Mi sem ellenszenvesebb a kávéházi nosztalgiánál. Azok a bizonyos idők ugyanis visszavonhatatlanul elmúltak, a mai, újrapumpált kávéházakban nincs és soha nem is lesz szellemi élet, és aki ezen kesereg, a korszellem gyászhuszárja csupán. A visszarévedés mégsem kárhoztatható, mert ha hagyományt akar teremteni az ember, előbb vissza kell nyúlnia a hagyományokhoz. Nagyjából ez a gondolat hozta létre a Zila kávéházat Pestszentlőrincen.Ekávézda előélete regényes, és e jellegzetesen magyar beszély hőse nem más, mint Szemere Miklós de genere Huba, Krúdy Alvinczi Eduárdjának modellje, a millenniumi Magyarország egyik legjellegzetesebb - mije is? Hamisítatlan mágnásnak aligha nevezhető, bár gazdag volt tagadhatatlanul, ám vagyona nagy részét lóversenyen és kártyán szerezte. Mégsem illethető a szimpla kalandor vagy hazárdőr névvel. Figurájának egyik vonzó titka, hogy szerencsevadász véralkatát roppant fegyelemmel tartotta kordában; jellemző mondása: "A szerencse nem egyéb, mint az apró részletek pontos figyelembevétele." Szemere a zöld asztalt és a zöld gyepet leginkább terepasztalnak, a pénzkereset munkapadjának tekintette. Hatalmas birtokát, Pestszentlőrincet is az ördög bibliáján nyerte, a monarchikus éra talán legnevezetesebb kártyacsatájában.
A Jozef Potocki gróffal vívott kártyapárbajról két pompás leírással is rendelkezünk, Kellér Andor és Krúdy ábrázolásai közül nehéz választani. De döntsünk a talán kevésbé ismert Kellér-szöveg mellett, melyben így fest a végkifejlet: "Szemere leosztotta a lapokat.
A gróf felütötte a kártyát. Ötje volt. Joga van megállni vagy >>bevágniOlyan csönd támadt, hogy a falióra ketyegése egészen kísértetiesen hangzott.
Mindenki izgalommal nézett Potockira. Két perc telt el, és a gróf még mindig nem döntött. Végül elhatározta:
- Megállok.
Szemere szétnyitotta lapjait: hétje volt. Nyert."
Mint később kiderült, ha Potocki "bevág", ő viszi a pálmát. Ezen a téves döntésen múlt a jövendő Szemere-vagyon sorsa. A magyar 2400000 koronát kasszírozott a duellumon. Elveszítette viszont Ferenc József szimpátiáját. A puritán császár elszörnyedve hallotta a roppant tétre menő partit, és büntetésül kitiltotta Szemere Miklóst Bécsből.
Amikor megkérdezték, mihez kezd a hajmeresztő summával, Szemere azt válaszolta, megveszi az akkoriban, 1902-ben még tökéletesen beépítetlen Pestszentlőrincet, és parcelláztatni fogja. A haszon most sem maradt el, a birtok a telkesítés során egyre csak növelte értékét.
A mai cukrászda alapjaként szolgáló lövöldét ugyancsak Szemere építtette. Évekkel a világháború előtt, tomboló békében volt mersze kijelenteni, hogy lövőházakat kell alapítani, mert hamarosan szükség lesz az ifjúság célzótudományára. És ebben is ördöge volt.
Az épület lenyűgöző,
a restaurálás igen stílusos, a sárgásvöröses téglák pompázatosan ragyognak a napban, a homlokzat ritmusa megnyugtató. Minő kéj leend majd nyáron a teraszon ejtőzni pohár sörünk és egy szebb keblű delnő mosolya mellett! A belső berendezés már kevésbé sikerült, ezt legszívesebben amolyan centrálstílusnak nevezném: zöld bőrkanapék és székek, aranyozott szerelvények, túlságos ragyogás, az ízléstelenség határvidéke. Viszont a galérián elterülő étterembe szépen dől be a ferde ablakokon a fény. Itt egyszerűbb a berendezés, nagy előny és előzékenység, hogy idefent is vannak mellékhelyiségek.
Maga az étlap nem túlzottan gazdag, mi Somló Sára kedvence levest ettünk, sült kecskesajtot, utóbbi egészen remekbe sikerült a nouvelle cuisine ihletése szerint: az ízek harmonikusak, ám mikroszkóp kell, hogy a tányérunkon megjelenő éteket észrevegyük. Az édessüteményválasztékról férfiszeméremből nem szólhatok. Áttörve gátlásaimat annyit meg kell említeni, hogy óriási. A sós hasék érdektelenek. Vodkám melegen, míg kollégám vörösbora hidegen landolt asztalunkon. Ez botrány, melyet sürgősen orvosolni kell. A kiszolgálás megfelelő, bár a főurak még kissé elfogódottak. Zila László mestercukrász polgárinak nevezi intézményét; ne keressünk ebben politikát, noha pincérünk hangsúlyozta: a tulajdonos polgári értékrendet képvisel.
1897-ben a Széchenyi-vacsora főszónoka, Szemere Miklós ekként csúcsosította ki beszédét: "Nem boldog a magyar!" A Zila kávéház nyilván ezen akar változtani. Üdvözlendő szándék, de kétszeri látogatás után elmondhatjuk: még mindig nem boldog a magyar.
- zab -
Pestszentlőrinc, Ráday Gedeon u. 1. Nyitva mindennap 10-22 óráig
