Tartalom

Narancs XXII. évf. 46. szám(2010.11.18.) (2010-11-18)

Publicisztika

Publicisztika

Étel, hordó

Magyar Narancs, 2010. október 21. Tisztelt Szerkesztőség! Lapjukban kritika jelent meg a Budai Gesztenyés étteremről.

Publicisztika

Árjásítás

Valamikor, a távoli, ködös múltban, amikor még piacgazdaság volt Magyarországon, azt, hogy melyik a jó patika és melyik a rossz, az ún. vásárlók döntötték el, az általuk spontánul gyakorolt tevékenység, az ún. vásárlás útján. Patikát ugyanis ezekben a forradalom előtti időkben - ha betartott pár szigorú szakmai szabályt - bárki szinte bárhol nyithatott. Mostantól ez nem egészen így lesz.

Publicisztika

A következő célpont

Kedden az Országgyűlés kormánypárti többsége név szerinti szavazással elfogadta az Alkotmánybíróság (AB) jogköreit szűkítő alkotmánymódosítást. Természetesen újra átment a végkielégítéseket 98 százalékos különadóval sújtó javaslat is, amit korábbi parlamenti elfogadása után elmeszelt az AB - pro forma éppen ez volt a háborút kiváltó ok Orbán Viktor és csapata számára.

Egotrip

Komiszkenyér

Egotrip

Édenkertjeink III. (Céltalan út a mennyországba)

Fizikai fájdalmában az ember csak testhelyzetet szeret változtatni, lelki bánatában viszont helyet is. Minél nagyobb a bánata, annál sürgősebben és annál távolabbra akar kerülni rosszkedve helyszínétől. Messzire utazni. El innen. Legalább gondolatban, ábrándozva, mert az elutazásnak mégiscsak ez a leggyorsabb formája. Még csomagolni sem kell. Az ábrándozás, mondhatni, nem egyéb, mint a lélek helyzetváltoztatása.

Orient expressz

Egotrip

Kurázsi mama észak

Stratégiai koncepcióra a NATO-nak mindig olyankor volt szüksége, amikor a világ - de legalábbis az a része, amelyhez a szervezetnek vitális érdekei fűződtek - válaszúthoz érkezett. Az első 1949-ben készült; ez összegezte azokat a felismeréseket, amelyek elől a nyugati világ már végképp nem térhetett ki: ekkorra már 50 szovjet, illetve kelet-európai páncélos hadosztály, továbbá kétmilliós hadsereg állt készenlétben az Uráltól nyugatra, hogy rákényszerítse Európára és az Egyesült Államokra a Kreml akaratát. Az 1952-es, második koncepció az amerikai "feltartóztatási politika" elvárásaihoz igazította a NATO-t; az 1957-es pedig a keletnémet munkáslázadás, valamint a magyar forradalom által megrendített keleti blokk új tényei alapján írta át az aktuális teendőket. A NATO-nak újabb stratégiával kellett válaszolnia arra a válságra, ami a 60-as évek közepén ismét a szovjet térségben bontakozott ki - és valóban, az iratot 1968-ban már el is fogadták a tagországok.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

"Olvasói levelek" - Vajúdnak a hegyek

Magyar Narancs, 2010. október 21. Tisztelt Szerkesztőség! Megdöbbenve olvastam cikküket, amit az otthon szülésről írt egyik nő kollégájuk.

Olvasói levelek

"Olvasói levelek" - Étel, hordó

Étel, hordó Magyar Narancs, 2010. október 21. Tisztelt Szerkesztőség! Lapjukban kritika jelent meg a Budai Gesztenyés étteremről.

Belpol

Belpol

Elbocsátások a Filozófiai Intézetben - A minősítés forradalma

A Filozófiai Intézetben zajló, nagy médiavisszhangot kiváltó háború alighanem utolsó felvonásához érkezett. Boros János intézetigazgató az első négy felmondólevél átadásával október végén megkezdte a front másik oldalán harcoló intézeti dolgozók elbocsátását. Munkájukra alkalmatlan közalkalmazottak indokolt eltávolításáról vagy koncepciós eljárásról van szó?

