A Szolnoktól harmincöt kilométerre fekvő nagyközség baljóslatú nevéhez - fegyverhordozó - híven jelentős történelmet mond magáénak. Már 1212-ben "megírják", de hiába lett később virágzó mezőváros és vámszedőhely, a török a földdel tette egyenlővé. Jóval később az itt élő Orczy Antal gróf nyújtott menedéket a szökésben lévő Bajza Józsefnek és Vörösmarty Mihálynak. Persze a település ettől még apró betűvel sem került a történelemkönyvekbe, s más miatt sem lett "világhírű": nem vált turistaparadicsommá, mint a közeli Abádszalók, sem nosztalgikus zarándokhellyé, mint a Horthy-hagyaték miatt a szomszéd vár, Kenderes, ahová 1968-ban még a Kádár-kor vasembere, Schirilla György is elfutott Budapestről (140 km!). Igaz, nem a kormányzó miatt, hanem hogy fölavasson egy bisztrót.
Fegyverneket elkerülték a botrányok, a katasztrófák; sokáig ugyanúgy próbált boldogulni, mint a többi hozzá hasonló kelet-magyarországi település. A mezőgazdaságból. Ipari létesítményeket nem nagyon avattak a rendszerváltás előtt, annak is egyre kisebb a jelentősége, hogy a sokak által csak lassítósávnak mondott 4-es főút mentén fekszik.
Tűzön járó
Egy valaha emlékműként (felszabadulási, tanács-köztársasági?) használatos betonmonstrum fogad, az utcák tiszták, a porták rendezettek, négy óvoda, két általános iskola (az egyik szakiskola is), három idősek otthona, két könyvtár és működő művelődési ház is van.
És most itt ez a domb, a Kálvária-domb, ami ősidők óta itt áll, de csak mostanában derült ki róla, hogy varázsereje van. Igaz, hogy az a hölgy, aki nemrégiben még csodálatos gyógyulásáról beszélt, fáradtságra hivatkozva nem vállalja a beszélgetést, mások pedig annyival intézik el a dolgot: "ez egy baromság!", mégis találunk pozitív hozzászólót. Egy bácsit, akkumulátoros kerekes székben. "Elmegyek ezzel az aljába, onnan már bottal föl tudok menni. Mindennap fölmegyek, ha jó idő van. Aztán, ha van ott valaki, az jó, mert beszélgetünk, ha nincs, akkor meg csak vagyok egymagamban. Hát nem tanultam meg járni az energiáktól, de jól érzem magam ott fönt, nem vagyok ideges. Persze nem mindegy, hova áll az ember. Bemérték. Jobboldalt hét egész valamennyi, balra meg csak hat. Én mindig az erősbe állok" - mondja, bár arról nem tud beszámolni, hogy pontosan mi az a "hét egész valameny-nyi". Inkább témát vált: "Ezt most tettem rá - mutat a 'járművén' díszelgő, színes GPS-hirdetésre -, mert a fiam vett egy ilyen műszert. Különben meg úgy vagyunk mi is, mint az alma, kívülről pirosak, belül meg rothadunk. De a dombról tényleg csak azt mondhatom: szeretek oda járni. Menjek inkább a kocsmába? Azért oda is kell menni. Tudja, kell a működéshez. Jobban lehet vizelni." S hamarosan találunk egyik másik hívőt is. Tőle nemcsak azt tudjuk meg, hogy közvetlenül a kereszt tövében a legerősebb a sugárzás, és legalább egy órát ott kell állni, hogy érződjék a hatás, de azt is, hogy egész Fegyvernek körbe van "szurkálva" gázkutakkal. "És van gyógyvize is, ami persze nem csoda, hiszen ahol ilyen szakrális helyek vannak, ott gyógyvíz is van."
Szerencsénkre a viszonylagos érdektelenséget jól ellenpontozza a domb tövében rendezett alkonyati esemény, a falunap nyitóakkordja. Lenyugvó nap festi narancsra a dombon álló kőkeresztet, balra temető, jobbra legelésző nyáj. A domb aljában három méter átmérőjű körben izzik a parázs, az egyik oldalán fehér ruhás férfi hívogatja a bátrakat, akik - ha mernek - mezítláb vágnak az adott körülmények közt végtelennek tűnő távnak.
A többség persze bámészkodó, de vállalkozóból is jócskán akad. Aki átszalad a tűzön, a férfi karjaiba omlik, a boldogság leírhatatlan. Amit látunk - mint egy bennfentes megjegyzi -, "sima" tűzön járás. Akinek csak egyszer volt ezoterikus magazin a kezében, tudja, miről van szó. A hitben való megerősödésről, és persze gyógyításról.
"Olyan érzés volt, mintha hideg vízre mentem volna" - mondja egy hölgy, egy ugrásra az eksztázistól. Ám mielőtt nagyon elszállna, arról beszél, hogy egy ilyen akciót nem lehet bárhol megrendezni. Azt persze sejtettük, hogy tűzön járáshoz a hulladékégető, dögkút környéke vagy épülő autósztráda bizonyosan nem a legszerencsésebb terep, de mint kiderül, nemcsak a festői vidék elengedhetetlen kellék. Legalább annyira fontos, hogy már-már "harapni lehessen a pozitív energiát".
