Hamut is mamut

Őslénytani fejlemények

Tudomány

Mamutcsalád a Balaton mellett, magyar dinók - hogy csak néhányat említsünk a közelmúlt paleontológiai szenzációiból. Lassan hazánk is helyet követel magának a nemzetközi őslénykutatás térképén.

Alighanem mindannyian tátott szájjal figyeljük a témára specializálódott természetfilmes tévécsatornákon, amint szerencsés paleontológus kutatók tonnaszámra ássák ki a dinók és más, nagyobb méretű dögök csontjait - amelyekhez képest már csak csemege az egykor élt szauruszcsalád ivóhelyén hagyott sáros lábnyom. Naivitás volna részünkről, ha azt hinnénk, hogy pont hazánk területét kerülték volna el e bájos lények - legfeljebb a kutatói szerencse hiányzott a feltárásukhoz. Mostanában meg mintha kifejezetten felgyorsult volna az őslénytani kutatás - az újabb leletek szinte kivétel nélkül a Balaton környékéről kerülnek elő, jelezvén, hogy a tó vidékének szépségeit nem a szandálosok, de nem is a tarisznyások fedezték fel először.

 

Jura, kréta, szivacs

Mint azt tudjuk, a világ nagy és híres dinoszaurusz-leleteit nem hazánkban tárták fel a kutatók, sőt egészen a hatvanas évekig kellett várni az első értékelhető leletekre - úgy tűnik, ez esetben is csak a kezdet volt nehéz. A magyar őslénykutatás kezdetei szorosan összekapcsolódtak a népgazdaság szükségleteiből fakadó ok- és célszerű munkatevékenységgel - magyar régésznek a létező szocialista periódusban úgyszólván felesleges volt csak úgy l'art pour l'art túrnia a földet, megtették azt helyette a tervteljesítés kényszerétől hajtott bányászati szakemberek. Így történt ez akkor is, mikor Wein György geológus 1966-ban, a Pécs melletti Vasas-II. külfejtésben váratlanul három dinoszaurusz-lábnyomra bukkant. A leletekről utóbb maga Tasnádi-Kubacska András, a legendás paleontológus állapította meg: ezek a mai Magyarország területéről való első dinónyomok. De nem ez volt az utolsó mecseki lelet: 1980 őszén jurakori kőszénrétegek között, egy mélyművelésű bányában fejtés közben újabb lábnyomokra akadtak. Kordos László, a Földtani Intézet munkatársa akkor kínai, iráni, grúz, angol és német nyomokkal hasonlította össze a leletet, s a rétegtani helyzet, valamint a nyomok sajátos morfológiája alapján egy új fajt írt le Komlosaurus carbonis néven. Ráadásul amint nevet is kapott a gyerek, mindjárt megugrott a feltárt leletek száma - azóta már vagy félezer (!) nyomot rögzítettek a kutatók. Ráadásul kiderült az is, hogy nem csupán egy, hanem több faj is élt a vidéken - a már említett Kordos László tíz különböző lábnyomtípust azonosított. Immár ismertek az amúgy kisméretű komlosaurus rokonai is: az Ornithopus Hitchcock és az Argozum Hitchcock egyaránt az alsó jurakorban élt: az ebbe a családba tartozó fajok jellegzetes, keskeny lábnyomai Eurázsia, Afrika és Észak-Amerika számos részén fellelhetők - s hangsúlyoznunk kell, hogy ez pusztán csak az egyik mecseki dinónyomtípus -, a többi ritka nyom még további vizsgálatokat igényel. Mint látható, jó ideig a kutatók pusztán bottal üthették a dinók nyomát, harmincöt év kellett ahhoz, hogy konkrét, kézbe vehető csontokat találjanak.

 

