Elönti a Földet a műanyag szemét

A léggömb is öl

Tudomány

A világ szeméttárolóiban és tengerein sok millió tonnányi műanyaghulladék hányódik. Nehezen bomlik, és akkor is mérgekkel traktál minket.

A 20. század egyik legnagyobb civilizációs leleménye volt a szintetikus anyagok felfedezése, s mint tudjuk, rohamos elterjedésükre sem kellett sokat várni. Úgy tűnik azonban, hogy az ajándék mérgezett volt: az évről évre megtermelt töméntelen mennyiségű (egyes becslések szerint évente 250 millió tonnányi) műanyaggal nem tudunk mit kezdeni, a jó része szemétté válik, elszennyezi a szárazföldeket, a folyóvizeket és tengereket. Még megbízható becsléseink sincsenek a szennyezés méretéről, habár az ismert adatokból azért következtethetünk a nagyságrendekre. A tengerekben, óceánokban sodródó műanyag mennyisége önmagában is elérheti a 190 millió tonnát. Megközelítően sem áll ilyen pontos becslés a rendelkezésünkre arról, mennyi műanyag köt ki a lerakókban. Csak az Egyesült Királyságban, ahol azért környezettudatosság terén előbbre tartanak, mint a világ legtöbb pontján, évről évre 3,8 millió tonna műanyag kerül a lerakókba, vagyis a felhasznált mennyiség több mint háromnegyedét nem reciklálják. Valószínű, hogy a műanyag szemét nagyobb hányada felhalmozódik a szárazföldön, majd ennek egy részét az esők kimossák, a folyók pedig a tengerekbe sodorják.

 

Valamit visz a víz

A kutatók azon vannak, hogy feltárják a műanyaghulladék útját. Eddigi munkájuk eredményeként arra a talán meglepő következtetésre jutottak, hogy az óceánban sodródó műanyag uszadék mintegy 90 százaléka az óceánon működő szemétforrásokból kerül a tengerbe – csak ez évente elérheti az 5,6 millió tonnát. A teherhajók eleve rengeteg hulladékot süllyesztenek a tengerbe, és akkor még ott vannak az utasszállítók, a szemetet bőven termelő hadiflották, és persze a halászhajók – az ő műanyaghulladékuk jellegzetes és mint látni fogjuk, rendkívül veszélyes. Valamennyi fenti hajótípusra jellemző, hogy a tengerbe ürítik a szemetet és szennyvizet is – az utóbbiban is hemzsegnek a műanyagdarabok.

A szárazföldi és a tengeri műanyagot már csak azért is érdemes megkülönböztetni, mert a lebomlás során is más lesz a sorsuk. Korábban úgy véltük, a műanyagok kivételes kémiai ellenálló képességük miatt a természetben is megőrződnek olyannak, amilyenek voltak – legyenek sós vagy édesvízben, földdel befedve vagy levegőnek kitéve. Ma már azonban egyértelműnek tűnik, hogy idővel minden műanyagra lebomlás vár, csak a folyamat útja, időtartama, okozója és pontos lefolyása kérdéses. Amit biztosra vehetünk, hogy egy műanyag pohár 50 évig sem húzza, az üdítős (többnyire PET-anyagú) palackok 400 év alatt bomlanak le, az eldobható pelenkák 450 évig hányódnak a természetben, egy horgászdamilnál viszont akár 600 évig is eltart, mire végleg elenyészik.

A szárazföldi hulladéklerakókban elhelyezett műanyag szemét korántsem élettelen közeg, erről a körülményről is mostanában tudhattunk meg többet. Egyáltalán nem csak a közismert, a műanyagot jó étvággyal rágó organizmusokról van szó; ahol ekkora mennyiségű felhasználható, szerves alapú polimer áll hasznosítatlanul, ott viszonylag gyors evolúció révén olyan speciális étrendű élő szervezetek fejlődhetnek ki, amelyeknek éppen erre lesz gusztusuk.

A potenciális lebontó organizmusok között találjuk a lepkefélék hernyóit, gombákat és egyes mikrobákat – könnyen lehet, hogy a hernyók is a gyomrukban élő mikrobákkal dolgoztatnak. Közös jellegzetességük, hogy képesek a műanyagok egyszerűbb szerves anyagok polimerizációjával keletkező óriásmolekuláit feldarabolni és azokat energiaforrásként felhasználni (lásd: Eldobja a zsömlét, megeszi a zacskót, Magyar Narancs, 2017. május 11.). Kár, hogy e lebontási folyamat során – amit akár jótékonynak is nevezhetnénk –, néha metán szabadul fel, az pedig a szén-dioxidnál is jóval erősebb üvegházhatással bír. Ez a helyzet szinte minden biológiailag lebomló (olykor ráadásul komposztálhatóként hirdetett) polimerrel, így a politejsavval is. Jó tudni, mert a műanyag lerakása mellett az egyik fő érv, hogy a szimpla elégetés során töméntelen mennyiségű füstgáz keletkezik. Nem mintha az érvelés bármit is számítana: a világ legtöbb régiójában a műanyaghulladék akár 60 százaléka is az égetőművekben köt ki.