Kacérkodás a felsőházzal

Belpol

Újra a régi lemez

A kétkamarás parlament ötlete időről időre előkerül, de bevezetésének eddig nem volt realitása. Mostanában viszont az Országgyűlés alakította alkotmány-előkészítő eseti bizottság vezetője emelt szót mellette. Komolyan kell-e venni?

Belpol

Kacérkodás a felsőházzal - Újra a régi lemez

A kétkamarás parlament ötlete időről időre előkerül, de bevezetésének eddig nem volt realitása. Mostanában viszont az Országgyűlés alakította alkotmány-előkészítő eseti bizottság vezetője emelt szót mellette. Komolyan kell-e venni?

Belpol

Az iszaptragédia fura vizsgálói - Önkontroll

A Mal Zrt. állami irányítás alá helyezését követően Bakondi György katasztrófavédelmi biztos bemutatta stábját, amelynek - többek között - a felelősségi viszonyokat is tisztáznia kell. Ezt bizonnyal megkönnyíti, hogy a stáb nem egy tagja részese volt némely eseményeknek azok közül, amelyek a kolontári-devecseri katasztrófához vezettek.

Belpol

Pszichológusok Kolontáron - Iszap és lélek

Lassan kiürül a falu, de az önkéntes pszichológusok ma is járják a házakat, ahogy öt hete mindennap. A helyiek érezhetően igénylik ezt a figyelmet, de a szakembereknek komoly kihívás megőrizni az objektivitásukat.

Gyurcsány Ferenc és az MSZP

Belpol

Túszdráma

Bármelyik pillanatban kérheti az ügyészség Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését a sukorói telekcsere ügyében. A volt kormányfő közben saját pártján belül próbál némi levegőhöz jutni, amit a pártvezetés nem néz jó szemmel. Hívei állítják, hogy Gyurcsányt egy jobb, Orbán-mentes Magyarország víziója hajtja, ellenfelei szerint viszont csupán a politikai túlélésre játszik.

Film

Film

"Kicsit múzeum is lesz" - Dévényi Tamás építész, a Rácz fürdő felújításának és bővítésének tervezője

A Gellért-hegy tövében, új épületszárnyakkal közrefogva hamarosan ismét megnyílik a Rácz fürdő, melynek sorsa a második világháborút követően igencsak viszontagságos volt: habár a hatvanas években részleges felújítás után megnyitották, és a 90-es évektől kezdve készültek tervek a rekonstrukciójára, 2007-ig inkább csak bontottak és bontottak. Feltámadása Dévényi Tamás építésznek köszönhető.

Film

"Generációs dolognak szántam" - Bryan Lee O'Malley képregényalkotó

Független képregénykísérletnek indult, milliós példányszámú bestseller lett belőle. A Scott Pilgrim sorozattal, mely idén, a hatodik kötet megjelenésével ért véget (a sorozat harmadik része nemrégiben jelent meg magyarul) Bryan Lee O'Malley nagyon beletalált a korszellembe. A kanadai alkotóval telefonon beszélgettünk.

Film

"Tizenhat éve hintázom" - Boi Gergely - Cirque du Soleil

A világhírű Cirque du Soleil cirkuszkonglomerátum ismét fővárosunkba látogat egyik legrégebbi és legsikeresebb előadásával. A Saltimbanco című show egyetlen magyar artistája Boi Gergely. A cirkuszművész 2004 óta dolgozik a produkcióban - Budapesten lép fel utoljára.

Zene

Zene

könyv - RICHARD TAMES: SHAKESPEARE LONDONJA NAPI ÖT GARASBÓL

Ki ne tudná, hogy a gyümölcsöktől felforr, majd gennyes lesz az ember vére, így pedig sokkal könnyebb elkapni mindenféle nyavalyát? Vagy hogy a hajhullásra égetett galambürülék a gyógymód, s hogy sajnos a tuberkulózis gyógyíthatatlan, viszont fájdalmait csillapíthatjuk néhány házával együtt elfogyasztott csigával? Nos, aki mindezekkel nincs tisztában, annak nem árt beszereznie egy útikönyvet - már ha az 1599-es év Londonjába tervez hosszabb látogatást. Richard Tames szórakoztató történelemkönyve - az Antik Athén napi öt drachmából és az Antik Róma napi öt denariusból című kötetekkel megkezdett sorozat folytatása - ugyanis ezt a kort dolgozza fel szinte mindenben egy valódi bédekker struktúráját követve. Tames konzekvensen ragaszkodik a jelen idejű leírásokhoz, és e téren legfeljebb annyi kilengést enged meg magának, hogy figyelmeztet: a már most is igen felkapott Shakespeare a jövőben alighanem sokra viszi még.

