Magyar Narancs: Veszprémben, az angolnyelv-tanárok nemzetközi szervezetének konferenciáján nemcsak workshopot tartott, hanem egy előadást is A lótuszvirág, a harkály és a méhek: a változás ügynökei címmel.
Jane Petring: Az idei konferencia témája Angol a változásért volt, amit „zöld” szempontból közelítettem meg. Napjainkban rendkívül fontos a biomimetika, az élő természetben kifejlődött, optimális megoldások átültetése a fenntartható műszaki gyakorlatba. Így került képbe a lótuszlevél, melynek mikroszkopikus kiemelkedéseiről például lepereg a víz, és magával sodorja a szennyeződéseket, és az ezt utánzó, öntisztuló felületek ma már a festékipartól az autógyártáson át a kórházakig rengeteg helyen megjelennek. A harkály koponyájának speciális felépítése bukósisakok tervezésében használható. A méhek pedig rengeteg területen jelentenek inspirációt, én most a rájuk jellemző, rendkívül hatékony döntéshozatali mechanizmust mutattam be, amelynek a vállalatvezetésben, befektetői döntésekben is lehet tanulsága.
MN: Mit kell tudni az Angol a környezetért programról?
JP: Programunk célja a környezettudatos életmód tematizálása az oktatásban, véleményünk szerint erre az angolórák kiválóan alkalmasak. A tanulók ugyanis – amellett, hogy elsajátítják az angol nyelvet – már gyerekkoruktól kezdve megismerkedhetnek olyan aktuális kérdésekkel, amilyen például a szelektív hulladékgyűjtés, a környezetkímélő közlekedés, az egészséges táplálkozás. Az órák során pedig rengeteg feladatot építhetünk a zöldtémák köré, és ezzel nemcsak a hagyományos nyelvoktatást gazdagíthatjuk, de a környezettudatos nevelést is. A nemrég indult Angol a környezetért című programban Magyarországon kívül Albánia, Lengyelország, Észtország és Szlovákia vesz részt, a konkrét módszertant és tematikát workshop keretében tárgyaljuk. (A módszertani anyagok a greenteaching.edublogs.org oldalon megtalálhatók – O. I.) Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a műhelymunkában részt vevő pedagógusok nyitottak a témára. A program keretében eddig Albániában jártam, ahol például a legnagyobb problémát a 40-50 fős osztálylétszámok jelentik.
MN: És nálunk? A statisztikák szerint a magyarok egészen hátul kullognak a nyelvtanulásban. Mi lehet ennek az oka?
JP: Nem vagyok abban a helyzetben, hogy tudnám a választ: azoknak a tanár kollégáknak, akikkel együtt dolgoztam, kiváló a nyelvi és módszertani felkészültségük, és az általam látott gyerekek is ügyesek voltak. De érzékelem a problémát, mert tény, hogy turistaként, az utcán egyáltalán nem tudtam megértetni magam.
MN: A nyolcvanas években Nigerben, az Egyesült Államok vidékfejlesztési projektjének nőket segítő részlegében dolgozott. Mi volt a feladata?
JP: 1982-ben a férjem az afrikai országban kapott munkát, vele utaztam oda, és az egyetem nyelvészeti tanszékén kezdtem dolgozni. De mivel ő mezőgazdasági szakember volt, eljött a pillanat, hogy döntenünk kellett: a fővárosban maradunk, vagy inkább vidékre költözünk. A bozótot választottuk. Az egyetemmel kidolgoztunk egy programot, amelynek célja a falusi nők körében az írni-olvasni tudás elterjesztése volt, saját nyelvükön. Közben a mezőgazdasági művelés technikáit, ellenállóbb gabonafajták használatát mutattuk meg, a gyerekek egészséges táplálkozásáról igyekeztünk felvilágosítást adni. Nem volt villanyunk, vizünk, lovon közlekedtem az egymástól távol eső települések közt. Időközben kiderült, hogy a helyi asszonyok érdeklődnek a horgolás iránt, ami a hobbim volt. Egy kováccsal készíttettem a horgolótűm mintájára egy csomó horgolótűt. Megtanítottam az asszonyokat, hogyan készíthetnek a gyerekeiknek kis ruhácskákat, amit rettentően élveztek. Kezdetben használt pulóverekből visszafejtett fonalat használtunk, később adományként kaptunk rengeteg új fonalat. Végül már eladásra is kézimunkáztak az asszonyok.
MN: Ezek szerint itt nem is játszott szerepet az angolnyelv-oktatás?
JP: Az nem, de a tanítás annál inkább. Nagy élmény volt olyan asszonyokat írásra, olvasásra tanítani, akik még soha nem fogtak a kezükbe ceruzát. A zarma nyelvhez latin betűs átírást használnak. Emlékszem, milyen nehezen fogadták el, hogy az M, a W és az E betű, illetve a 3-as szám, amelyek ugyanúgy néznek ki, csak más irányba állnak, négy különböző dolgot jelképeznek. Azt mondták, attól még, hogy ezt a széket felemelem, fejre állítom vagy oldalra fordítom, ugyanúgy szék marad.
MN: Harmincöt éve tanít. Ez idő alatt Afrikától Horvátországon át Kínáig sok helyen megfordult. Milyen módszertani különbségeket tapasztalt ezekben a nagyon különböző kultúrákban?
JP: A Békehadtest önkéntes angolnyelv-tanáraként kezdtem Elefántcsontparton. Nagyon magas csoportlétszám mellett tanítottunk, de a gyerekeknek döbbenetesen jó volt a hallás utáni tanulási képességük. Már eleve több afrikai nyelvet beszéltek, így szóban rendkívül gyorsan fejlődtek. Öröm volt tanítani őket, rendkívül kompetensnek érezhettem magam mellettük. Sanghajban viszont teljesen át kellett alakítani a módszertant, a tanulók sokkal vizuálisabbak, mindent leírva kellett látniuk az elsajátításhoz.