 

Lassan őrölnek

Csak reménykedhetünk, hogy a köztudottan üvegházhatású égéstermékek (szén-dioxid, vízgőz) mellett legalább a többi káros füstgáz-anyagot sikerül kiszűrni és semlegesíteni. Hiszen nem csupán a szén-dioxid-kibocsátás az aggasztó: a PVC égetése során például sósav és klórozott szénhidrogének is keletkeznek, melyek önmagukban is mérgezők.

Jelenlegi tudásunk szerint a műanyagot bontó organizmusok lassan dolgoznak, és amúgy is csak bizonyos plasztikanyagokra fáj a foguk. Egyesek a polietilén-fóliát, mások a poliuretánt vagy a polietilén-tereftalátot, azaz a PET-palackokat preferálják. Mivel az égetés rendkívül kártékony égéstermékekkel jár, méghozzá igen gyorsan, kézenfekvőnek tűnhet, hogy jobb, ha inkább békén hagyjuk a hulladéktárolókba lerakott műanyagot. Egyre csak növekvő tapasztalataink azonban azt mutatják, hogy a műanyagok stabilitása éhes mikroorganizmusok nélkül sem tart örökké, típusonként más és más sebességgel bomlanak le. S miközben így tesznek, kifejezetten mérgező anyagok is keletkeznek, illetve szabadulnak fel. Ilyen például a mostanában gyakran emlegetett biszfenol A, amelyről kiderült, hogy hormonszerű tulajdonságokat mutat, voltaképpen imitálja az emberi szervezetben az ösztrogén működését. Ennek fényében elég riasztó, hogy csupán a közelmúltban korlátozták a használatát például a csecsemőknek, kisgyerekeknek szánt etető- és itatóedények anyagában, de előfordul még polikarbonát termékekben (CD-k, DVD-k), a számtalan célra (például erős ragasztókban) használt epoxigyantákban, az üdítősdobozok belső felületén és a hőpapír bevonatában is. Mivel a lerakók többsége alulról nincs tökéletesen szigetelve, a lebomlásból keletkező anyagok bekerülhetnek a talajba és a talajvízbe is.

 

Megfontolt lebomló

Az óceánokban hányódó hulladék sorsa még ennél is rejtélyesebb. Az uralkodó nézet jó ideig az volt, hogy a sós tengervíz megóvja a műanyagokat a biológiai eredetű lebomlástól, sőt a tengervíz sajátos összetétele és többnyire alacsony hőmérséklete a spontán kémiai degradációt is gátolja. A műanyag azonban a tengervízben sem hazudtolja meg magát, és ha megfontoltan is, de kémiailag bomlani kezd, amiben – friss kutatások szerint – a néha kissé sós levegővel és a napfénnyel való folyamatos érintkezésnek is lehet szerepe. Emiatt méreganyagok (a már említett biszfenol A, illetve polisztirol-maradékok) kerülhetnek a vízbe.

Ráadásul a műanyagok ultraibolya sugárzás (azaz napfény) hatására töredezni kezdenek, ami a tengerekben, a folyamatos sodródás miatt viszonylag gyors és megállíthatatlan aprózódáshoz vezet. A mikrotörmelékké morzsálódó műanyag megsokszorozódott felülete nagyobb esélyt ad a kémiai bomlásnak, ám valószínűbb, hogy a műanyagdarabok eredeti összetételükben, de tömegesen kerülnek be a tengeráramlatokba, óriási lebegő szőnyegeket alkotnak a világtengereken. Talán kevésbé látványosak, de nem kevésbé veszélyesek, mint a makroméretű műanyagdarabok alkotta, felülről is jól látható szemétszigetek. A tengervízzel együtt számtalan állat szervezetébe kerül a szemcsékből: vannak, amelyek akaratlanul szívják be az apró műanyag morzsalékot, mások (például cápák vagy vízimadarak) tudatosan kapják be a tápláléknak nézett nagyobbacska plasztiktörmeléket is. Ezek élettani hatása még nem teljesen tisztázott, de a műanyag morzsák tápcsatorna-elzáródást, fulladást is okozhatnak vagy más belső szervekben okoznak sérülést, funkciózavart.

