Multimédia-virtuális-mozgásszínház:A lélek, tökre (NetStageOne: Cyber Home)

  • Rút Ernõ
  • 2000. április 27.

Tudomány

A gondolkodó ember színháza - legalábbis ennek nevezi magát, megpendítve ezzel ismét a kérdést, hogy vajon akkor mit is keres az ember a kulturált szórakoztatás eme hadszínterén, és vajon mihez is foghatni azoknak a gondolataival, akik színházlátogatások útján pallérozták azokat.

Rendben van, az ember nem azért jár színházba, hogy ott jó legyen neki, hanem azért, mert olthatatlan vágyat érez arra, hogy bonyolult szubfilozófiai álkategóriákat halandzsázzanak a fülébe lehetőleg beszédhibás aberráltak. Rendben van, de azért mégis.

Sőt. Az is rendben van, hogy a virtuális világ mind valóságosabb legyen, még ha ez így hordoz is magában némi önellentmondást -annyiban azonban mégiscsak valóságos lett, hogy tagadhatatlanul megjelent az internetgiccs, vagy hogy is nevezzük őt. A hollywoodi filmekben mindennapos jelenség, hogy az üldözési jelenetben a menekülő egy diszk, amire éppen egy fájlt szévelnek, csak az üldözők hús-vér rosszarcúak, de lesz ez még így sem - a színpadokra pedig mindinkább rátüremkedik az új világtól rettegő ember lelkecskéje, amint a jövő rémséges szakadékába meredve izgatottan vibrál, akár egy jobb házból való özvegy, akinek beszóltak.

Mindez tényleg így van, jobb, ha hozzászokunk, különben úgy maradunk, csodálkozva és felháborodva, és miközben egyre csontosabb ujjainkat rázogatjuk, utódaink röhögve szörfölnek el mellettünk.

Ennek az előadásnak az alkotói ezt vagy nem így látták, vagy sehogy. Az új, két részre -virtuálisra és reálisra - szakadt világ, amiben a valóság -szerintük - csak a virtualitás valamiféle külvárosa, félresikerült egzisztenciák, dadogó próféták, lerobbant fantáziájú álmodozók szűkösen nyüzsgő lakótelepe, ahová minden további nélkül megérkezhet valamiféle, talán megváltást hordozó, de kimondhatatlansága okán felfoghatatlan üzenetek hordozója, hogy belekavarjon a megszokott állapotokba, mint teszik azt a jövevények az Oresztész-legendától fogva a hollywoodi börtöntárgyú színes szélesvásznúakig mindenütt.

Ebben a történetben a képzelt helyszín mellett maga az üzenethordozó lénye is a szokatlanságok közé tartozik, amennyiben a kimondhatatlan szavakat egy szokatlanul tenyérbe mászó törpének kellene a tudtunkra adnia, de ezt sajnos annyira tenyérbe mászóan teszi, hogy fő funkcióját -azt, hogy átvezesse a nézőt az elbeszélt történet labirintusán -képtelen teljesíteni, a magára hagyott néző pedig pillanatnyi kedvének és befogadóképességének megfelelően bolyong az ide-oda csapongó elbeszélésben.

Melynek során számos érdekesség tanúja lehet, mely érdekességek valami, közelebbről meg nem határozott okból kifolyólag az orosz irodalom néhány, eddig feltáratlan sorskérdése - jelesül Tolsztoj és Csehov rendezetlen matrimoniális viszonyai - köré csoportosulnak. Meglehet, tényleg minden másként alakult volna, és most nem itt tartanánk, ha Tolsztoj legalább a feleségét nem ítéli dögunalomra, és akkor is jobb lett volna, ha Csehov megdugja a képzelt kirgiz cselédlányt.

Koránt sincs természetesen kizárva, hogy az előadás ennél lényegesen többről szólt vagy szólt volna, a nagy ívű terveket azonban a felkészülésre jutó, szemérmetlenül rövid idő aláaknázta, a nézők szeme elé gyakorlatilag egy szinopszis vázlata kerül, időnként -pl. Kari Györgyi színpadi jelenléte (őrület, hogy azt csinál a hangjával, amit akar), Hevér Gábor hűvös öniróniája, továbbá egy Andreia Rocha nevű sellő puszta léte által - felszikrázva. Egyébként meg csak úgy, maximum a mit keresek én itt kérdését boncolgattatva a nézővel.

Ami viszont egy alapvető egzisztenciális kérdés, és lehet, hogy túlbecsüljük magunkat, amikor azt hisszük, hogy ezt amúgy is feltennénk magunknak.

Rút Ernő

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.