Cc. planocellulare lobi pulm. sup. l.s…, Adenocc. Recti Met… T2NxM2…, szabálytalan alakú, alacsony denzitású, de a kontrasztanyagot mérsékelten halmozó képlet…, primer neoplazma… , Stage IIIa…, Axillaris lymphadenomegalia malignus infiltrációval…
Az olvasók legnagyobb hányada pontosan talán nem tudja, hogy mit takarnak a fenti szavak, de szinte mindenki kitalálta, hogy a daganatos betegségekhez köthető kifejezéseket olvasott, annak ellenére, hogy maga a „rák” szó nem is szerepelt a felsorolásban.
A hétköznapi szóhasználatban szinte egyeduralkodó a „rák”, de érdemes megjegyezni a szinonimáit is, már csak azért is, mert az orvosi szakzsargon inkább a többi kifejezést használja: „rosszindulatú daganat”, „malignus neoplázia”, „karcinóma”, „szarkóma”, „tumor” mind nagyjából ugyanazt jelenti.
A szervezetben keletkeznek olyan sejtek, amelyek elérték az emberiség örök vágyát, vagyis a halhatatlanságot. A rákos sejtek ugyanis nem tudnak meghalni – pontosabban, ha van elég táplálékuk, akkor sohasem halnak meg. Míg a test egyéb sejtjeibe bele van programozva, hogy előbb-utóbb vége a dalnak, a rákos sejtekből ez a tulajdonság elvész. Történik valami grimbusz, a sejt genetikai állománya megváltozik, a sejt elkezd osztódni, és a szaporodás kontrollálatlanul halad előre. A kontroll hiánya nagyon fontos, mert vannak jóindulatúnak nevezett daganatok is, amelyek sejtjei szintén szaporodni kezdenek valamiért, de aztán megállnak. Ezek a jóindulatú, vagy latinul benignus elváltozások is igen gyakoriak, mint például a fibrómák az emlőben, a méh miómája vagy a Karinthy Frigyes koponya körüli utazását elindító hallóideg-daganat.
| ||
A rosszindulatú, vagyis malignus daganatok sejtjei nem tisztelik a szövethatárokat, hanem a növekedésük során ráterjednek a környező szövetekre, átszövik azokat, és távolabbi testtájékokra is eljuthatnak. Ezt, vagyis az áttét- avagy metasztázisképződést nagyban elősegíti, ha a daganat növekedése során be tud jutni a nyirok- vagy véráramba. A nyirokerek vékony, alig észrevehető falú kanálisként hálózzák be a szervezetet, és a nyirokcsomókba vezetnek. Ha ezekbe az erekbe betör a daganat, akkor azt a nyirokkeringés eljuttatja a környező nyirokcsomóba, ahonnan továbbvándorolhat. És ugyanígy: ha a vérerekbe tör be a daganat, akkor a véráram a test távoli pontjaira is elviheti a sejteket, amelyek ott megtapadnak és folytatják a szaporodást. Bizonyos daganatok jellemzően bizonyos helyekre adnak metasztázisokat, mint például az emlődaganat a hónalji nyirokcsomókba, a tüdődaganat az agyba, a vastagbéldaganat a májba, a prosztata a csigolyacsontokba.
Vannak, akik a daganatsejteket végtelenül „buta”, primitív sejteknek tartják. Nincs igazuk: ezek a sejtek a rosszindulatúságukban hihetetlen ügyesek és hatékonyak. Mivel a szervezet egyéb sejtjeihez képest mások, ezért az immunrendszer rögtön beindul és megpróbálja őket elpusztítani. Ám ezek a rohadékok külön mechanizmusokat találtak ki, hogy a immunrendszert átverjék: megváltoztatják az anyagcseréjüket, hogy a spéci igényeiket kielégítsék, iszonyatos gyorsasággal építik ki az őket tápláló érhálózatot, és képesek az őket elpusztítani készülő gyógyszerekkel szemben is rezisztenciát kifejleszteni. Míg a „normális” sejtek csak akkor kezdenek el szaporodni, ha erre valahonnan felszólítást kapnak, a rákos sejtek akkor osztódnak, amikor csak akarnak. A normális sejtek abbahagyják a szaporodást, ha megtelik a rendelkezésre álló tér, ezzel szemben a daganatos sejtek mindent félresöpörve nyomulnak és felfalnak mindent.
