Múmiavilág

A megtestesítés mesterei

  • Hamvay Péter
  • 2014. november 16.

Tudomány

Nyolc év után ismét múmiák népesítik be a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) termeit.

A váci Fehérek templomában 1994-ben feltárt 265, természetes úton mumifikálódott emberi maradványt tartalmazó 18. századi leletegyüttes egy részét 2006-ban mutatták be (bővebben: Mesék a kriptából, Magyar Narancs, 2006. április 6.) a Magyar Természettudományi Múzeumban. Noha most is vannak váci múmiák (lásd Fehérek feketében című keretes írásunkat), a nemzetközi, főleg német gyűjteményekből származó testek a (mesterséges) mumifikálás és a (természetes) mumifikálódás témakörének szinte teljes keresztmetszetét adják. A Múmia­világ című kiállítás azt is igyekszik bemutatni, hogy milyen eszközökkel és milyen célból próbálták megőrizni a holttestet a különböző civilizációkban. Öt kontinens 28 korpusza mellett néhány állatmúmia is látható, a legrégebbi lelet közel 7000 éves. De a kiállításon egy afféle antropológiai laboratórium is működik, ahol a látogatók szeme láttára zajlik tudományos kutatómunka: egy még nem vizsgált múmiát tanulmányoznak a szakemberek a kiállítás ideje alatt, vagyis 2015. május 17-ig. De a látogatók is megismerhetik az alapvető antropológiai vizsgálatokat, például a nem- és kormeghatározás módszereit.

Egyiptomi barna

 

A tárlat földrészenként mutatja be a múmiák történetét. A legelső állomás természetesen Egyiptom.

„Noha nem innen származnak az első mesterséges múmiák, mégis ezzel a kultúrával azonosítjuk a test halál utáni tartósítását, s az írásos forrásoknak hála, az itt használt módszert ismerjük részletekbe menően, köszönhetően annak, hogy innen özönlötték el Európát a bebalzsamozott testek – mondja Pap Ildikó, a tárlat egyik kurátora, hozzátéve, hogy a múmiák rablása, felvásárlása már a napóleoni háborúk idején meg­indult, és a 19. században valóságos iparággá nőtte ki magát. – Volt idő, hogy napi öt-hat, kizárólag balzsamozott testekkel megrakott hajó futott ki Egyiptom kikötőiből.” A különös rakomány felhasználása sokrétű volt. Egy valamirevaló gyűjteménynek, wunderkammernak („kincseskamra”), legalább egy állatmúmiát illett beszereznie, de a 19. században – amint a kiállítás egyik képén is láthatjuk – társasági eseménynek számított egy-egy múmia kicsomagolása, „tudományos” vizsgálata, bár ez leginkább azt jelentette, hogy a leletet tönkretették. A legnagyobb felvevők a patikusok voltak, akik a testeket porrá őrölték, a páciensek pedig – a por varázserejében bízva – voltaképpen mindenre szedték. Jó volt csonttörés kezelésére, székrekedésre, potencianövelőnek, még a gyilkosságtól is óvott. Magas ára miatt hamisították, hullaházakból lopott, napon szárított holttesteket törtek porrá, s adtak el „valódi egyiptomi múmiaporként”. Még a 20. század elején is lehetett belőle rendelni.

Amúgy a Múmiavilág nem egy az egyben a német vándorkiállítás „fordítása”. Az installációt és az ismertetőket a MTM munkatársai készítették, a bemutatott anyag pedig a Szépművészeti és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyűjteményének darabjaival is kiegészül.

Ez utóbbi kölcsönözte például a múmiaporos tégelyeket, illetve azt a hatalmas, fémből készült mozsarat, amit múmia zúzására is használtak, egy korabeli gyógyszerkönyv receptje a múmiapor hatásait taglalja.

De a maradványokból festéket is készítettek: az egyiptomi barnának nevezett színt úgy nyerték, hogy a múmiaőrleményt olajjal keverték. „Amúgy a test tartósítása nem sokban különbözött a mai sonkagyártástól – mondja Pap Ildikó. – Bár használtak különféle segédanyagokat, a legfontosabb az volt, hogy a belső részek eltávolítása után 40 napig kívül-belül sóval borították a testet – teszi hozzá a kurátor. –Hogy nagyüzemi módon készültek a múmiák, jól mutatja egy, a mai hullacédulákra hasonlító, lyukkal ellátott, a holttest nagylábujjára kötött, fából készült azonosító táblácska, az úgynevezett múmiaetikett.”

A csomagoláson múlott

Egy, a mai Chile északi partvidékén élt halásznép, a chinchorrók már az egyiptomiakat jóval megelőzve, 7000 évvel ezelőtt ismerték és alkalmazták a mumifikálás technikáját. „A bőrt felvágva gondosan eltávolították a belső szerveket, amit agyaggal, láma- és vikunyaszőrrel pótoltak. Az izmokat nád és tengeri fű segítségével építették újra, majd a gondosan lefejtett, félretett bőrrel fedték be. Az arcot agyaggal vonták be, majd gondosan bebugyolálták a holttesteket” – tudjuk meg a kurátortól, viszont más indián kultú­rák nem vacakoltak ennyit: a homokba ültették szeretteiket, a szél, a szárazság pedig spontán mumifikálta a testeket.