A műanyagok nem csak lenyelve kártékonyak: a tengeri állatok számára ennél is veszélyesebbek az elhagyott műanyag halászhálók. Ha egy szerencsétlen teknős, fóka, bálna vagy delfin beléjük gabalyodik, a sorsa ezzel többnyire megpecsételődik. A halászhálónak van egy szárazföldi rémtársa is: a Micimackóban is megénekelt léggömbmaradék. Ami ott az édesbús emlékek jelképe, az a természetben gyilkológép: számtalan szárazföldi és vízi élőlényre csavarodhat rá és fojthatja meg őket, az óvatlanul lenyelt lufidarab pedig elzárhatja a tápcsatornát. Éppen ezért a közelmúltban kampány is indult, amellyel a tömeges, többnyire héliumos lufieregetést próbálják kordában tartani. A látszólag magasra szálló léggömbök ugyanis utólag visszahullnak a földre, s még a gumi vagy a környezetbarátként hirdetett latex sem bomlik le elég gyorsan, nem is szólva a fémbevonatú nejlon léggömbökről.

 

Be a szervezetbe

A műanyag maradványai, egyrészt mikroméretű törmelék formájában, másrészt a műanyag bomlása során keletkező anyagokként bekerülhetnek és bele is kerülnek az ivóvízbe, és így utat találnak a szervezetünkbe is. 2017-ben végeztek először vizsgálatokat arról, hogy milyen koncentrációban bukkannak fel a vízben a műanyagból származó maradékok. A mérések szerint a fejlettebb régiók közül műanyagszempontból messze az Egyesült Államokban a legszennyezettebb a csapvíz, de Nyugat-Európában is van annyi a vízben, hogy egy átlagos vízfogyasztó évente 3-4 ezer apró plasztikszemcsét is lenyelhet. Még szerencse, hogy azért ezek a mikroméretű műanyag törmelékek is nagyságrendekkel nagyobbak, mint az egészségügyileg bizonyítottan kártékony nanoszemcsék.

Egyelőre csak hipotéziseink lehetnek arról, hogy milyen káros hatásai lehetnek a szervezetbe kerülő plasztikmorzsalékoknak és lebomlási termékeknek. Leggyakrabban a biszfenol A-t ültetik a vádlottak padjára, egyes ftálsav-észterek társaságában, amelyeket például a PVC lágyításához alkalmaznak. A gyanú szerint ezek a vegyületek gátolják a pajzsmirigy üzemszerű működését, felborítják a normális szexhormonszintet (vagyis az androgén és az ösztrogén hormonok egészséges arányát), és ezáltal kedvezőtlenül befolyásolják például a termékenységet. Még nem sikerült klinikai vizsgálatok révén meggyőzően kimutatni, hogy milyen hatása van az alacsony koncentrációjú szennyeződéssel való napi érintkezésnek, bár egyes kutatások szerint még a daganatok és a cukorbaj kialakulását is előmozdíthatja a biszfenol A-val való sűrű érintkezés.

Műanyagfüggőségünket tekintve illuzórikusnak tűnik a fogyasztás és ezzel a termelés mennyiségének csökkentése – bármennyire is ez lenne a kívánatos. Amíg pedig így állunk, hiába is reménykedünk bármilyen természetes lebontó mechanizmusban: nincs az a gomba vagy baktérium, amely ilyen ütemben tudná felzabálni, amit szétdobáltunk. A ciklikus áramlások által körbe-körbe utaztatott s folyamatosan aprított-őrölt műanyaghulladék mennyisége pedig nőttön-nő a tengerekben: hamarosan annyi műanyag lesz a vízben, amekkora az ott élő halak össztömege.

Meglátni az aprót

A tengerekbe kerülő műanyagok sorsa után kutatók fő problémája eddig az volt, hogy az apró (1 milliméternél is kisebb) részecskék már nem láthatók, éppen ezért a tengervízbe került műanyag 99 százalékát szem elől vesztettük. Az angliai University of Warwick kutatói most új módszert dolgoztak ki: a „Nílus-vörös” nevű festékanyaggal teszik fluoreszkálóvá a vízben lebegő apró műanyag szemcséket. A festék speciálisan ezekre tapad rá és békén hagyja a fa vagy kőzet alapú szemcséket. A megfestett vizet ezután speciális, fluoreszcenciára érzékeny mikroszkópokkal, majd számítógépes programokkal analizálják. Egy meglepő következtetést már sikerült is leszűrni a vizsgálatokból: az apró műanyag szemét anyaga, legalábbis a dél-angliai tengerpartok közelében, döntően polipropilén.

 

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.