A stádiumok
Fontos tudni, hogy a „rák” nem egyfajta betegség. A fogalom rendkívül inhomogén betegségcsoportot jelöl: több mint 100 különböző ráktípust ismerünk, soknak több altípusa is van, melyek lefolyása, viselkedése, prognózisa is más lehet. A tumoros szövetek mikroszkópos vizsgálata is rendkívül változatos képet mutat. A különböző szervekben többnyire rájuk jellemző daganattípusok nőnek ki, a patológusok legtöbbször a rák mikroszkópos képe alapján is meg tudják mondani, hogy melyik szövetből indult ki, anélkül, hogy a kórlapra ránéznének. A szövettani jelentésekben a „cc” carcinomát jelent, amely a rák leggyakoribb típusa. A cc előtti szavak, mint például az „adeno” vagy „planocellularis” a szövettani kép alapján megállapítható altípust jelölik, ennek sokszor terápiás és/vagy prognosztikus jelentősége is van. A patológusok a szövettani vizsgálatok során mindig meg kell nézzék, hogy a daganatot teljesen eltávolították-e, és azt is, hogy látható-e nyirok- vagy érbetörés. Ha látható, az nem jó.
A daganatos betegek többségének zárójelentésein szerepel három titokzatos nagybetű (T, N és M), mellettük számok és néhány kisbetű. Ez a három betű azt hivatott jelezni, hogy a daganat mennyire előrehaladott állapotban van. A „T” a daganat (Tumor) nagyságára utal. A kiindulási helytől függően, a nagyságát T1–4-gyel jelölik: minél nagyobb a szám, annál nagyobb a baj. Az „N” (Nodus, vagyis csomó) a nyirokcsomók érintettségét jelenti. Itt is minél nagyobb a szám, annál rosszabb, mert több nyirokcsomó is érintett. Az „M”, mint Metasztázis, az áttét jelenlétére vagy hiányára utal. Ha mellette „0” szerepel, az jó, mert nincs áttét, ha „x”, akkor pedig nem tudjuk, hogy van-e. Ha például azt látjuk egy tüdőrákos betegnél, hogy T1bN1Mx, akkor az magyarra fordítva annyit tesz, hogy a tumor legnagyobb kiterjedése 2 cm-nél nagyobb, de 3-nál kisebb, a daganat környezetében van érintett nyirokcsomó, de távolabb nincs, és azt nem tudjuk, hogy van-e áttét. (Nem minden daganattípusnál használják ezt a TNM beosztást, de a többségénél igen. A vér eredetű rákoknál, a leukémiáknál az ilyen kategorizálás nem értelmezhető, ott mást használnak).
Minderre azért van szükség, mert ezen beosztás alapján tudják a betegeket stádiumba sorolni, melyre még itthon is az angol „stage” kifejezést használják, és római számokkal jelölik. Stage I annyit jelent, hogy a daganat egy testtájékra lokalizálódik és kicsi, a stage II-ben szintén csak egy testtájék érintett, viszont már látszanak a terjedés jelei, a stage III az előrehaladott stádiumot takarja, a stage IV pedig már az áttétes betegeket. Létezik stage 0 is, ami nem azt jelenti, hogy mindenki hülye és ott is rákot lát, ahol nincs, hanem azt, hogy a daganat még a szöveten belül is csak minimálisan terjedt el. Ilyen például a méhnyakrák kezdeti szakasza. Ezt az állapotot a méhnyak esetében már jól lehet látni, és 100 százalékos hatékonysággal kezelni. A rákos sejtek ugyan ott vannak, de még nem jutottak messzire, és egy egyszerű műtéttel el lehet őket tüntetni.
Mindezzel foglalkozni nem öncélú időtöltés: a stádiumbeosztástól függően tervezendő a kezelés. Míg az elsőben elegendő lehet a műtét, a másodikban és a harmadikban szinte biztosan szükség lehet daganatellenes gyógyszerekre és/vagy besugárzásra is, míg a negyedikben már a teljes arzenál sem biztos, hogy segíteni tud.
Miért?
Noha szinte kivétel nélkül mindenki környezetében van vagy volt daganatos beteg, és tisztában vagyunk azzal, hogy a betegség nem ritka, kevesen tudnák megbecsülni azt, vajon mekkora az esélye annak, hogy saját magunk rosszindulatú daganatos betegek legyünk.
Rossz hírem van. A jelenlegi adatok alapján az esély, hogy férfi honfitársaim az életük során valamikor rákos betegséget „kapjanak”, egy a kettőhöz. Vagyis minden második férfi közvetlen tapasztalatokra fog szert tenni. Nők esetében ez a szám nem ilyen durva, de ott is ijesztő: minden harmadik. Annak az esélye, hogy rák miatt fogunk meghalni, férfiak esetében 1:4, míg nőknél 1:5. Vagyis minden negyedik, ötödik ember.