A felfedezés érdeme Ősi Attilát, az ELTE őslénytani tanszékének fiatal kutatóját illeti. Ő találta meg (akkor még geológushallgatóként) a 85 millió éve élt hungarosaurust az Észak-Bakonyban, az iharkúti bauxitbányában. Jellemző, hogy évekig azért nem állt a nyilvánosság elé, mert a bánya tulajdonosa nem akarta, hogy leletvadászok vagy egyszerűen kíváncsi turisták lepjék el a bánya meredek katlanját. A hungarosaurus egykoron (azaz a kései krétakorban - magyarul több tízmillió évvel fiatalabb, mint a komlosaurus!) igencsak kedvező természeti körülmények között élt: hazánk területének jó részét tenger borította, s ebből csupán néhány sziget emelkedett ki - mint például a mai Bakony vidéke. Az iharkúti lelőhely egykor (ah, boldog idők) szubtrópusi éghajlatú tengerpart volt, ám a hegyoldalon békésen napozó, ejtőző dinókat alighanem meglephette egy hirtelen áradás, amely a vízbe fúlt őshüllők tetemeit és a velük sodródó hordalékot végül lerakta a tenger partján. Jellemző, hogy az összes mostani lelet fellelhető volt egy ötven négyzetméteres területen. Az egészen pontosan Hungarosaurus tormainak nevezett lény úgy négyméteres lehetett, védőpáncélt viselt, és a hátán ráadásul még cápauszonyhoz hasonlatos taréjszerű képződmények is védték - az ilyen jelentős arzenál minden esetben arra utal, hogy viselője amúgy békés növényevő volt, akit alaposan felvértezett a természet a húsevő kollégák agressziója ellen. Az már csak hab a tortán, hogy a maradványok vizsgálata alapján kiderült, a tetemet előbb jó alaposan megtaposták - nyilván a pánikszerűen menekülő fajtársak, esetleg utóbb a szorgalmas dögevők -, mielőtt betemette volna a föld. A hungarosaurus maradványai és a lény rekonstrukciója még néhány hónapig megtekinthetők az egykori Csodák Palotájában - ugyanitt láthatók Ősi Attila másik fontos felfedezésének, a Bakonydraco galaczinak a maradványai. A bakonydraco, mint talán nevéből is sejthető, korántsem volt a hungarosaurushoz hasonló békés vegetáriánus: a repülő hüllők, azaz a Pterosaurusok közé tartozó szárnyas sárkánygyík menüjén halak, továbbá a vízparton élő puhatestűek és ízeltlábúak szerepeltek. A lény (amelynek alapvetően csak az alsó állkapcsa, valamint négy nyaki csigolyája került elő - így a többi jelentős kreativitást igénylő rekonstrukciós munka) szárnyának fesztávolsága 3-3,5 méter lehetett, fogai pedig nem voltak - ezért is a sajátos kímélő koszt. Mellesleg fellélegezhetünk, a két magyar őshüllő mintegy a turáni átkon túllépve nem lehetett egymás ellensége. Az is figyelemre méltó, hogy legközelebbi rokonai egyrészt messze nyugatról (Spanyolország, Marokkó), illetve Belső-Ázsiából ismertek - ők voltak az Azhdarchidák, a "hosszú nyakú" pteroszauruszok.

 

A földtörténeti középkorból más érdekes leletek is előkerültek - van közöttük régi, mint az 1899-ben Veszprém mellett felső triászi márgából előkerült kavicsfogú álteknős (Placohelys placodonta), melyet teljessége miatt máig a legértékesebb leletnek tartanak. S akad újabb felfedezés is: a közelmúltban a Gerecse hegység jurakori vörös mészkőrétegei között akadtak rá lelkes amatőrök egy háromméteres tengeri krokodil maradványaira.

 

Drákói szigor

Ha eluntuk volna a rusnya őshüllőket, jöhetnek a geológiai-földtörténeti értelemben véve fiatalabb ősemlősök - közülük is főleg a nagyobb testűek. Tiszta szerencse, hogy éppen hazánkban található a föld egyik leggazdagabb nyom- és lenyomategyüttese, az ipolytarnóci paleontológiai emlékhely. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere - jellemző, hogy az égetnivaló, büdös kölykök már az előző évszázad elején is a földtörténeti újkorból származó cápafogakkal játszadoztak, ezeket a kutatók szerint magas fluoridtartalmuk mentette meg az enyészettől (lám, mégiscsak érdemes fogat mosni). Fogból amúgy akad itt bőven. Nem csupán vagy 24-féle cápa evőeszközeit, de krokodil-, sőt delfinfogakat is találtak errefelé. A lelőhely nem éppen új, Kubinyi Ferenc 1837-ben fedezte fel (ő még csak a hatalmas, megkövesedett, átkovásodott fatörzsről értesült - ebből, hála népünk notórius gyűjtőszenvedélyének, mára csak darabok maradtak meg), s 1944-ben nyilvánították első ízben védetté.

 

A geológiai tanösvény bejárása révén tökéletesen tanulmányozható ama bizonyos kor (alsó miocén, az ún. eggenburgi emelet eleje, vagy 24 millió évvel ezelőtt), ahol a Paratethys sekélytenger üledékeibe nyomódva, egy akkori gázló, ha úgy tetszik, állati strand mentén képződött megannyi paleontológiai lelet. S hogy fenn is maradjon, arról megint csak egy katasztrófa gondoskodott: a 19-20 millió évvel ezelőtt kezdődő, intenzív tektonikus mozgásokban gazdag periódus részeként egy hasadékvulkánból tört elő egy hatalmas riolittufaár, s az izzó piroklasztikum (akárcsak egykor Pompejinél) betemette, de egyben konzerválta is az egykori trópusi esőerdővel szegélyezett folyópart élővilágát.