Zene

koncert - PAROV STELAR

Az ember azt hinné, azzal lesz a gond egy ilyen koncerten, hogy a volt Felvonulási tér foghíjas macskakövén a nagy hidegben tíz emberből nyolc kificamítja a bokáját az őrült partiban.De nem. Már az első szám után jön a döbbenet.

Zene

könyv - GERÕCS PÉTER: ZOMBOR ÉS A VILÁG

Zombor konzervatív fiatalember. Első kötetében - még nem regény, már nem novellaciklus - Gerőcs Péter írói alteregójának legfőbb kérdése, melyre 11 fejezeten keresztül keresi a választ, hogy vajon mit is lehetne megőriznie, átmentenie az ember fiának, ha történetesen épp a mában fiatal? Az író válasza alapvetően leíró jellegű, és nem rokonítható egyértelműen a Márton László-i epikával, bár Gerőcs idősebb pályatársára deklaráltan mint mesterére tekint.

Zene

lemez - THE CHAP: WELL DONE EUROPE

Az észak-londoni The Chap első blikkre afféle bennfentes popviccnek tűnik, elvégre lemezeiken meggyűrt tanárnők és kopaszodó programozók vezetnek elő popdalokról szóló ironikus popdalokat. A nevét egy arisztokratikus londoni férfimagazintól kölcsönző formáció igen agyasan és reflektáltan közelít a műfajhoz, hetykén játszadozik a klisékkel és struktúrákkal, tudatosan vegyít elektropopot, krautrockot, funkot vagy épp posztpunkot, a dalszövegek pedig olykor a kortársi közegnek osztanak fricskákat (mint a legutóbbi lemez egyik gyöngyszemén, a világzene-imádaton élcelődő Ethnic Instrumentben).

Zene

film - SZERELMI BÛNÖK

A munkahelyi alázás, annak is a hidegvérrel elkövetett, elfajzott alfaja hálás színésznői feladat. Amikor udvartartása élén Meryl Streep, Glenn Close, netán Sigourney Weaver fújtat a főfolyóson, hogy valakinek fejét vegye valamelyik meetingen, vagy hajlongó hopmestereitől körülvéve Helena Bonham Carter néz szét országán és rettegett alattvalóin - az ilyesmi szinte mindenkor garantálja, hogy útjára induljon a gyönyör a széksorok közt.

Zene

cirkusz - CIRCA

Az ausztráliai Circa saját magáról elnevezett előadása értelmezhető a társulat himnuszaként, de úgy is, mintha három korábbi előadásának (The Space Between; by the light of stars that are no longer...; Furioso) legjobb kunsztjait varrták volna össze új darabbá. A lényeg, hogy a manapság olyan sokszínűvé vált cirkuszművészet meglehetősen új, egészen a kortárs táncba simuló, letisztult verzióját képviselik.

Zene

kiállítás - AZ ISMERETLEN ISMERÕS

Közel százezer darabos negatívgyűjteményét adta el még életében az Országos Széchényi Könyvtárnak - olvasom -, ennyiből kétségkívül kiállítások tömegét lehetne megtölteni. A Mai Manó Ház két emeletén elhelyezett kevesebb mint száz darab csak töredék, miközben keresztmetszet is.

