cyberhírek

  • Narancs
  • 2006. augusztus 10.

Tudomány

cyberhírek

Együttalvás Osztrák alváskutatók szerint az egy ágyban alvók zavarják egymást: még a szexmentes éjszaka is felborítja az alvási mintákat, s reggelre csökkennek az együtt alvók kognitív képességei is. Bár a férfiak úgy gondolták, hogy partnerrel jobban aludtak, a nők meg épp fordítva, a valóságban mindkét nem nyugtalanabbul aludt, akkor is, ha nem volt köztük szex.

Zsoltároskönyv Ezeréves zsoltároskönyvet talált egy építőmunkás egy ír mocsárban. A körülbelül húszoldalas, latin nyelvű könyvet időszámításunk szerint 800 és 1000 között írták, a borító és a könyv lapjai is állatbőrből készültek. A régészek a leletet Írország holt-tengeri tekercseiként emlegetik.

Forráskód A nyílt forráskódú fejlesztések népszerűsítése érdekében a Google létrehozott egy szájtot, ahová feltölthetik a programozók a megosztani kívánt projektjeiket. A szolgáltatás a több mint százezer projektnek otthont adó Sourceforge.net riválisa lesz. A szájt nem csak tárolja a kódokat, de lehetőséget ad a projektek megvitatására is.

Szélessáv A szemfenéken található retina (ideghártya) hasonló sávszélességű adatáramot küld az emberi agyba, mint a szabványos hálózati kártyán át kommunikáló számítógépek - igazolták amerikai kutatók tengerimalacok retinájával végzett laborkísérletek során.

Levélszemét A Vatikán is felkerült a levélszemetet forgalmazó országok listájára - derült ki az informatikai biztonsággal foglalkozó Sophos negyedéves helyzetjelentéséből. A világ legnagyobb spamelője még mindig az Egyesült Államok, amelyet sorrendben Kína, Dél-Korea és Franciaország követ.

Géntérkép Amerikai és német tudósok a következő két évben megfejtik a Neander-völgyi ember genetikai kódjait. A kihalt Neandervölgyiek több mint kétszázezer évvel ezelőtt jelentek meg Európában és Ázsiában, és még harmincezer évvel ezelőtt is éltek.

Hackerbűnözés A számítógépes hálózatok biztonsági rendszereit kijátszó hackereket a lakosság több mint kétharmada tudatosan kárt okozó bűnözőnek tartja, ugyanakkor a válaszadók közel harminc százaléka szerint a kódfeltörőket és a számítógépes adattolvajokat nem a rossz szándék vezérli. A hackerek tevékenységét a magyarok elenyésző kisebbsége, alig négy százaléka ítéli meg pozitívan, a rendszer elleni igazságos lázadásként. A Szonda Ipsos 1500 felnőtt megkérdezésével készült, reprezentatív júliusi kutatásában a megkérdezettek a kérdőívben felsorolt számítógépes visszaélések mindegyikénél súlyosabbnak ítélnek egy táskalopást, ugyanakkor egy fokkal kevésbé ítéljük el azokat, akik egy tömegközlekedési eszközön nem adják át az idősebbeknek a helyet, és még elnézőbbek vagyunk azokkal, akik illegális szoftvereket használnak. Még kisebb mértékben vált ki ellenszenvet, ha valaki illegálisan számol el személyes kiadásokat vállalati költségként, ha egészségesen megy betegállományba, vagy bliccel.

Nettévé A zenekiadók és a telefontársaságok után a hagyományos tévétársaságok monopóliumát is megrengetheti a tehetséges skandináv programozópáros. Most tévéadások terjesztéséhez írnak fájlcserélőt - adta hírül az [origo]. A dán Janus Friis és svéd társa, Niklas Zennström a Kazaa fájlcserélő, majd a Skype internetes telefon megalkotásával írták be magukat az internet történetébe. A duó a BusinessWeek információi szerint újabb szoftver kifejlesztésébe kezdett, amely tévéműsorok továbbítását teszi majd lehetővé az interneten. A vállalkozás egyelőre a The Venice Project (Velence-projekt) nevet kapta, mivel New York és London mellett Velencében is dolgoznak rajta programozók. Az ötlet nem új, hiszen a "hagyományos" fájlcserélőkön keresztül is nagy számban cserélgetnek filmeket, videofelvételeket az internetezők, és az élő tévéközvetítések továbbítására is létezik szoftveres megoldás. A két programozó valószínűleg "csupán" újfajta keretszoftvert és szolgáltatást készít, amely a fájlcserélők technológiáján alapul majd. Ennek előnye, hogy az adatforgalom java nem központi szervereken keresztül zajlik, amelyek kapacitása véges, hanem a felhasználók merevlemez- és sávszélesség-kapacitását használja ki.

Problémás az RFID Az amszterdami szabadegyetemen oktató Andrew Tanenbaum kritikusan szemléli a rádiós azonosítók (RFID) térnyerését, ezért hallgatóival anti-RFID készüléket fejlesztett ki. Az RFID-Guardian nevű eszköz figyeli a felhasználó környezetét, és jelez, ha valaki a közelben megpróbál adatokat kiolvasni RFID-csipekből. Az egyetemi projekt célja, hogy megvédje az embereket attól a technológiától, amely világszerte egyre elfogadottabbnak számít, ám sértheti a felhasználók információs önrendelkezési jogait - írta az Index a pte hírügynökség nyomán. A kéziszámítógép méretű RFID-Guardian sípolni kezd, amint a közelében aktív RFID-szkenner bukkan fel. A filléres költségű rádiós azonosító csip bevezetését például az útlevelekben tervezik, és az európai központi bank (ECB) is évek óta készül arra, hogy a bankjegyeket ilyen csipekkel lássa el. A német Livewire néhány hónappal ezelőtt olyan speciális útlevéltokot dobott piacra, amely az útlevél RFID-csipjén tárolt adatok védelmét ígéri. A tok műanyagába alumíniumrétegeket lamináltak, és így az eltett útlevélről jogosulatlanul nem lehet kicsalogatni az adatokat. Amerikai hackerek a New Yorkban megrendezett HOPE Number Six konferencián demonstrálták, hogy a VeriChip emberi bőr alá beültethető RFID-azonosítója egyszerűen másolható, így az egyedi azonosítónak szánt eszköz jelét észrevétlenül lemásolva ellopható a hordozó személyazonossága.

Tavak a Titánon Tavakat fedezett fel a Cassini űrszonda a Titánon, a Szaturnusz egyik holdján: a Földön kívül ez az első égitest, amelynek felszínén folyadékot találtak. A Titánon megfigyelt fekete foltok egy részéhez csatornák vezetnek, amelyek formájából egyértelműen arra lehet következtetni, hogy folyékony anyag alakította ki őket. A Titán légkörében lévő, nagy mennyiségű metán még fagypont alatt is folyékony marad, míg a víz nem, ezért - a hold dermesztő éghajlatát figyelembe véve - a tudósok szerint a tavakat folyékony metán vagy etán alkothatja. A tavak és csatornák azért maradtak sötétek a radarképeken, mert nem tükrözték vissza a sugarakat - ebből a kutatók arra következtetnek, hogy rendkívül sima a felületük. A folyadék folyamatos párolgása következtében - néhány esetben - a foltok köré üledék is rakódott. A tavakat az időszaki "esők" tölthetik fel. Az európai és amerikai összefogással megépített Cassini űrszonda 2004. július elseje óta kering a Szatunusz körül.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.