 

A Tasnádi-Kubacska András, majd Kordos László által folytatott rendszeres kutatások vagy 11 állatfaj mintegy háromezer lábnyomát tárták fel - ehhez jön még a 15 ezer virág- és levéllenyomat -, a fajták között az obligát szarvasfélék, őzek és madarak mellett óriás orrszarvút és nagy testű, korabeli ragadozót egyaránt azonosítottak.

 

S ha valakinek hiányzott volna a magyar mamut, annak az idei nyár szenzációjaként teljesülhettek vágyai. A balatoni elkerülő út építése közben Balatonakarattya (valamint Csajág) mellett egy mamutborjú, majd egy felnőtt mamut csontjai kerültek elő, amelyek haláluk helyszínéül megint csak a Balaton vidékét választották. A leletek kora mindössze tízezer év (ez már a földtörténeti legújabb kor) - amúgy ez a faj életének utolsó pillanata lehetett, tudniillik az eredetileg négymillió éve Afrikában feltűnt böszme emlősök pont ebben az időszakban (pleisztocén vége) adták be végleg a kulcsot. Ami biztos, az biztos, rögvest névadó pályázatot írt ki az illetékes Útgazdálkodási és Koordinációs Bizottság (az ötleteket a mamut [at] ukig [dot] hu címre lehet küldeni, a nyertes a továbbiakban hivatalos keresztszülőnek minősül). Az itteni lelet viszonylag gazdag, hiszen a valahogy elkeveredett koponyacsontokat leszámítva sokféle csontból rakhatják össze a puzzle-t a kutatók. Először egy bazi nagy redős zápfog, majd egy több mint egyméteres agyar került elő, azután lapocka, csigolya, borda, miegyebek.

 

A kutatók sok mindent meg tudnak állapítani a leletek löszös környezetéből: tudják, hogy az akkori glaciálison (jégkorszakon) belül egy viszonylag enyhe, a maitól nem sokban eltérő klímájú (most is jégkorszak van - ugye tudták?) periódusban érte őket a halál - igaz, a pontos okáról még nem tudnak nyilatkozni a helyszínelők.

 

Közös többszörös

S nem állhatunk meg e ponton, hiszen úgy tűnik, az emberelődök kutatásában sem maradtunk el a világtól. A legismertebb példa az először 1967-ben Rudabányán feltárt állkapocsleletek alapján rekonstruált Rudapithecus hungaricus 10,5-11 millió éve élt hazánkban, a kutatások jelenlegi állása szerint 120-130 centiméter magas lehetett, agytérfogata 280-330 köbcentiméteres - a paleontológusok álláspontja szerint a rudabányai előember (vagy még inkább ősmajom) a Dryopithecusok közé sorolható erdei majom volt, egyes hipotézisek szerint ez a faj lehetett az ember és a csimpánz közös őse.

 

A Rudabánya melletti (a címre még legalább két másik település is igényt tart) lelőhely mindenesetre máig is az egyik leggazdagabb: 1985-ben egy lignitmezőn leltek rá az első teljes koponyára, amely nőstény rudapithecusé volt, 1999-ben pedig egy minden addiginál épebb rudapithecus-koponya került elő, amelyet Gabinak neveztek el a szerencsés kezű megtaláló, Hernyák Gábor tiszteletére. Gabi nyomán immár minden korábbinál hitelesebb rekonstrukciós portrét készíthetnek a rudapithecusokról - most már csak az eddig ismeretlen művész jelentkezésére vár a tudós közösség.

 

Természetesen ennél (geológiai értelemben) fiatalabb leleteket is találtak már az ember elődeinek kutatói - a leghíresebbek tán a vértesszőlősi ősembermaradványok, amelyek egyes vélemények szerint a Homo erectus és a Homo sapiens közötti átmenetet tanúsítják -, ám mások sokkal szkeptikusabbak ebben a tekintetben. Ami biztos, hogy a többnyire a Homo erectus fajba sorolt Samut (illetve ami megmaradt belőle: fogak meg egy nyakszirtcsont) 1965-ben találták meg, korát előbb félmillió évesre, utóbb 320-380 ezer évre, legújabban pedig - radiometrikus kormeghatározás alapján - "mindössze" 185-210 ezer évesre becsülik, közeli rokonai pedig Jáván, Kínában, Tanzániában és Németországban kerültek elő.

 

Túrni eddig is érdemes volt, ezután is érdemes lesz (a munkát persze hagyjuk a profi szakemberekre) - ki tudja, mikor akad kezünk ügyébe a világot alapjaiban megváltoztató lapocka- vagy lábszárcsont.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.