Abban pedig nincs hiány. A Kálvária-dombról éppen a "tűzmester", Nagy Gyula - eredeti végzettsége szerint villamosmérnök - állapította meg (lásd Atlantisz hagyatéka című keretes írásunkat), hogy gyógyító erő árad belőle. Addig csupán az alföldi kunhalmok egyikének tartották (lásd Védett terület című keretes írásunkat), ahová még a XIX. században állították a már említett kőkeresztet, és ami katonai kiszögellési pontként éppúgy működött, mint a téesz szántója.
Ám mióta Nagy felfedezte varázserejét, egyre gyakrabban keresik fel betegek. "Gyermekkoromban sokat ródliztam itt, akkor nem éreztem semmit, most viszont feljövök, és megfog a bizsergés" - mondja egy asszony, de valaki közbevág: "Hát persze, az energia összefügg a hőfokkal. Hidegben nem érezni annyira." Egyik másik asszony papír zsebkendőbe csomagolt üszkös fadarabot tart a kezében. Az iménti tűzön járás maradékát: "Gyula azt mondta, hogy fürdővízbe kell tenni, és bizonyítottan gyógyító hatása van" - mondja, de látni rajta, hogy ő inkább a csodát várja. "A kislánynak fáj a keze, lába, az orvosok nem tudják meggyógyítani. Mit csináljak? Baj nem lehet abból, hogy beleteszem a vizébe. Ide, a dombra is feljárunk rendszeresen, hátha... Használni eddig nem használt, de talán majd egyszer. Legalább a friss levegőn vagyunk."
Földön járó
Huber Ferenc polgármester is egyetért abban, hogy a hit csodákra képes, ám korántsem tulajdonít akkora jelentőséget a varázsdombnak, mint a jelenlévők. Inkább a "földi ügyek" foglalkoztatják, de nem olyan embernek ismerjük meg, aki panaszáradattal venné el jókedvünket. "Infrastrukturális, gazdasági szempontból soha nem volt elmaradott település Fegyvernek - mondja. - A rendszerváltás után mi is a hátrányos helyzetűek közé kerültünk, az ezredfordulóra azonban sikerült visszakapaszkodni. Ez egyebek mellett annak köszönhető, hogy a kilencvenes évek végére egy olyan vállalkozói kör kezdett kialakulni a faluban, amely már fejleszt is."
S ehhez az önkormányzat is hozzáteszi a magáét. Az iparűzési adó egy részéből vállalkozói támogatási alapot hoztak létre, a "cégek" a foglalkoztatottak után is kapnak támogatást. Ahhoz persze, hogy a munkanélküliség az országos átlag alatt legyen, az is kellett, hogy a közelben, például Törökszentmiklóson létesüljenek munkahelyek, de a helyiek egy részének még az is megéri, hogy olyan távolra járjanak - legálisan! - dolgozni, mint Jászberény vagy Gödöllő.
Fegyvernek 1879 óta nagyközség, és most is az, bár sok magyar várost említhetnénk, amelynek szerényebb adottságai vannak. A polgármester szerint ennek is megvan az oka. "Kérhettünk volna városi rangot, de úgy vélem, mi inkább még csak városiasodunk. Szerintem nem adminisztráció kérdése, hogy fogjuk magunkat, és elintézzük, aztán holnaptól város vagyunk. Nem mondom, hogy képtelenek lennénk erre, de a mai szabályok szerint nem biztos, hogy megérné. Fegyvernek nagyközségként is körzeti szerepet tölt be, ellentétben például Kenderessel, ami ugyan város, de Kisújszállás vonzásában."
Valószínűleg a település többé-kevésbé stabil helyzete is hozzájárul ahhoz, hogy Fegyvernek óvatos duhaj olyan slágertémában, mint a turisztika. Pedig adódnának lehetőségek. A látványnak sem utolsó Holt-Tisza kész horgászparadicsom, s lenne itt termálvíz is. "Tudjuk, milyen víz van alattunk, s utóbb minden bizonnyal gyógyvízzé lehetne minősíteni - mondja a polgármester -, területet is szereztünk, tehát lenne hol kialakítani egy gyógyfürdőt, de kérdés, hogy érdemes-e versenyezni a már meglévő közeli fürdőkkel, melyek jóval előrébb vannak. Becsléseink szerint legalább 4-5 milliárdra lenne szükség csak ahhoz, hogy megmozduljunk a termálvíz irányába. Ennyi pénzünk nincs, de ha lenne, akkor sem biztos, hogy belevágnánk. Úgyhogy idegenforgalomban csak annyit vállalunk, amennyi feltétlenül szükséges. Legyen egy kis vonzerő, hogy legalább a népességet meg tudjuk tartani" - teszi hozzá mosolyogva.
