Idén hetven éve, hogy a népbíróság elítélte és bitófára juttatta a „nemzetvezetőt”. A Balassi Kiadó gondozásában olvasható az első nagyobb lélegzetű politikai életrajz, amely sorra veszi a nyilas mozgalom vezetője életének és politikai pályafutásának régóta vitatott pontjait. A témát három évtizede kutató szerzővel Barotányi Zoltán beszélgetett. Ízelítő a friss Narancsban olvasható interjúból.
| ||
Magyar Narancs: Ha jól tudom, Szálasi önmagát Hitlernél nagyobb és mélyebb teoretikusnak tartotta.
Karsai László: Mégpedig sokkal. A hungarizmust, amiről egyébként nagyon keveset és szűkszavúan ír, nem egyenrangúnak gondolta a német nemzetiszocializmussal és az olasz fasizmussal, hanem magasabb rendűnek. A nácizmus szerinte csak fajelméletet adott, a fasizmus csak államelméletet. Szálasi ehhez képest nem ismerte el az emberi fajok hierarchiáját, a zsidókat például el akarta távolítani Európából, de azt nem volt hajlandó elfogadni, hogy a magyar vagy bármelyik más nemzet alacsonyabb vagy magasabb rendű lenne a másiknál. Abban bízott, hogy a hungarizmus igazsága, miként a kereszténység tanítása, az egész világot meg fogja hódítani. Valóban azt gondolta, hogy amit ő megalkotott, az az egész világ számára egy olyasfajta evangélium, mint Jézus Krisztus megjelenése és tanításai. A fajelméletet elvetve, a fasiszta elméletből nagyon sokat átvéve, megalkotta az istenhiten, a nacionalizmuson és az erősen tervgazdálkodásos szocializmuson alapuló új világnézetet. Ez utóbbit az 50-es, 60-as, sőt a 70-es években a Szálasival és a nyilas rendszerrel foglalkozó történészek nem győzték agyonhallgatni. Meg kell nézni, hogyan képzelte el az új tervgazdálkodásos rendszert, ahol az árak, a bérek, a nyugdíjak központi megállapításán keresztül a szükségletek központi megszabásáig megtalálunk minden ismerős elemet.
(…)
MN: A Szálasi-rezsimet a háború értelmetlen folytatása mellett az ország módszeres kirablásáért, értékeinek és emberanyagának Németországba szállításáért, valamint a nyilas uralom alatt mindenekelőtt a Budapesten főleg zsidók ellen végrehajtott szörnyű tömeggyilkosságok miatt kárhoztatják.
KL: Az ország kirablásában nem történik más, mint amit már Horthy jóváhagyásával a Sztójay-kormány idején elkezdtek. Szálasi mindezt folytatja. Persze úgy gondolta, hogy mindezt a magyar nép akaratából teszi, hiszen az Országgyűlés mindkét háza jóváhagyta, hogy magát „nemzetvezetővé” nyilvánítsa.
MN: De ott a másik érv, hogy Szálasi uralma szabadította az országra, azon belül is főleg a fővárosra a legaljasabb fegyveres csőcseléket, amit a nyilas kormány képtelen volt kontrollálni.
KL: Ezt úgy fogalmaztam meg a Szálasi-életrajzomban, hogy a nyilas rendszer képtelen volt olyan problémák megoldására, amelyek nélküle nem is léteztek volna. Ha egyes kollégák visszafogottabb becsléseit veszem figyelembe, akkor 2-3000 embert gyilkoltak meg Budapesten a nyilasok. Én ennél nagyobb, radikálisabb becsléssel dolgozom, és a mások kalkulációinak figyelembevételével végzett számításaim alapján a nyilas atrocitásokhoz köthető fővárosi, elsősorban zsidó áldozatok száma 8-10 ezer főre tehető.
(…)
MN: Mit tudunk mondani Szálasi eszmei hagyatékáról? Gyakorta idézgetik kitekert szófordulatait, meredek neologizmusait.
KL: Ormos Mária professzor asszony egyszer sajnálkozva megjegyezte: látja, milyen sokat olvasom Szálasi amúgy meglehetősen csekély, egy karcsú kötetben elférő életművét, márpedig olyan Szálasit olvasni, mint homokot rágni. Sok minden nagyon nehezen érthető az írásaiban, és nemcsak a neologizmusai, a szóvirágai miatt, hanem mert a belső koherencia és az értelmes okfejtés is hiányzik. Már csak emiatt sincs öröksége, a mai szélsőjobb részben nem ismeri Szálasit, részben nem is érdekli, így azután kultuszt is lehetetlen kreálni a személye körül. Annál is inkább, mert nem lehet egyszerre két embert dicsőíteni: aki az „országgyarapító” Horthynak lovas szobrot akar, az annyit legalább biztosan tud, hogy őt a nyilasok zsidóbérenc hazaárulónak nevezték, és Szálasi bíróság elé akarta állítani, miután német segítséggel, puccsal megbuktatta Horthyt. Szálasi nevéhez semmilyen pozitív dolog nem köthető, csak a háborús vereség, az ország kifosztása, a rombolás, a pusztítás, a faji, etnikai diszkrimináció.
A teljes interjú a csütörtökön megjelent Magyar Narancsban olvasható.
