cyberhírek

  • .
  • 2010. november 18.

Tudomány

Telefonvírus Szeptemberi felbukkanása óta egymillió mobiltelefont fertőzött meg egy vírus Kínában. A vírus nemcsak a megfertőzött áldozattól, hanem annak ismerőseitől is megpróbál pénzt kicsalni. Bombafenyegetés Ezer font büntetést kell fizetnie egy twitterezőnek, aki a Robin Hood repülőtér felrobbantásával fenyegetőzött mérgében a mikroblogon.
A szerintük túlzó ítélet elleni tiltakozásul most twitterezők ezrei közlik újra az eredeti "fenyegetést".

Hadgyakorlat November elején először tette próbára az Európai Unió a digitális védelmi rendszereit. Az Athénban összegyűlt szakértők azt gyakorolták, hogyan működjenek együtt az egész internetet lebénító hackertámadás esetén.

Árverés Akár 200 ezer dollárt is érhet az1976-ban készült Apple-1 modell, amit az eredeti dobozában, egy Steve Jobs által gépelt és aláírt levél kíséretében árvereznek el a hó végén a Christie's aukciósházban.

Árfolyam Brit és német kutatók a Google-keresések statisztikái és részvények adásvétele között komoly kapcsolatot mutattak ki, de azt egyelőre nem tudják megjósolni, miként alakulnak a jövőben az értékpapírok árfolyamai.

E-tinta Először egy kínai gyártónál jelennek meg a színes e-tintát használó e-könyv-olvasók, az ismert márkák inkább LCD-képernyővel színesítik eszközeiket. Az e-tinta kevesebbet fogyaszt, de nem olyan fényes, mint az LCD.

Szarvasgomba A szarvasgombának hím és nőstény egyedei vannak, és szexuális úton szaporodnak - fedezték fel olasz kutatók. Az ínyencfalatnak számító gomba igen ritka a természetben, termesztése, ember általi szaporítása eddig nem járt sikerrel.

Félelemközpont Az emberi agy különbözőképpen válaszol a fenyegetettségre aszerint, hogy az mekkora távolságból, milyen irányból éri, illetve előzetesen mennyire ítéli félelmetesnek - állapították meg brit kutatók tarantellapókok segítségével végzett vizsgálataikban. A Cambridge-i Egyetemen mágneses rezonanciás képalkotó berendezéssel, fMRI-vel térképezték fel a vizsgálatba bevont húsz önkéntes agyi aktivitását olyan kísérleti helyzetben, amikor tarantellapókot helyeztek el a lábuknál, amely időnként közelebb mászott hozzájuk. Az önkéntesek valójában csak egy gondosan összeállított videót láttak, ám ők úgy tudták, hogy valóságos a fenyegetés.

Excsajok Levélben kérte az adatvédelmi biztos, hogy távolítsák el az excsajok.hu internetes oldalról a személyes adatokat. A honlap egy amerikai szolgáltató szerverén üzemel. Az excsajok.hu portál üzemeltetői ellen még szeptemberben tettek feljelentést, mivel a honlapon fotókat és személyes adatokat tettek közé az érintettek hozzájárulása nélkül.

Lebukás Egy tizenkét éve szökésben lévő bűnöző nyomára bukkant a Facebook segítségével az amerikai rendőrség. A férfit Montana állam északi részén tartóztatták le. A nyomozók úgy értesültek tartózkodási helyéről, hogy figyelemmel kísérték a közösségi oldalon lévő profilját. A férfi a hideg időjárásról panaszkodott, majd miután valaki feltette neki a kérdést, hogy hol is van pontosan, habozás nélkül válaszolta: Cut Bankben. A férfi tizenkét éve Kaliforniában vétett a próbaidejére vonatkozó szabályok ellen, majd nyomtalanul eltűnt.

Torrent vs. pornó A pornóipar jelentősebb szereplőit tömörítő Pink Visual érdekvédelmi szövetség október végén bejelentette, hogy háborút indítanak az üzletüket tönkretevő fájlcserélők és illegális videomegosztó oldalak ellen. Első lépésben közel 17 ezer amerikai torrentezőt perelt be a szervezetet képviselő ügyvédi iroda. Ezenfelül nyilvánosságra hozzák a pornófilmeket megosztók neveit, és jogsértésenként 150 ezer dollárt követelnek bírósági úton az érintettektől.

Játékrekord A most megjelent Call of Duty: Black Ops megdöntötte a Call of Duty: Modern Warfare 2 tavalyi rekordját. A bevételt tekintve ez a legnagyobb szórakoztatóipari siker, példányszámban még a Harry Potter-könyvek vezetnek. A kiadó Activision Blizzard közlése szerint az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában 24 óra alatt körülbelül 5,6 milliót vettek a játékból, a kiadó így nagyjából 360 millió dollárt kaszált. Minden idők legsikeresebb filmpremierje a Harry Potter és a félvér hercegé, de a film csak egy teljes hétvége, tehát 48 óra alatt tudott 394 millió dollár bevételt termelni.

Exoskeleton Bemutatta a nyilvánosságnak XOS-2 kódnevű katonai exoskeletonját a Raytheon amerikai haditechnikai cég - adta hírül az Index a CNN nyomán. A páncél nem fedi a teljes testet, és hidraulikus motorok segítségével erősíti fel viselője mozdulatait. Az XOS-2 számítások szerint tizenhétszeresére növeli viselője fizikai erejét. A bevezetését 2015-re tervezik, egyelőre logisztikai célokra, vagyis raktárakban, szűk helyeken nehéz dolgokat pakolni, ahol egy targonca sem tud manőverezni. A statisztikák szerint a jelenleg ilyen munkákat puszta kézzel végző katonák napi 8 ezer kilót mozgatnak meg. A hidraulika 10 milliszekundumos késleltetéssel reagál a viselő mozdulataira, problémát jelent azonban az energiaellátás: a hagyományos, kémiai elven működő akkumulátorok hamar lemerülnek, nem bírják a 8-24 órára tervezett üzemidőt.

Figyelmébe ajánljuk