki az efféle operáció, ekkor sem volt máshogyan. Vonyarchoz kell fordulni, úgyis van vaj elég a fején a hundkutyák miatt (Magyar Narancs, 2010. november 11.). ' tudhatja, hol fészkel el ilyenkor az egyszarvú. Vaddisznókkal dagonyázik? Sertésekkel citerázik? Erdő mélyén megpihen? Nos, valóban nem ártana jól képen nyalni a kis Vonyarcot - mélázott el pillanatra Troché. S Sztupa is készülődni kezdett a maga körülményes módján. Nem történt meglepetés, Vonyarc ott ült félig a Gyurka-tóban - az ilyen lápos-sásos, ingoványos vizeknek ugyanis nincsen partjuk.

Partja a tévének sincs, azért ülünk mi is előtte mindig.

Pénteken (15-én) este negyed tizenegykor lesz egy francia film az m2-n, Se ördög, se angyal a címe, arról szól, hogy egy fotós csaj, mert a csajok ilyenek, odavannak a rosszfiúkért, rágyógyul valami pszichopata bankrablóra, és ebből mindenkinek nehézségei támadnak - elsősorban a nézőknek. Nem fűznék nagyobb reményeket a Dunán tizenegy előtt kezdődő Nővérek című arg-braz-spany filmhez; egy apakereső, múltba túró túró lehet. S Oliver Stone útszéli jófejfesztiváljával, a Halálkanyarral sem lesz kisegítve senki, pedig tele van kisebb-nagyobb sztárokkal - tizenegykor lesz a Filmmúzeumon.

Szombaton elmegyünk kirándulni, s visszafelé fröccsözünk a HÉV-megállóban.

Vasárnap megint negyed tizenegykor kezdünk. A király táncol című, Dunán nyomott műremekről azt hittem, hogy A király beszédének a folytatása, de valami napkirályos rettenet franszia-belga kiszerelésben. Akkor inkább a tizenegy előtt az m2-n tolt ausztrál krimi, a Vízbe fojtott bűnök. Gabriel Bryne és a haverjai elmennek pecázni, s egy cseppet sem zavartatják magukat egy ifjú hölgy közeli hullájától.

Hétfőn adásszünet.

Kedden este a Dunán vetítenek egy 1976-os szovjet filmet. Nyikita Mihalkov polgárháborúban játszódó, kevéssé emlékezetes megnyilatkozása már csak témájánál fogva is kikapcsolódást jelenthet, hisz tegye már föl a kezét az, aki privátban nagy figyelmet pazarol a filmkészítés ruszkovics úttörőinek viselt dolgaira - itt egy fehér (vesd össze: partvidékét) kézen lévő városban dolgoznak azok a mesés férfiak kurblival, és a sztárocska beleszeret a vörös operatőrbe. Ha nem jön be, húsz perc múlva kezdődik a tv2-n az Orvlövész, abban is vannak ruszkik, maffiózók és hokijátékosok, de lelövöldözi őket egy apró termetű sztárocska, Mark Wallenberg, ha jól tudom a nevit. 23.55-től a Filmmúzeumon Marlon Brando izzadt atlétatrikóban sanyargatja Vivien Leigh-t, Karl Malden őszinte sajnálatára. Egyszer azt álmodtam, hogy alszom, de az ágyam ezerrel dzsal a körúton, ez volt Az ágy villamosa, próbálják ki.

Szerdán egy alpesi árvaházban hangokat hall valaki, már ha éjjeli negyed tizenkettőkor a film+-ra kapcsol, hogy megnézze a Saint Ange c. francia horrort.

Csütörtökön matiné: 12.30-kor a tv2-n a Készen áll, Mr. McGill? a tv2-n egy tévésorozat kulisszatitkaiba avat be - minő véletlen. Volt egyszer egy Magyarországon McGill címen adott tévésorozat, konkrétan a televíziózás hajnalán. Az volt az eredeti címe, hogy Man in a Suitcase - rajtam kívül senki nem emlékszik rá. Akarnak ilyenek lenni? Csak tévézzenek, minél többet!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.