| ||
Dávid és Tamás ikrek, egyikőjük kedvenc meséje a Piękna i bestia (A szépség és a szörnyeteg), másikuké Az oroszlánkirály – magyarázzák a játékba belefeledkezve, miközben hol lengyelül, hol magyarul röpködnek a különféle állatnevek, meserészletek, dalok. Még csak 4 évesek, de a nyelvváltás nem okoz nekik gondot: a családjuk kétnyelvű, születésük óta több nyelven kommunikálnak velük. „Itthon Anna mindig lengyelül, én pedig magyarul szólalok meg, így a fiúk hozzá lengyelül, hozzám magyarul beszélnek. Sosem keverik, mindig tudják, kivel, milyen nyelven fognak tudni beszélni. Nekik ez teljesen természetes helyzet” – meséli az édesapjuk. Bence és Anna a munkájuk során ismerkedtek meg, s bár még ma is sokat használják egymás közt az angolt, mindketten remekül beszélik a másik anyanyelvét is. Családjuk tipikus példája annak, hogyan válhat valaki már kisgyerekkorában két- vagy akár többnyelvűvé.
Auf Wiedersehen, goodbye
A bilingvizmus tág fogalom, csupán az egyik esete a kisgyerekkorban elsajátított kétnyelvűség. „Régebben szigorúbban definiálták: azt az egyént tekintették kétnyelvűnek, aki mindkét nyelvének anyanyelvi szinten, »tökéletesen« volt birtokában” – magyarázza Navracsics Judit nyelvész, akinek a kisgyerekek kétnyelvűsége a szakterülete. „Ma az elfogadott meghatározás szerint az a kétnyelvű, aki mindkét nyelvét aktívan használja a mindennapjaiban, mert élethelyzete megköveteli mindkét nyelv tudását.” Létezik a kései, felnőttkori kétnyelvűség, amikor a második nyelvet serdülőkorban sajátítja el az ember, és létezik a korai vagy gyermekkori bilingvizmus, amikor mindez 3 éves kor előtt történik. Akárcsak Bencéék esetében.
A vegyes házasságok és a külföldi munkavállalás korában már-már átlagos jelenségnek mondható a kétnyelvűség. A nyelvelsajátítás lehet „természetes”, ha a családban a két szülő más-más anyanyelvet beszél – Bencééknél így történt például –, vagy ha a szülők egy nyelvet beszélnek, de a közösség, ország, amelyben élnek, egy másik nyelvet használ. Erre példa a Bécsben élő, magyar–testnevelés szakos Péter története, akinek zenetanár szülei még a születése előtt költöztek Ausztriába. Lehet a bilingvizmus „önkéntes” is, amikor a szülő elhatározza, hogy bár egynyelvű a környezet, mégis két nyelvre szeretné tanítani a csemetéjét. Ez a módszer komoly viták tárgyát képezi. Nem véletlenül beszél a szakirodalom nyelvelsajátításról, és nem nyelvtanulásról: az előbbi ugyanis nem tudatos folyamat, amelynek során a kisgyerek a környezetből érkező nyelvi ingerek hatására tanulja meg használni a nyelvet. Vekerdy Tamás gyerekpszichológus szerint is ez a választóvonal abban, hogy valaki hogyan éli meg kétnyelvűségét: „Amikor a szülői ambíció azt mondja, hogy a nyelvek fontosak, ezért – bár nem vagyok anyanyelvi beszélő – angolul fogok beszélni a gyerekemmel bölcsős korától, az nem az igazi. A gyerek ugyanis nemcsak arra fogékony, amit hallás alapján felvesz, hanem azt is átéli, ami zajlik a beszélőben. Ez az erőltetettség, ha így próbálnak kétnyelvűséget előállítani, enyhén zavaró és problematikus lehet. De ha ezt egy élethelyzet hozza, biztos, hogy az előnyei fognak érvényesülni.”