Férfiak esetében a prosztataráknak van a legnagyobb esélye, 1:7-hez. Talán vigasz, hogy annak az esélye, hogy ebben a betegségben haljunk meg, csak 1:39-hez, vagyis sokkal többen halnak meg prosztatarákkal, mint -rákban. A következő a sorban a tüdőrák, (1:14, viszont majdnem ugyanekkora a halálozási kockázat is), aztán a vastagbélrák következik (1:21). Ha ezeket összegezzük, akkor még mindig messze vagyunk az 1:2-től, viszont ott van még a rengeteg egyéb rákbetegség a hereráktól kezdve a vérképző rendszeri daganatokon keresztül az agytumorokig (1:145). A nőknél az emlőrák vezet (1:9), a második itt is a tüdőrák, a harmadik a vastagbélrák (1:23). Hál’ istennek a halálozási kockázat az emlőrák esetében nem ennyire elkeserítő, 1:40 körüli, vagyis az emlőrákok jó része kezelhető.
A daganatos betegségek előfordulása az egész világon növekszik. Ez a tény már önmagában bőven elegendő arra, hogy a növekedés okát a civilizációs ártalmakban, az ipari szennyezésben fedezzük fel. Csakhogy a magyarázat sokkal triviálisabb: egyszerűen csak hosszabb ideig élünk. A rosszindulatú kórképek jellemzően az idősebb korosztályt érintik, és mivel a várható élettartam az elmúlt évtizedekben jócskán megnőtt – a 60-as években 65 körül szórt, most 80 körül járunk –, a daganatos betegségek is megkapták az esélyt. Minél tovább élünk, annál nagyobb a daganat kifejlődésének az esélye. A rosszindulatú daganatok fele a 70 év fölötti korosztályban jelentkezik.
Nem igaz, hogy a rák csak a modern kor betegsége, már az egyiptomi múmiák között is találtak daganatos beteget. Állatokban is kifejlődik, még a cápában is, hiába árulnak mindenfajta cápaporcból készült csodaszert. Az egyetlen állat, amelyben soha nem sikerült daganatot találni vagy létrehozni, a csupasz vakondpatkány (Heterocephalus glaber). Annak ellenére, hogy az állatka rágcsálókhoz képest nagyon hosszú ideig, akár 30 évig is él, nem fejlődik ki benne tumor.
Bizonyos értelemben az a csoda, hogy csak ennyi a rákos betegség. A becslések szerint a szervezetünket kb. 4×1013-on számú sejt alkotja, s ez hihetetlenül magas szám. Ha minden sejtünk akkora lenne, mint egy pingponglabda és gömb alakba rendeződnének, másfél kilométer átmérőjű óriásfelhőt kapnánk. A sejtjeink mindegyikének az őse egy darab sejt, a megtermékenyített petesejt. Ez az egyetlen sejt elképesztő számú sejtosztódáson keresztül jut el odáig, hogy összerakjon bennünket. Ráadásul a testi sejtjeink jó része csak bizonyos ideig él: osztódik, újratermeli önmagát és elpusztul, akár minden másnap.
A sejtosztódások száma tehát elképzelhetetlenül magas – ám a sejtosztódás nem mindig és mindenben tökéletes. Hibák is előfordulnak – és a rák elindulásához épp egy ilyen DNS-másolási hiba, a mutáció létrejötte szükséges. Az osztódás kulcsfontosságú eleme, hogy a genetikai állományt, a DNS-t változatlan formában kell újra összepakolni a létrejövő utódsejtben, azaz egy pontosan ugyanolyan másolatra van szükség. Ha hozzátesszük azt is, hogy a DNS több mint hárommilliárd elemi egységből, úgynevezett bázispárból áll, melyekből akár egy is képes bajt okozni, akkor rögtön látjuk a probléma nagyságrendjét. Több ezer trilliárd sejtosztódás és osztódásonként hárommilliárd fölötti bázispár mellett az osztódások és a bázispárok szorzata adja a genetikai információ átadásának halmazát. Ha a szervezetünk hihetetlen precizitással működik, és csak 0,000000001 százalék a hiba előfordulásának esélye, akkor is naponta vagy akár percenként keletkezhetnek a szervezetünkben olyan potenciálisan végzetes kombinációk a sejtek osztódásakor, amelyekből rákos burjánzás indulhatna ki. De nem indul, csak szélsőségesen ritkán. Hála a jó égnek, vannak ugyanis olyan sejt- és szöveti szintű védekező mechanizmusaink, amelyek az esetek nagyon nagy részében időben képesek beavatkozni.
A bűnösök
Mindannyian hallottak már karcinogén, vagyis rákkeltő anyagokról vagy hajlamosító tényezőkről. Ezek az anyagok valamilyen módon vagy a mutációk képződését segítik, vagy a javító mechanizmusokat rontják el, és így vezethetnek rákhoz. Fontos, hogy vezethetnek és nem vezetnek, vagyis nem automatizmusról van szó.