A másik egyszerű és a természet erőit felhasználó módszer az volt, hogy a textillel szorosan bebugyolált holttestet kosárba, vastag párnára ültették magzati pózban. A testet szövetanyagokba csavarták be, tömött batyut készítve. A belső szerveket nem távolították el, a bomlás során keletkező, a gravitáció hatására eltávozó nedveket a textilek szívták fel.

A szélfútta helyeken gyakran előfordult, hogy a múmiák a felszínre kerültek. A tűző nap hatására az arcról eltűnt a bőr, a csontok kifehéredtek, ahogy a kiállí­táson az egyik fejen is látható. Ugyanakkor a haj, de akár a szem maradványai is megfigyelhetők. Vagy épp ellenkezőleg.

A Wari kultúrából (600–1000 között) származó perui lelet első látásra szép, batikolt hátizsák. Csak a CT-vizsgálatoknak köszönhetően tudjuk, hogy egy pár napot élt, feltehetően nyitott gerinccel született csecsemő holttestét rejti. Szintén a képalkotó diagnosztikának köszönhetően derült ki, hogy egy másik múmia összeszorított markában két tejfogat szorongat.

Az indiánok vélhetően azért mumifikálták a falvak vezetőit és a családfőket, hogy velük maradjanak és tanácsot adjanak. Ünnepekkor elővették őket, felöltöztették, asztalhoz ültették, étellel kínálták őseiket. Elképzelhető, milyen visszatetszést keltett mind­ez évszázadokkal később, a „finom lelkű” konkvisztádorokban, akik – a feljegyzések szerint – négy év alatt közel 1400 múmiát semmisítettek meg. Eltemették vagy elégették őket, így egyetlen előkelő indián teste sem maradt ránk.

A kiállítás szintén titkos darabja az a Kínából származó Buddha-szobor, melyről csak a röntgenfelvétel derítette ki, hogy egy szerzetes testét rejti. Egyébként a buddhista szerzetesek között ismert volt az önmumifikálás szokása is. Mikor földi küldetésük végét érezték, egyre kevesebb ételt és italt vettek magukhoz, majd saját lábukon mentek későbbi sírjukba, általában sziklaüregbe. A test mumifikálódását a halál előtti radikális vízveszteség segítette.

Konzerváld a főnököt!

A hollandiai Veerdingéből származó két lápi múmia olyan jó állapotban maradt meg, hogy megtalálásakor nem a múzeumot, hanem a rendőrséget értesítették, és a kiérkező rendőr biciklin szállította a maradványokat az őrsre. Csak később derült ki, ha gyilkosság áldozata is volt a két férfi, akkor az eset az 5. században történhetett – a lápban az oxigéntől való elzártság akadályozta meg a testek bomlását.

A tárlat a modern kor múmiái­nak a történetébe is bepillantást nyújt, igaz, itt nem állnak rendelkezésre az eredeti műtárgyak.
A mumifikálás a 20. században is nagy divat volt, elég csak Leninre, Sztálinra, Mao Ce-tungra és más kelet-európai diktátorok bebalzsamozására gondolni, de korábban Lincoln holttestét is bebalzsamozták, hogy jobban bírja azt a kéthetes országos turnét, amit a temetést megelőzően tett az Egyesült Államokban.

Eva Peron testét úgy konzerválták, hogy glicerinnel töltötték fel a vérereket. Kiválóan sikerült a munka, s nem a mumifikáló mesteren múlt, hogy műve nem érhette meg a tervezett mauzóleum felépítését. Peron hatalmának összeomlása után évekig rejtegették a testet Buenos Airesben, különböző irodákban, a vízmű épületében vagy épp egy parkoló furgonban, hogy aztán Milánót és Spanyolországot megjárva végül visszakerüljön Argentínába. És persze voltak kontármunkák is: az 1953-ban elhunyt csehszlovák pártvezető, Klement Gottwald múmiája már a hatvanas évek elején oszlásnak indult.

Fehérek feketében

A váci Fehérek templomának kriptájában talált 265 test kétharmada spontán módon mumifikálódott, köszönhetően az alacsony hőmérsékletnek, az állandó légmozgásnak, illetve annak a gyantának, amivel a fenyőfa koporsók és a holttestek alá szórt, nedvességet megkötő faforgács tartósították. A múmiák különlegessége, hogy egyeseknek nemcsak nevét, családi viszonyait és a vizsgálatoknak köszönhetően betegségeit ismerjük, de élettörténetét, sőt személyiségét is. Ilyen a most először kiállított, súlyos fejlődési rendellenességgel született és a tbc-től is gyötört néhai Tau­ber Antónia bárónő múmiája.
A kiállításon megismerhetjük egyik rendtársa róla írott feljegyzését is.

Az MTM múmiagyűjteményében őrzik Zlinszky János volt alkotmánybíró felmenőit, de többen is jelentkeztek azok közül, akiknek tudomására jutott, hogy egykori hozzátartozóik vannak a leletegyüttesben. Olyanok is voltak, akik meglátogatták elődeiket, és információikkal, sőt DNS-mintájukkal is hozzájárultak a tudományos vizsgálatokhoz. Legutóbb a Tau­ber család Németországban élő tagjai segítették fontos dokumentumokkal a kutatást.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.