A dombbal ugyanez a helyzet. A polgármester szerint nem biztos, hogy jót tenne Fegyverneknek, ha megpróbálnák felfuttatni. A terület a rendszerváltás után több tulajdonos kezén is átment, bár az önkormányzatnak sikerült visszavásárolnia, kérdéses, hogy mihez kezdjenek vele azon kívül, hogy rendben tartják és védik, hiszen alaposan megdolgozták a traktorok és ekék, amikor még termőföldként használták. "Annyit tettünk eddig, hogy építettünk a felvezető úton egy fakorlátot, az utak mentén pedig kitábláztuk, merre található. Ahhoz azonban infrastruktúra is kellene, hogy ezt 'világszenzációként' lehessen hirdetni. Fegyverneken jelenleg nincs szálláslehetőség, sem étterem, csak egy pizzéria meg néhány kocsma. Volt egy panzió, de az is bezárt. Persze ha tömegek jönnének, biztosan megváltozna a helyzet, de ma még arra sem találunk vállalkozót, hogy mikrobusszal felvinné az ideérkező, többnyire idős embereket. Ráadásul belépőt nem akarunk kérni, már csak azért sem, mert akik hisznek benne, arra hivatkoznak, hogy a kerítés elviszi az erőt. Viszont az igaz, hogy itt a faluban érezhető valamiféle pozitív dolog ezzel kapcsolatban: ismerek olyan családot, amelyik húsz éve nem mozdult ki otthonról, most meg rendszeresen feljárogatnak. A csodálatos gyógyulásokról én csak annyit mondhatok: aki fel tudott oda kapaszkodni, nem is lehetett annyira beteg!"
Égbe szálló
Besötétedik, s mivel világítás nincs, az emberek kezdenek hazaszivárogni. Van, aki két sarokra, mások vissza, Szolnokra vagy éppen Budapestre. Mint az a talpig fehérbe öltözött asszony is, akit szemmel láthatóan elvarázsolt, amit tapasztalt. "Körülbelül tíz percet töltöttem fönt, szemmel láthatóan szederjes lett a kezem: zsibbadt, zsibongott. Tetőtől talpig éreztem az energiát. A leginkább egy ponton, közvetlenül a kereszt előtt. Sajnos nem tudtam kint ülni egy fél órát, így nem mondhatok semmi bizonyosat, csupán annyit, hogy ilyen rövid idő alatt is minden sejtemet megmozgatta. Szerintem itt erősebb a sugárzás, mint a tápiószentmártoni Attila-dombon." (Lásd: Feri berezonált, Magyar Narancs, 2003. május 8.)
Magunkra maradunk a nagy sötétben, itt az idő, hogy minket is megkörnyékezzen a "zsibbadás", a "zsibongás". Közvetlenül a kereszt tövében helyezkedünk el, ahol már kikopott a fű. Várjuk a hatást.
Atlantisz hagyatéka
A csoda felfedezőjének, Nagy Gyulának a nagyszülei éltek Fegyverneken, gyermekkora nyarait töltötte a faluban. Később villamosmérnöki végzettséget szerzett, ám az egyetemen nem tanított tudásához az kellett, hogy Kovács András táltos tanítványává váljon. A fegyverneki domb erejét 2003-ban fedezte fel: "Egy kollégámmal Miskolcról hazafele menet beugrottunk a tápiószentmártoni Attila-dombra, ahol megtapasztalhattuk a pozitív földsugárzást. Ugyanazon a héten leugrottam ide, Fegyvernekre is, és mivel tudvalevő, hogy a kunhalmok atlantiszi jelek, úgy gondoltam, a földsugárzást illetően érdemes lenne pálcával megvizsgálni a Kálvária-dombot is. Noha voltak sejtéseim, engem is nagyon meglepett, hogy amint kiszálltam a kocsiból, és vettem volna elő a pálcát, olyan erős sugárzást észleltem, hogy az eszközre nem volt már szükség."
Védett terület
A kunhalom gyűjtőfogalom: sokféle, más és más korban keletkezett, többnyire mesterséges képződmény összefoglaló neve, ami Györffy István néprajzkutató leírása szerint "öt-tíz méter magas, húsz-ötven méter átmérőjű kúp vagy félgömb alakú" és a "legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terül el". Voltaképpen a bronzkortól néhány száz évvel ezelőttig kialakult vagy kialakított lakódombokról, sírdombokról (kurgánok), őrhalmokról, határhalmokról van szó, amelyek "uniformizálása" - azon kívül, hogy "kunhalom" - szinte lehetetlen. Mint ahogy annak a megbecslése is, hogy hány ilyen akad az országban. Valaha negyvenezer lehetett, ma viszont kétezret sem találunk, amelyik valóban felismerhető volna - elsősorban a nagyüzemi gazdálkodás miatt gyakorlatilag eltűntek a föld színéről. A még létező kunhalmok védelmét az 1996-os, a természet védelméről szóló törvény írja elő. A Természetvédelmi Hivatal szerint "olyan kultúrtörténeti, kulturális örökségi, tájképi, illetve élővilág-védelmi szempontból jelentős domború földmű, amely kimagasodó jellegével meghatározó eleme lehet a tájnak".
A fegyverneki érdekessége, hogy ún. kettős halom - az egyiken van a Kálvária-domb, a másikon pedig a köztemető -, de a keletkezéséről nem tudunk semmi bizonyosat.