Néhány évtizede még a többnyelvűség negatív hatásairól lehetett hallani, a kutatások azonban mást mutatnak. Bár elméletileg lehetséges, hogy a kétnyelvűek szókincse mindkét nyelvükben valamivel elmarad az egynyelvűekéhez képest, de – mint azt Navracsics Judit mondja –, ahogy az egynyelvűek sem tudják tökéletesen az anyanyelvüket, ugyanúgy a kétnyelvűeknek sem kell mindent mindkét nyelvükön tudni: „A komplementer elv alapján vannak dolgok, amelyeket az egyik nyelvükön, másikakat a másik nyelvükön kell intézniük-végezniük, tehát a nyelvek között mondhatni munkamegosztás van.”
Bár a kétnyelvű gyerekek sajátos nyelvi környezetben cseperednek, a nyelvelsajátítás pont ugyanúgy zajlik, mint az egynyelvűeknél, legalábbis akkor, ha csecsemőkortól hallják mindkét nyelvet, magyarázza a nyelvész. Általánosan megfigyelhető, hogy kicsit később kezdenek beszélni, mint egynyelvű társaik (kb. 2-2,5 évesen), de még ez is bőven időben van, mondják a szakértők. „Ha kis eltolódás van időben a két nyelv között, akkor bizonyos készségeket már az egyik nyelvben megszerzett a gyermek, így azok elsajátítása a másik nyelvben sokkal gyorsabban megy. Ugyanakkor a két nyelv folyamatosan hat egymásra, ezért gyakoriak a nyelveken átívelő túláltalánosítások” – teszi hozzá Navracsics. „Például, ha a gyerek rájön az egyik nyelvben egy törvényszerűségre, megpróbálja azt a másik nyelvben is alkalmazni: de ott nem biztos, hogy működik. Sokan megijednek ettől a gyermekkori kevert nyelvhasználattól, pedig ez természetes. Nem az okozza, hogy a gyermek nem tudja elkülöníteni egymástól a nyelveket, és nem jelent zavart a fejlődésében, hanem pusztán pragmatikai okai vannak. Például, hogy a rövidebb goodbye-t szívesebben mondják ki, mint a német megfelelőjét, az auf Wiedersehent, és hasonlók.”
Dávid és Tamás egyik első szava az autó volt. Hogy ez a lengyel „auto” vagy a magyar „autó” volt, arról megoszlanak a vélemények, ámbár kisebb korukban az anya nyelvét, a lengyelt használták inkább – ebben az időszakban az anyukájukkal töltöttek több időt: „Amikor a bölcsődébe mentünk, írtunk egy listát, 20–30 szavas miniszótárt, mert akkor inkább a lengyelt használták. Most itthon is, egymással is inkább magyarul beszélnek. Hozzám csak néha szólnak magyarul, ha nagyon fáradtak vagy baj történt. Ilyenkor mindig megismétlem lengyelül, amit mondanak, így próbálok váltani. Nagyon érdekes, hogy a legkisebb testvérhez, aki még ugyan nem tud beszélni, mindkét fiú lengyelül beszél. A nyelvek keverését ritkán veszik észre. Dávid csinál néha olyat, hogy ha nem jut eszébe valamilyen szó, akkor magyarul beszúrja a lengyel mondatba. Tomi inkább rákérdez, és utána mondja lengyelül” – meséli Anna. Kétéves korukra már teljesen el tudták különíteni, kihez milyen nyelven kell fordulni. Ez általánosan is jellemző a kétnyelvű gyerekekre: nagyon hamar, nagyon jó kontextusfelismerő képességük alakul ki. A korai kétnyelvűségnek talán ez a kutatásokkal is igazolt legnagyobb előnye: ezek a gyerekek sokkal nagyobb metanyelvi tudással és pragmatikai képességekkel rendelkeznek, mint egynyelvű társaik. Emellett könnyebben tanulnak olvasni, eredetibben gondolkodhatnak, fejlettebb az analógiás gondolkodásuk is, alkalmazkodóképességben és toleranciában is előbbre járhatnak.