A környezeti hatások rákkeltő hatásainak vizsgálata nem is olyan egyszerű feladat, és a levonható következtetések száma is korlátozott.
Ha arra vagyok kíváncsi, hogy egy anyag rákkeltő-e vagy sem, akkor beadom egy egérnek vagy patkánynak, és megnézem, lesz-e benne daganat vagy sem. Ha lesz, be van bizonyítva, hogy rákkeltő és kész.
Igen ám, de sem a patkány, sem az egér nem ember. Lehet, hogy az anyag emberben máshogy működik, az is lehet, hogy rasszonként is máshogy működik. Az is lehet, hogy a beadott dózis az emberben nem okoz semmit, de az is lehet, hogy halálos és mindenki belehal, még mielőtt rákot kapna. Az állatkísérletek eredményei vagy alkalmazhatók emberre, vagy sem. De inkább nem.
De ha állatokon nem érdemes, embereken etikátlan kísérletezni vele, akkor hogyan vizsgálhatjuk meg, hogy egy anyag karcinogén-e vagy sem?
Úgy, hogy begyűjtünk nagyon nagy számú embertől rengeteg adatot, majd ezeket elemezve megpróbálunk következtetéseket levonni. Több tízezer embert kifaggatunk, hogy mit eszik, és megnézzük, miben különbözik az a csoport, aki sok kolbászt eszik attól, aki keveset. Ha kiderül, hogy a kolbászosokban gyakoribb a vastagbélrák, akkor azt gondoljuk, hogy ez a kolbásztól van. Csak az a baj, hogy ilyen következtetést csak abban az esetben lehetne levonni, ha a két csoport a kolbászevésen kívül mindenben megegyezne a másikkal. Márpedig nem fog, mert különbözőek vagyunk. Mást és mást eszünk a kolbász mellé, ki iszik hozzá alkoholt, ki nem, ki sok zöldséget eszik, ki keveset, ki sok kolbászt eszik, ki keveset, s ezek a faktorok mind befolyásolják a rák kialakulásának esélyét.
Természetesen mindezzel a tudósok is tisztában vannak, és próbálják a problémát az összetettségének megfelelően kezelni, de a tudománynak is vannak korlátai. Annyit talán ki lehet jelenteni, hogy a kolbász rákkeltő, de azt semmiképpen, hogy mindenkiben rákot is fog kelteni. Azt sem tudjuk, hogy a rákkeltéshez hány kilót kell megenni, és azt sem, hogy kik azok, akiknél már a zsömle közé tett három karika is sok, és azt sem, hogy kik, akiknek napi egy kiló sem árt. És az is lehet, néhány év múlva kiderül, hogy nem is a kolbász a bűnös, hanem valami más. Mindezek miatt jelentős forráskritikával kezeljék a sajtóban és az interneten fellelhető rákkeltő anyagok listáját. Nem kell mindent elhinni, és ami a legfontosabb, nem kell pánikolni.
A Nemzetközi Egészségügyi Szervezet, a WHO erre szakosodott csoportja folyamatosan karban tart egy adatbázist, amelyben felsorolják, hogy mely anyagokat gondolnak biztosan, valószínűleg, talán és valószínűleg nem rákkeltőnek. Jelenleg a biztosan rákkeltők között 118 ágens szerepel, vírusok, kémiai és egyéb anyagok, valamint fizikai hatások vegyesen. A teljesség igénye nélkül a listán megtalálható a dohányzás, az elhízás, az UV- és röntgensugárzás, több vírus (Hepatitis B és C, HPV, HIV, EBV), bizonyos gyógyszerek (paradox módon sok rákellenes készítmény) és persze az alkohol is. Ez utóbbival kapcsolatban ismételten felemlegethetjük a balsorsunkat, ugyanis az alkoholos italokban a főbűnös egy acetaldehid nevezetű molekula, amelyből a gyümölcsalapú párlatokban van a legtöbb, vagyis Magyarország tényleg jobban teljesít, a pálinkánk a sor elején áll.
Mindössze egy olyan ágens szerepel a listán, amelyről nagy biztonsággal kijelenthető, hogy valószínűleg nem rákkeltő. Ki nem találják, mi ez. Nem a víz, nem a répa, hanem egy kémiai anyag, a kaprolaktám, a nejlongyártás egyik alapanyaga, amelyből több tízmillió tonnát gyártanak évente.
(A következő részben a megelőzésről, a diagnózisról és a terápiáról lesz szó. A második rész itt olvasható.)
