A nagyszabású utazó kiállítások előzetes sajtóbejárása varázslatos élmény. A tágas terekben készséggel kalauzolják az újságírókat, hájlájtolják a legjobb sztorikat, minden szép és kipróbálható. És látá a sajtó, hogy ez jó. Tökmagos pogival meg egyenesen „kuriózum” és „Budapest legkirályabb helye” (idézetek a vonatkozó cikkekből). Aztán a keményen perkáló kisember szembesül vele, hogy az idősávos beléptetés csak ürügy, elfedni az egyszerre beeresztett tömeget; az „Ismerd meg! Fedezd fel! Éld át!” jelszóból pedig legfeljebb a három felkiáltójel teljesül. A történeti rész nem emelkedik felül egy érdeklődő alsós ismeretein: Verne, űrverseny, Szputnyik, Lajka, Apollo, kis lépés, hatalmas ugrás. A vitrines űrruhák és rakétamakettek közé belógatott monitorokon YouTube-videók peregnek. Egy csomó felirat magyarra fordításával nem is bajlódtak. Az a pár életnagyságú másolat (pl. egy holdjáró magyar tervezésű kerekekkel és a MIR-űrállomás központi egysége) is jobbára csak körbekerített, leüvegezett tárgy marad. Aki nem éri be annyi interaktivitással, hogy egy vitrinbe fúrt lyukon át, egy ujjal megérinthet egy holdkőzetet (apró betű: amit a Földön találtak), és behajolhat egy űrruha mögé fényképezkedni, az az utolsó teremben három „űrhajóskiképző játék” között válogathat – plusz zsetonokért, hosszú sorban állással. Giroszkópot ma már jóformán minden utcabálon találni; a vadászgép-szimulátornál a szomszéd srác Playstationje is többet tud; azt a rázogatós izét meg, ami „Freedom szimulátor” néven fut, valószínűleg a boldogult Vidámpark sem vette volna be a repertoárjába.
Fél cent minden befizetett adódollárból: csak ennyibe kerül az amerikaiaknak a NASA költségvetése, derül ki a különterem propagandafilmjéből. Nekünk viszont ezért az infóért 12 ezret kellett kicsengetni a családi büdzséből.
Millenáris, március 15-ig
ez is hulló.