Péter, aki Bécsben nevelkedett, a második nyelvet már az óvodában tanulta: „Eleinte nem értettem semmit, mindig sírtam, el kellett hozni. Aztán az utolsó két évben lettek barátaim, de ők is inkább külföldiek voltak, egy török és egy cseh fiú: keveset beszéltünk, inkább csak játszottunk. Az iskolában már nem volt gondom, mivel a németet beszélem jobban, akcentus nélkül, ezért nem úgy tekintettek rám, mint külföldire. Emlékszem, amikor iskolásként még könnyűek voltak a németórák, anyu tanult velem, ki tudta javítani a leckéimet. Később, mikor komplexebbek lettek a feladatok, már egy szomszéd vagy anyu egy tanár ismerőse segített.”
Nem kétnyelvű szótárak
A két nyelv, ahogy a példák is mutatják, nem tükörként működik, tehát a közhiedelemmel ellentétben a kétnyelvűek nem született fordítók és nem kétnyelvű szótárakként működnek. Maga a nyelvelsajátítás sem szimmetrikus, általában könnyebb a gyerekeknek azon a nyelven elmesélniük, hogy mi történt, amelyik nyelven átélték az adott helyzetet.
Bencééknél minden elméleti modell működik: a gyerekek könnyedén váltanak nyelvet akár mondat közben is, attól függően, hogy apukájuknak vagy anyukájuknak címezik a mondandójukat, és látszólag nem okoz fejtörést nekik, ha egyszerre érkeznek az információk – egy lengyelül, egy magyarul. „Ha viszont én beszélek hozzájuk lengyelül, akkor nem vesznek komolyan. Például a nagyszülőkkel mentünk valahova, rájuk szóltam, hogy lengyelül beszéljenek, de csak azért sem váltottak” – teszi hozzá az apa. Tomi ezt meg is erősíti: „Csak magyarul dumáltam összevissza. Csak én értettem meg apu. Az nagyon jó.” (A gyerekek arról számoltak be, hogy az óvó nénivel szemben ezt még nem sütötték el.) A jelenséget a szakirodalom is megerősíti: ha a felnőtt megszokott környezetében nem a megszokott nyelven beszél a gyerekkel, előfordul, hogy a gyerek nem tudja értelmezni a hallottakat. Hasonlóan működik ez Bencééknél az angollal is: a szülők igyekeznek minél kevesebbet angolul beszélni egymással, a fiúkat sem tanították meg tudatosan, és ha véletlenül a vacsoraasztalnál angolra váltanak, a fiúk tüntetőleg nem is figyelnek rájuk.
Nem mindenki követi azonban a tankönyvi példát. Vera (a nyilatkozó kérésére a nevét megváltoztattuk – a szerk.) például azt meséli, hogy nem volt következetes a gyerekeivel, mindkét nyelven beszélt hozzájuk: héberül és magyarul is. A Budapesten élő családban az apa izraeli, az anya grúz, Vera ráadásul maga is (grúz és héber) kétnyelvű, de úgy döntött, grúzul már nem beszél a gyerekekkel, mert azt később úgysem tudják majd használni. „Nem volt különleges stratégiánk. Sokan nem ajánlották, de a gyerekek többségének szerintem semmi problémája nincs a többnyelvűséggel, és minél hamarabb kezdenek nyelvet tanulni, annál előnyösebb helyzetben vannak. Kétéves korukra két nyelven beszéltek, olyanok, mint a szivacs, elképesztően gyorsan tanulnak: a nővérem például oroszul is beszélt hozzájuk, anyukám grúzul, alapszavakat megértenek, nincs semmi összezavarodás. Inkább rám jellemző, hogy elkezdem a mondatot egyik nyelven és befejezem a másikon.” Ehhez még hozzájön, hogy a gyerekeket angol nyelvű bölcsődébe-óvodába íratták, így tulajdonképpen háromnyelvűek lettek a fiúk. Otthon héberül és magyarul, az oviban/iskolában pedig angolul beszélnek.