Zene

Lemez - Elmebajnokság - Monster Magnet: Mastermind

A Monster Magnet több mint húszéves pályája meglehetősen hektikusan alakult. A Hawkwind inspirálta, legendásan hosszú jammelésekre épülő (lásd a stonerkörökben ma már legendás Tab minialbumot, ahol a címadó tételt sikerült harminc perc fölé hizlalnia az LSD-től szétcsapott brigádnak) korai korszak után lerakták az asztalra azt a mesterhármast - Dopes To Infinity, Powertrip, God Says No -, amely a korai retrós, rock 'n' rollos, stoneres gyökereket megtartva vonultatott fel olyan slágerparádét, ami világszerte ismert és sikeres zenekarrá tette őket. Az ezekre következő Monolithic Baby (2004) már nem lett annyira erős, és ez után történt, hogy a drogpusztító énekes-gitáros-fővezér, az életkora (54 év) végett lassan a következő Lemmy Kilmisternek tekinthető Dave Wyndorf (képünkön) majdnem a halálba küldte magát az ipari mennyiségben elfogyasztott alkohol-nyugtató kombóval, de szerencsére életben maradt, csak a korábbi szikár felépítését vesztette el, és hízott elefántméretűre. Az akkortájt készült 4-Way Diablo annak ellenére sikerült nagyon felejthetőre, hogy a Monster Magnet élőben továbbra is verhetetlen: nálunk két éve a Wigwam klubban mutatták meg oroszlánkörmeiket, idén pedig a Sziget rockszínpadát zúzták szó szerint porrá. Itt tartunk most, ebbe a környezetbe érkezett a friss Mastermind, amit a Wyndorf mellett 1992 óta harcoló Ed Mundell gitáros kiszállása követett, ami, ha nem is rengeti meg a Monster Magnet Wyndorf-által szilárdra rakott alapjait, azért komoly érvágásnak minősül.

Zene

Lemez - Napfény és csikorgás - Clinic: Bubblegum

A Clinic még a kilencvenes évek végén tűnt fel nagy-nagy hozsanna közepette - mindent vártak tőlük, s abból sok minden teljesült is, de azért a szokásos csalódás sem maradt el. A liverpooli négyes egészen különleges, egyedi, bár talán nem éppen a legkifinomultabb hangzást keverte ki - zenéjük unikalitása, sajátos kompozíciós technikájuk úgy maradt meg az eltelt hosszú évek során, hogy csupán apró lépésekben, szépen adagolva, finoman elkeverve érvényesültek új hatások, amelyek esetleg néhány albummal később már dominánsakká váltak. A Clinic változatos zenei forrásai közül máig stabilan felismerhetők a késő hatvanas évek szörf- és pszichedelikus rockbandái (ez utóbbi hatás különösen felerősödött a 2006-os Visitations album óta), a hetvenes évek német krautja, a posztpunk/new wave éra számos elektropop, kísérleti/protoindusztriális és gitárzenekara, s meglepő módon idővel ehhez még jó adag folkos stich is társult. Az analóg hangszerek iránti rajongásuk közismert: a legendás Philips Philicorda hangja egyetlen Clinic-lemez meghallgatása után is beleivódik az agyunkba, a kellő érzékkel tálalt elektronika pedig mindig remekül egészítette ki a finoman retrós, sokszor szándékoltan lo-fi pszicho-szörf hangzást. Nem lehet szó nélkül elmenni Ade Blackburn vokalista elképesztő formátumú hangja mellett sem. Elsőre el sem hisszük, hogyan bír valaki ennyire összeszorított fogakkal, már majdnem csikorogva énekelni, de a régen jéghidegként jellemzett, a hangzást tökéletesen kiegészítő énekhang mostanság már némi túlzással barátságosnak hat.

Zene

Koncert - Little 15 - Heaven Street Seven az A38-on

Majd' tizenöt éve, 1996 nyarán láttam legelőször a Heaven Street Sevent a Szigeten, amikor még éjjel is lehetett koncerteket adni. Azóta láttam őket vagy ötvenszer, és ötvenegyedszerre is megnéztem a programot, mert az A38-on tartott jubileumi buli mindenképpen különlegesnek ígérkezett. Már a pár nappal korábban a Szeparéban, csak barátok előtt tartott zártkörű koncert is bizonyította, hogy lesznek meglepetések, a hajón viszont végképp volt minden, aminek ilyenkor lennie kell.

