cyberhírek

  • .
  • 2009. március 12.

Tudomány

Doménárverés 5,1 millió dollárért cserélt gazdát a toys.com doménnév a múlt héten. Ennél drágábban csak két esetben adtak el internetes címet: a business.com 1999-ben 7,5 millióért, míg a sex.com 2007-ben 14 millióért kelt el árverésen. Ûrverseny 2020-ig egy robotot, 2030-ra pedig már egy asztronautát készül a Holdra küldeni Japán.
A kínaiak első űrsétája és az indiaiak által tavaly bejelentett első robotizált űrmisszió után Japán is beszállt az ázsiai országok között folyó világűrhódító versenybe.

Cukorbetegség Brit kutatók a hányásos-hasmenéses betegségeket okozó enterovírusok törzsét összefüggésbe hozták az 1-es típusú cukorbetegség kialakulásával. A hipotézis szerint az enterovírus megjelenésére a szervezet immunrendszere hibásan reagálhat, és ez okozhat cukorbetegséget.

Bionikus szem Harminc év teljes vakság után visszanyerte a fénylátását egy brit férfi, aki megkapta az amerikai Second Sight cég kísérleti bionikus szemét. A bionikus szem elektródákkal stimulálja a retinát, így közvetíti az agyba azt a képet, amit a kamerája lát.

Ötzi 3D Piros-zöld szemüveggel nézhető háromdimenziós képek jelentek meg a gleccsermúmiáról az icemanphotoscan.eu címen. A nagy felbontású képeken a jégember testét borító több mint 50 tetoválás is jól látható.

Influenza Az Egyesült Államokban olyan A típusú influenzavírus terjed, amely ellenáll az egyetlen hatásos vírusellenes gyógyszernek. A tavalyi influenzaszezonban az influenzás esetek ötöde volt gyógyszerrezisztens.

Mobilnet Ünnepélyes díjátadóval és kiállításmegnyitóval zárult a T-Mobile egyetemi MobilNet II. és középiskolai MobilNet Junior pályázata, amelynek során a zsűri számos érdekes pályamű közül választotta ki a győztes elképzeléseket.

Totális VR-sisak Brit kutatók olyan virtuálisvalóság-sisakot terveztek, amely a látvány és a hang mellett a többi érzékszervre is hat. A sisak belsejében nemcsak egy 3D-s szemüveg és térhatású hangot biztosító hangszórók vannak, hanem a felhasználó orra aláés szájához is vezet egy-egy cső: ezek a kémiai úton előállított illatokat és ízeket továbbítják. Az időjárás és a hőhatások szimulálásáról beépített ventilátorok gondoskodnak, és a páratartalom is szabályozható, így az eszköz egyszerre képes stimulálni mind az öt érzékszervet. A Virtual Cocoon névre hallgató eszközön a yorki és a warwicki egyetem kutatói dolgoznak, 3-5 év múlva dobhatják piacra.

YouTube Szimfonikusok Megalakult a YouTube Szimfonikus Zenekar, a világ első online klasszikus nagyzenekara, amelybe beválogattak két magyar muzsikust, Bencze László nagybőgőst és Bátki Viktor brácsást is. A mintegy kilencven zenészt több mint háromezer jelentkező közül választották ki. A mezőnyt először híres zenekarok képviselőiből álló zsűri szűkítette, majd a felhasználók szavazhattak a videomegosztó portálra feltöltött bemutatkozó anyagokra. A szavazatok alapján összeállt zenekart áprilisban a YouTube meghívja New Yorkba, ahol három nap alatt betanulják Tan Dun Internet Szimfónia No. 1, Eroica című művét, majd április 15-én előadják a Carnegie Hallban. A YouTube-szimfonikusok közel harminc országot képviselnek, összesen 26 hangszeren játszanak, a zenekar tagjai között amatőr és hivatásos muzsikusok is vannak.

Lex Nokia Finnországban A finn parlament az ipari kémkedés visszaszorítása érdekében elfogadta azt az előterjesztést, aminek értelmében a munkaadó nyomon követheti dolgozója levelezését. Az új szabályozás nem terjed ki az üzenetek elolvasására, azonban a munkaadók megtekinthetik a levelek feladóját, címzettjeit, a feladás vagy érkezés időpontját, valamint kideríthetik, hogy van-e az e-mailben csatolmány. A törvényt a munkaadói szervezetek támogatták, mondván, hogy az új szabályozás segít visszaszorítani az ipari kémkedést - az ellenzők tábora szerint azonban a megfigyelés egyértelműen megsérti az állampolgárok személyes adatokhoz fűződő jogait. A finn sajtó szerint a világelső mobiltelefon-gyártó Nokia viszont azzal fenyegetőzött, hogy főhadiszállását áttelepíti egy másik országba, ha a tervezetet nem fogadja el a parlament.

Vírusért börtön Az Egyesült Államokban négy év börtönbüntetésre ítéltek egy Los Angeles-i férfit, mert olyan vírust telepített informatikai rendszerekbe, amelynek segítségével az informatikai szakzsargonban zombihálózatnak vagy botnetnek nevezett kártékony hálózatot hozott létre a fertőzött számítógépekből. A most 27 éves tettes internetes biztonságtechnikai szaktanácsadóként dolgozott, és a botneteket arra használta fel, hogy személyes adatokhoz férjen hozzá. A fertőzött számítógépekről kinyert online fizetési azonosítók segítségével több ezer dollár értékben vásárolt a sértettek számlájára.

Kepler űrteleszkóp Fellőtték az űrbe a floridai Cape Canaveral űrközpontból a Keplert, az első olyan amerikai űrteleszkópot, amelynek fő feladata az lesz, hogy a Naprendszeren túl a Földhöz hasonló méretű bolygók után kutasson. Az űrszonda a kilövés után alig több mint egy órával Föld körüli pályára állt. A Kepler heliocentrikus pályán mozog, küldetését három és fél évre tervezték. A Naprendszeren túli bolygók, vagyis exobolygók létéről az emberiségnek mintegy másfél évtizede van tudomása. Eddig több mint 300 olyan égitestet fedeztek fel, ami egy csillag - vagyis egy nap - körül kering. A mostanáig felfedezett exobolygók azonban szinte kizárólag Jupiter méretű vagy még annál is jóval nagyobb gázóriások, amelyeken a - legalábbis a földi értelemben vett - élet lehetősége kizárt. A Kepler feladata az lesz, hogy több mint százezer csillag környezetéről készítsen olyan felvételeket, amelyek alapján a szakértők következtetni tudnak a Földhöz hasonló kőzetbolygók létére. A Kepler a kiszemelt csillagoknak azt a környezetét vizsgálja, amely feltételezhetően az úgynevezett lakható övezethez tartozik, vagyis a központi naphoz nem túl közeli és attól nem is túl távoli zónákat. Ezekben az övezetekben előfordulhat a cseppfolyós halmazállapotú víz, és ha ott léteznek kőzetbolygók is, akkor nem kizárt, hogy megjelent rajtuk az élet is.

Figyelmébe ajánljuk