„Ha jól mesélek”
Az, hogy a gyerek többnyelvűként cseperedjen, egyik családban sem volt kérdés. „Nem akartam velük olyan nyelven beszélni, amit én sem tudok igazán jól, nem akartam, hogy azt higgyék, eleve hibásan beszélek. Az nekem sem lett volna jó, de nekik sem” – mondja Anna. Ráadásul az anyai ági rokonsággal csak lengyelül tudnak kommunikálni. „Sokszor jönnek hozzánk, és sokat megyünk mi is Lengyelországba, általában több hétre is, ez mindig nagyon pozitív élmény nekik: két rajongó nagyszülő, szép környezet, rengeteg szeretet, mindig várják, hogy menjünk” – teszi hozzá Bence. A fiúk magyar oviba járnak, ami dominánsabbá tette a magyar nyelv használatát, de a szülők szeretnék, ha később hétvégi vagy vasárnapi iskolába járnának a gyerekek, hogy ne felejtsék el a lengyelt és még jobban megismerjék a lengyel kultúrát.
A kétnyelvűséggel szemben hangoztatott kritikákban visszatérő elem az identitás kérdése. Vekerdy Tamás szerint ez egyrészt kisgyerekeknél még nem probléma, másrészt az identitás soktényezős valami, nemcsak a nyelvtől függ, és nem is biztos, hogy a két nyelv egyike határozza majd meg, hanem kialakulhat egyfajta világpolgár-identitás. „Az nem működik, hogy szülőként kitalálom, milyen identitást alakítok ki a gyerekben. Az működik, hogy elhatározom, mindig magyarul mesélek, és ha jól mesélek, akkor szeretni fogja a mesét, a nyelvet.”
Ester, aki Bécsben végzett nemrég magyar–francia szakon, legalább három nyelven kommunikált kiskorában: „Édesanyám és a nagymamám horvátul és magyarul beszélt hozzám, édesapám viszont csak olaszul. Ezeket a nyelveket párhuzamosan tanultam meg, majd az általános iskola negyedik osztályától Ausztriába jártam iskolába, megtanultam németül és angolul, gimnáziumban ehhez jött a francia.” A váltás az iskolával kezdődött: „Amikor a soproni általános iskolába kerültem, a magyar nyelv lett a fontosabb, ez később sajnos odáig fajult, hogy a nagymamámnak már csak magyarul válaszoltam. Elhanyagolódott a horvát, sőt az olasz is, mert a szüleim elváltak és édesapámmal nehezen lehetett tartani a kapcsolatot. Anyukám, igaz, nagyon jól beszél legalább öt nyelven, de azáltal, hogy a beszélgetéseinknél mindenféle nyelvet összehalmozunk, úgy érzem, egyiket sem tudom igazán. Ha például vele beszélek, nagyon keverem a nyelveket: sokszor németül, olaszul vagy horvátul jut eszembe egy szó és magyar ragot/végződést teszek hozzá (pl. essen-ozni; Domani megyek a Sporthalléba Schwimmkurzusra). Ez nem jó dolog, de nehéz róla leszokni.”
A nyelvek megőrzésében fontos szerepe van a későbbi oktatásnak. „Néha az egynyelvű iskolákban nem tudnak mit kezdeni a kétnyelvű gyermekekkel, a pedagógusok nincsenek felkészítve a kétnyelvű gyermekek oktatására” – magyarázza a nyelvész. „Nagy bánatom, hogy a felsőoktatásban, a tanárképzésben nem része a tanterveknek a kétnyelvűség. Ezen sürgősen változtatni kellene, mert egyre több a kétnyelvű gyermek az iskolákban, akikkel másként kell bánni, mint az egynyelvűekkel. Nem arról van szó, hogy speciális fejlesztésre van szükségük, de különösen kicsi gyerekkorban és alsó tagozatban időt kell nekik adni arra, hogy az információt feldolgozzák. A tanítónőknek nagyon kellene érteniük, hogyan működik a kétnyelvű mentális lexikon, vagyis a kétnyelvűek agya a nyelvhasználat és nyelvelsajátítás során.”
