cyberhírek

  • *
  • 2008. augusztus 7.

Tudomány

Levélszemét Elektronikus hirdetés kizárólag a címzett egyértelmű, előzetes hozzájárulásával küldhető - foglalt állást az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté azokra a beadványokra reagált, amelyekben a panaszosok - cégek, magánszemélyek - a kéretlen elektronikus levélküldés gyakorlatát kifogásolták. Lehallgatás A szerb internetszolgáltatók a legfelsőbb bíróságon támadják meg az országos telekommunikációs ügynökség döntését, miszerint korlátlan hozzáférést kell adniuk rendszereikhez a titkosszolgálatoknak. Ûrfényképek A www.nasaimages.org oldalon elindult a NASA és az Internet Archive digitális archívuma, ahonnan több millió képet és több ezer órányi videót lehet letölteni. Õssejtkísérlet Halálos idegrendszeri betegségben szenvedő páciensek bőrsejtjeit alakították át felnőtt őssejtekké, majd azokat idegsejtekké amerikai kutatók. Elutasítás A dél-koreai hatóságok elutasították a tudományos csalás miatt letiltott kutató, Hvang Vu Szuk kérését, hogy folytathassa emberi őssejtekkel zajló kísérleteit. Szénhidrogén A Cassini űrszonda a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán felszínéről készült felvételei bebizonyították, hogy folyékony szénhidrogének alkotják az égitest tavait. Mélytenger Tengerbiológusok először fogtak élő halat egy mélytengeri, víz alatti hőforrás közelében.
A kutatók 2300 méter mélyről hozták fel az élőlényt.

Ûrturizmus Három cseh állampolgár is megvette a jegyet a Virgin Galactic háromórás űrturistaútjára. A Virgin Galactic útjaira április eleje óta lehet jelentkezni Csehországban.

Útinform A GPS-navigációs eszközöket valós idejű forgalmi adatokkal ellátó rendszer indul Magyarországon is. A Traffic Message Channel (TMC) FM rádióhullámokon terjesztett közlekedési híreit közvetlenül a navigációs készülékek dolgozzák fel, a szolgáltatást támogató készülékek útvonaltervezéskor nemcsak a távolság vagy a menetidő alapján optimalizálhatják az útvonalat, hanem figyelembe vehetik a TMC-ben jelentett útlezárásokat és torlódásokat is. Ha a rendszer menet közben értesül egy, az útvonalat befolyásoló eseményről, figyelmezteti a vezetőt, és elkerülő útvonalat is ajánl. A szolgáltatás a felhasználók számára ingyenes lesz, a közlekedési információk fő forrása a Fővinform és az Útinform. A TMC-jeleket a Magyar Rádió sugározza az MR2 Petőfi rádió országos adóhálózatán.

Társkeresés Egymillió magyar az interneten keresi a párját - derült ki a legnépszerűbb magyar online társkereső oldal, a Randivonal társkeresési szokásokról és trendekről készített elemzéséből. Az országban mintegy másfél millió egyedülálló, 70 év alatti felnőtt él, többségük ma már az interneten (is) keresi partnerét. A netes társkeresés elsősorban a felsőfokú végzettségű, 25-49 éves városlakók körében tekinthető általánosnak, közülük minden harmadik keresett már partnert a világhálón. A tipikus netes párkereső tizennyolc emberrel levelezik, majd közülük néggyel randevúzik, mielőtt megtalálja az igazit. A válaszadók 30 százaléka nyilatkozta, hogy egyetlen randevú elég volt ahhoz, hogy új társra találjon.

Hullámturbina Az Atlanti-óceán hullámaiból száz kilowatt villamos energiát termelő turbinát állítottak üzembe a skóciai Islay-szigeten. Ez az eddigi legnagyobb turbina a szigetországban: a Wavegen óceánparti telepén 20 millió fontos befektetéssel összesen negyven hasonló erőművet építenek a következő másfél évben. A megtermelt áram 1500 háztartás éves fogyasztását fedezi, a parttól 350 méterre húzódó turbinasor hullámtörőként is szolgál.

Víz a Marson Van víz a Marson - jelentette be a múlt héten az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA a bolygó felszínét kutató Phoenix szonda vizsgálatai nyomán. A Phoenix a vörös bolygó északi pólusának fagyott talajából vett mintákat robotkarjaival. Ezeket később felhevítette, s az így keletkező gázokat elemezve vízgőz nyomaira bukkantak. A víz jelenlétéből a kutatók arra következtetnek, hogy egykor szerves élet is lehetett a bolygón.

Előz a Firefox Az Adverticum felmérése szerint Magyarországon már többen használják a Firefox böngészőprogramot, mint a korábban szinte egyeduralkodó Microsoft Internet Explorert. A verziószám nélküli böngészőhasználatban a Firefox részesedése 48,9 százalék, az Internet Exploreré 46,8 százalék. Világszerte továbbra is az Explorer a legnépszerűbb böngésző 75 százalékos részesedéssel, második a Firefox 17, harmadik a Safari 4 százalékkal.

Rakétaliga A rakétameghajtás és az országúti versenyzés kombinációjából új motorversenysport alakult ki - adta hírül az Index a New Scientist nyomán. Az első rakétameghajtású versenygép kedden mutatkozott be a közönségnek az amerikai Oshkosh városban rendezett AirVenture légi bemutatón. A rakéta-repülőgépeket négypercnyi folyamatos meghajtásra elegendő üzemanyaggal látják el, de a verseny tizenkét perces, így a versenyzőknek váltogatniuk kell a vitorlázórepülés és a rakétameghajtás között. A rakétarepülőket elsősorban az űriparban érdekelt magáncégek - például az XCOR Aerospace és az Armadillo Aerospace - fejlesztik. További részletek: www.rocketracingleague.com.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."