Zene

Kiállítás - Divathullámok - Martin Munkácsi: Think While You Shoot

A LuMú kiállításának címadó képén (Gondolkodj, mielőtt exponálsz) maga Munkácsi Márton (1896-1963) látható: a harminckilenc éves fotóművész a korszak divatos férfiúszódresszében egy matracon fekve lebeg a vízen, rajta elmaradhatatlan szemüvege, jobb kezében pedig egy fényképezőgépet szorongat. A kép akkor készült, amikor ugyanezen a címen cikket jelentetett meg az amerikai divatlapban, a Harper's Bazaarban - amelynek 1934 és 1949 között dolgozott -, s ahová éppen azért került, mert a tengerparton vállkendőben és fürdőruhában futó híres modellről, Lucile Brokaw-ról készült képével forradalmasította a műteremben készült statikus, leginkább a női szépséget hangsúlyozó és a ruhák egészét bemutatni kívánó divatfotók világát.

Trafik

Trafik

étel, hordó - Pados grill

A budapesti közlekedés nyomorúságát általában a metróépítkezéssel magyarázzák, de akad itt más is. Az Astoria és a Deák tér közötti vezetékes turkálás például valamiféle ostromállapotot idéz, ám nekünk a szívünkben dúl a háború, mivel a környékbeli kiszemelt helyet átkelési nehézségek miatt nem tudjuk becserkészni.

Trafik

tévésmaci - HAMIS MACKÓ NÉGYET BRUMMOG

"A szakszervezeti üdülőben - mondta Sztupa az asztalra borult törzsvendégnek - reggelire zabpelyhet adtak. Kérdeztem is tőlük, mi vagyok én, ló? Aztán üvölteni kezdtem az ilyen pincérgyereknek, húst adjál.

Trafik

rés a présen - Szeretek feltámadni - Kántor Kata táncos-koreográfus

rés a présen: Mik a pályád legfontosabb állomásai? Kántor Kata: Alapvető élmény, hogy a táncot az akkoriban Markó Iván vezette győri balettiskolában kezdtem. Aztán azok az évek is fontosak, amikor úgy gondoltam, hogy inkább mással foglalkozom, így jött a képbe a biológia, fizika, majd egy éles kanyarral az ELTE magyar-esztétika szaka, de legfőképp a rajzolás.

Trafik

mi a kotta? - Kis Polska

A szó szerint közmondásos lengyel-magyar barátságot és a két kultúra történeti korszakokon átívelő kapcsolatát megannyi módon bizonyíthatnánk, például hosszan sorolhatnánk a nagy közös sorsfordulókat és az illusztris személyiségeket (Szent Hedvigtől Bem apón át egészen lapunk főszerkesztőjéig), ám az előttünk álló héten ennél kellemesebben is hitet tehetünk nemzeti rokonszenvünk mellett. A Budapesti Fesztiválzenekar soron következő három bérleti koncertje Lengyel estként csalogat majd mindünket (Nemzeti Hangversenyterem, november 18.

Trafik

chili&vanília - Szegletes lednek

Főzni, receptet olvasni szinte minden nyelven lehet, ha valami igazán izgatja az ember fantáziáját, úgyis utánanéz. Ennél jobb nyelvtanulási módszer nemigen létezik.

Trafik

kulthírek

DÍJ Mundruczó Kornél Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című alkotása nyerte a zsűri különdíját a Sevillai Filmfesztiválon, a legjobb operatőr Erdély Mátyás lett. A fődíjat az iraki Mohamed Al-Daradji kapta (Son of Babylon), a legjobb rendező a dán Susanne Bier lett (In a Better World), a közönség Stephen Frearst jutalmazta (Tamara Drewe). A Zaha Hadid tervezte római múzeum, a MAXXI kapta 2010 legjobb kulturális épületének díját a Barcelonában rendezett Építészeti Világfesztiválon. ÚJ MÚZEUM VARSÓBAN Centrum Nauki Kopernik néven megnyílt a Kopernikuszról elnevezett tudományos ismeretterjesztő központ: az 52 millió eurós beruházást EU-támogatással valósították meg.

Képzőművészet

Képzőművészet

A Tabán visszavág

Rácz fürdő

A magyar műemlékvédelem néhány évtizeddel ezelőtti legendás korszakából a rendszerváltás utáni évekre többnyire halványuló és lassan pusztuló emlékek maradtak. A megrendelői, beruházói és tervezői szerepeket egyesítő modell felbomlásával egy időben erősödött meg az a szemlélet is, ami a történeti emlékek rekonstrukciójában a kortárs építészet háttérbe húzódását tekintette ideálisnak.