Hogy hogyan is néz ki a kétnyelvű gyerekekkel való foglalkozás, arról Linda mesél, aki egy osztrák Montessori bölcsődében dolgozik pedagógusként. 14 hónap és 3 év közötti korú gyerekekkel foglalkoznak, sok köztük, aki többnyelvű családból származik. Általában énekes fejlesztésekkel érik el a legjobb eredményeket, főként a többnyelvű dalok segítenek. Linda szerint a legjobb módszer a türelem: „Hagyni kell, hogy elmondja, amit szeretne, és ha valami helytelen, akkor utánamondjuk, visszakérdezünk helyesen, de sosem szabad direkt javítani, hogy ne vegyük el az örömét.”
Az otthon beszélt nyelv megerősítéséhez jól jöhet a hétvégi vagy vasárnapi iskolák segítsége. A Bécsi Magyar Iskola épp erre specializálódott: „A gyerekek a szabályos osztrák iskolai rendszerbe vannak beiskolázva, ezen felül pedig nyelvkurzusként járnak heti egy alkalommal délutánonként vagy kéthetente szombatonként magyarul tanulni. Színes a paletta, ami a tananyagot illeti: irodalom, írás, olvasás, nyelvtan, honismeret, dalok, játékok váltogatják egymást” – sorolja Sass Judit, az intézmény egyik vezetője. Az iskolai és óvodai foglalkozásaikat 120–150 gyerek látogatja (a nagyobb igény az óvodás korosztálynál mutatkozik), a lényeg pedig, hogy csak magyarul kommunikálnak a gyerekekkel.
„Ahhoz, hogy megőrizzük az elsajátított nyelveinket, az kell, hogy kapcsolatban maradjunk velük. A gyermekkorban elsajátított második nyelvet tökéletesen el lehet felejteni, ha valaki számára megszűnik a nyelvi input azon a nyelven” – mondja Navracsics Judit. A nyelvi kisebbségekben élőknél jól megfigyelhető, hogy két-három generáció alatt a beszélők teljesen átvehetik a többség által beszélt nyelvet. Pedig a jelenlegi tapasztalatok és kutatások szerint a kétnyelvűségnek csak előnyei vannak: hogy mást ne mondjunk, a továbbtanulási és munkavállalási lehetőségek is megtöbbszöröződhetnek.
| A kétnyelvű agy előnyei „Kimutatták, hogy a kétnyelvűek sokkal bonyolultabb mentális műveletekre képesek, mint az egynyelvűek” – tudjuk meg Navracsics Judittól. „A központi idegrendszer sokkal nagyobb tehernek van kitéve azáltal, hogy a megfelelő helyzetben a megfelelő nyelvet használva sikeresen kommunikálnak. Az agy oxigénellátottsága sokkal nagyobb, az idegi pályák egymással sokkal intenzívebben és hatékonyabban lépnek kapcsolatba. Megállapították azt is, hogy a szürkeállomány sűrűbb a korai életkorban kétnyelvűvé vált egyéneknél, és mint tudjuk, ez az agyi terület felelős a tanulásért, az információ feldolgozásáért. Tehát a kétnyelvűek sikeresebbek az iskolában, a tanulásban, absztrakt feladatok megoldásában. De nemcsak gyermekkorban jelentkezik a kétnyelvűség előnyként: időskorban a demencia és Alzheimer-kór is ritkábban fordul elő a kétnyelvű populációban, mint az egynyelvűben.” |