Tranzit

Tranzit

Nők a volánnál - Másban jók, másban rosszak

"Használja a tükröt!" - kiált az oktató parkolni készülő női tanítványára, aki erre igazgatni kezdi a haját a visszapillantóban. Az efféle viccek vagy a videomegosztókra feltöltött "funny woman driver" filmek alapján úgy tűnik, a nőket el kellene tiltani a gépkocsivezetéstől. Biztos?

Tranzit

Töréstesztek az Euro NCAP-nél - Csillagokra átszámolt élet

Autóink biztonsága ugrásszerűen fejlődött az elmúlt évtizedben. Kis túlzással azt mondhatjuk, az általános javulás elsősorban az Euro NCAP létezésének köszönhető. Ma vevő és gyártó egyformán tudja: öt csillag a cél. Amelyik kocsi ilyen minősítést kap, az kelendő lesz, hiszen nem hal meg benne senki. De a képlet azért nem ilyen egyszerű.

Tranzit

"A személyesség megszűnik" - Siska Tamás munkapszichológus

"A jelen helyzetből, a magyarországi közlekedési morál állapotát is figyelembe véve, érezhető elmozdulást - közlekedésbiztonsági értelemben - csak a szabályok betartására ösztönző, gyakorta szankciókat is alkalmazó, szigorú ellenőrzéssel lehet megvalósítani" - írták a rendőrség pár évvel ezelőtti közlekedésbiztonsági programjában. De mégis, milyen ma a magyarországi közlekedési morál "általános állapota"? És valóban csak a büntetés segít?

Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Telefonvírus Szeptemberi felbukkanása óta egymillió mobiltelefont fertőzött meg egy vírus Kínában. A vírus nemcsak a megfertőzött áldozattól, hanem annak ismerőseitől is megpróbál pénzt kicsalni. Bombafenyegetés Ezer font büntetést kell fizetnie egy twitterezőnek, aki a Robin Hood repülőtér felrobbantásával fenyegetőzött mérgében a mikroblogon.

Tudomány

Város és képe - Koszta József Múzeum és Fridrich János Fényírdája, Szentes

Az alföldi mezővárosok folyamatos és valamelyest öntörvényű története akkor is csak a 18. században, a török hódoltságot követő újjáéledés (betelepítés, örökváltság stb.) előrehaladtával kezdődik, ha mindegyikük fel tud mutatni valami Anonymus-utalást vagy középkori okleveles említést. Szentesen a század végére már lendületesen közeledett a tízezres szinthez a lakosság lélekszáma, és a helyi múzeum pár éve újrarendezett gyűjteménye jól érzékelteti a további fejlődést, városiasodást, amit az iparosok számának növekedésével, a céhek megjelenésével szokás illusztrálni. A Koszta József Múzeumot ráadásul az egykori vármegyeházán rendezték be, Szentest ugyanis 1875-ben Csongrád megye székhelyévé választotta a megyegyűlés, és az is maradt egészen az 1950-es közigazgatási átszervezésig - ami megint csak a belvárosra rátelepedő, hetvenes évekbeli betonminimalizmus ellenére is kifejezetten jó hangulatú város jelentőségét mutatja.

Sport

Sport

Mennyit ér Wayne Rooney? - A fehér Pelé

I saw my mate the other day He said to me he'd seen the white Pele So I asked "Who is he?" He goes by the name of Wayne Rooney... (angol népdal, manchesteri gyűjtés) Wayne Rooney, a Manchester United 25 éves támadója pár hete bejelentette, hogy távozni kíván a klubtól. Végül megállapodtak: a világ egyik legjobb csatára többszörösére tornázta fel amúgy sem potom fizetését. De megérheti-e az üzlet a Manchesternek?

Lélek

Lélek

Visszatérhet a malária? - Csípje meg a szúnyog!

A malária egykor Európa nagy részén tizedelte a lakosságot, ám jelenlegi kedvelt tartózkodási helye a Szahara alatti Afrika, ahol manapság is igazi istencsapásnak számít. Persze nem csak itt találkozhatunk vele, hanem világszerte: elsősorban trópusi-szubtrópusi környezetben, többek között Közép- és Dél-Amerikában, valamint Dél-Ázsiában.